Kiss Of Death(A halál csókja)

1. Fejezet

1. Rész: Amikor minden elkezdődött

-Hope! Jó lenne, ha megvárnál!- kiabáltam sötét hajú barátnőm után, aki aznap is lusta volt megvárni, persze az is közrejátszott, hogy megint tíz perces késéssel értem a találkánk helyszínére.

- Daenerys, ha egyszer, csak egyetlen egyszer időben érkeznél, hidd, el megvárnálak!- mondta, miközben egyenes lépdelt előre, hátra sem fordulva.

- Jó, holnap nem kések!- ezt minden egyes nap megígértem neki, de persze sohasem tartottam be a szavamat.

- Kíváncsi leszek!- nézett most rám, ugyanis sikerült beérnem.

A suli régi gótikus épület volt, ami most sokkal jobban illene hozzám, de akkor inkább kicsit tartottam tőle. Túlságosan komor, sötét, és nekem kissé félelmetes volt.

-Már megint késve?!- rontott ki az ajtón Jeremy a DÖK elnöke.

- Nem késtünk el!- hordtam le azonnal- Még van pontosan 2 percünk beérni a terembe!- könnyen kaptam fel apróságokon a vizet, és ez a fiú nekem nagyon unszimpatikus volt. A szöszi hajával, és kék szemével úgy nézett ki, mint valami rossz királyfi, aki felveszi a harcot a gonosz későkkel, a kosszal, és a papírmunkával. Akkor is fehér ingben és kék nyakkendőben virított, a zsebéből pedig egy kék és piros golyóstoll lógott ki.

- Dehogynem! Pontban félkor itt kell lennie minden diáknak!

- Szerinted.- szólt be neki Hope, ami igen ritka volt tőle.

- Most az egyszer!-mondta homlokra tett kézzel- Viszont legközelebb nincs mentség!- igazából azért lágyult meg ennyire, mert halálosan szerelmes volt legjobb barátnőmbe, és ezt mindenki tudta, még Hope is, és ki is használta, ha volt rá lehetősége, akárcsak aznap.

Amint beléptünk a suliba találkoztunk a suli királynőjével és udvartartásával: Amber-rel, Tina-val és Nicol-lal. A legelsőnek említett szőke barbie a DÖK-os elnök húga, és teljesen úgy is néz ki, mint a bátyja csak lánykivitelezésben.

Viszont közte és a tesója között adódtak viták...Tina néger, de nagyon szép arca van a kis dögnek, fekete haja valamennyivel a válla alattig ér, és hullámos tincsekben omlott alá, a szeme sötétbarna színben pompázott, és ő volt a legeslegnagyobb pletykafészek, akit akkor ismertem! Nicol hosszú világosbarna hajú, zöldszemű csajszi, aki kedves, ha nincs a falkájával, de ha viszont azokkal a szukákkal van kibírhatatlan! Tehát ezekbe a kedves démonokba botlottunk, és már éreztem, hogy ez a találka hosszú lesz.

- Ó, kit látnak szemeim?- kezdte a „beszélgetés” Amber, bár akkor se értettem, és most se értem, hogy miért kellett hozzá nevetnie? Biztos valami sorozatból tanulta, vagy van egy könyve Hogyan nevessünk ördögien címmel.

- Sajnos mi titeket látunk, de ha megbocsátotok...-próbáltuk kikerülni őket, de a három grácia elállta az utat.

- Hova-hova ilyen sietősen?- kérdezte Tina egérvisításra emlékeztető hangján, ami nem igaz, hogy csak az én fülemet bántotta!

- A terembe, a terembe!

- Nem mentek ti sehová!-lépett egyet előre Amber, és teljes erejéből nekilökött a folyosó két végén húzódó hosszú szekrénysornak. Egyáltalán nem számítottam erre az „üdvözlésre”, ezért nem is tudtam megtartani az egyensúlyomat. A sajgó testrészeimet tapogatva, (amiből volt egypár) tápászkodtam fel a földről és ökölbe szorított kézzel álltam szembe a szőke szukával.

-Miért löktél meg?- kérdeztem, mielőtt bevertem volna azt a csinos kis pofikáját, azért kíváncsi voltam a válaszára.

- Mert egy ilyen kis p*csa nem fog a bátyámmal flörtölgetni!- na jó, lenne egy kérdésem: ENNEK A CSAJNAK MI A FENE BAJA VAN?!

- Mi?!-ez volt az egyetlen szó, amit akkor ki tudtam nyögni.

- Jól hallottad! Szállj le Jeremy-ről!

- Várjál! Ez tévedés! Először is: Mi a francért enyelegnék a hülye tisztaságmániás tesóddal, amikor úgy utálom, mint a sz*rt! Másodszor pedig: Tájékoztatlak róla, hogy a bátyád nem belém, hanem Hope-ba van beleesve!

- Nekem ne próbálj hazudni!- lépett elém Amber, és a fene essen belé, magas sarkújában pár centivel magasabb volt nálam.

- Mi okom lenne hazudni neked?- húztam fel az egyik szemöldököm.

- Fogalmam sincs, de hogy őszinte legyek nem is érdekel!-valami ilyesmire számítottam.

- Na, jó, ennek a beszélgetésnek semmi értelme! Bár nem, mintha veled lehetne normálisan beszélni, de mindegy! Szia!- próbáltam kikerülni, de a két csatlósa elállta a terembe vezető utat! A ***** életbe!

- Nem szabadulsz innen olyan könnyedén!- nevetett Amber, és nem értettem miért beszél E/2-es személyben, egészen addig a pillanatig, amíg hátra nem fordultam és Hope-nak csak hűlt helyét találtam.

- Mi a...?- akadt el a szavam.

- A kis barátnőcskéd jól cserbenhagyott!- mosolygott a szöszi, 2 kilónyi rúzzsal a száján, ami számomra elég visszataszítónak hatott. Majd a kis k*rva megemelte a kezét, hogy felpofozzon, én készülte is az ellentámadásra, amikor is valaki átkarolt, és Amber kezét is felfogta. Ijedten hőköltem (volna, ha nem karol át) hátra, a suli rosszfiúja, Castiel ölelt át jobb karral.

- Mi az Amber, ki akarsz kezdeni a barátnőmmel?- HOGY MI VAN?!  MINDENKI BE VAN DROGOZVA?!

- Castiel! Te itt?- azt tudni kell, hogy Amber pedig ebbe a srácba van belezúgva.

- Nem ez a szellemem.- nos, a fiúnak, pedig nem éppen az esete a szőke liba.

- Várjunk csak te...?- torzult el a lány arca, amikor is felfogta a Castiel által kiejtett szavak jelentését.

- Igen?- kérdezte unott arccal, én pedig totál vörös fejjel bámultam a földet.

- TI EGYÜTT JÁRTOK?!- igen eljutott a borsónyi agyába az információ, ami egyébként totál hamis volt, de mindegy.

- Ne...- kezdtem volna, de itt soha senki sem akarja, hogy befejezzek egy mondatot.

- Igen.- vágott közbe a fekete srác.

- De...de...te és...ez a...rib...- kezdte volna, de Castiel senkinek sem hagyja, hogy befejezze a mondandóját.

- Ki ne mondd!-szürke szemeivel Amber-t vizsgálgatta, aki jobbnak látta, hogyha lelép, alattvalóival és szívfájdalmaival együtt.

- Elengednél?- kérdeztem még mindig totál zavartan.

- Miért?- nézett rám vigyorogva, és a mutató ujját végighúzta az ajkamon. A szemeim óriásira kerekedtek, és felkészültem rá, hogy ha megpróbál „közelebbről” is megismerni, akkor beverjem a képét. – Nyugi már! Csak poén volt!- nevetett, és megborzolta hosszú, rubinvörös hajamat.

- Ha-ha-ha, nagyon jót nevettem!- mondtam durcásan, és összefontam magam előtt a karomat.

- Látnod kellett volna az arcodat! Hát én behaltam rajta!- mondta most már röhögve.

- Pfff!- igen ez nagyon borzasztó válasz volt!

- Mi ez a reakció? Másra számítottál?- lépett közelebb, így már csak tíz centire volt tőlem.

- Csak szeretnéd!- néztem a szemébe dühösen.

- Hidd el, engem nem tudsz átverni!- mosolygott gonoszul. Ennek a srácnak aztán van egója!

- Nem szokásom hazudni!- húztam össze zöldeskék szemeimet.

- Oh, igen? Pedig láttam, amit láttam! Totál vörös volt az arcod!

- Igen, mivel meglepődtem!- válaszoltam gyorsan, és a földet kezdtem el pásztázni. Mi a fenét csinálok?! Ez totál félre érthető, mintha tényleg bejönne nekem! Pedig nem! Jó helyes meg minden, de olyan tapló, hogy elmehetne gombának!

- Aha, szóval meglepődtél.- mondta vigyorogva, majd sarkon fordult, és lazán elsétált.

- Vajon mi járhat a fejében?- kérdeztem magamtól, majd a karórámra pillantva lefagytam, az óra már tizenkettő perce tartott! Te jó ég! Hogy ezért, én mit kapok! Sietős léptekkel indultam el a 38-as teremhez.