8. rész: Zuhanjunk vissza
a földre!
- Hiányoztam?-
mosolygott.
- Castiel? Hát te meg mit…?- basszus, basszus,
nagyon basszus!
- Jó a…ööö, izé a mamuszod!- Itt
helyben meghalok, ez annyira ciki, mi a…mi? Mit keres itt?!
- Mit keresel itt?!- tettem fel azt a
kérdést, amit ilyen helyzetben szoktak feltenni, bár az én számból valahogy
furán hangzott.
- Hamarabb hazaértem…- kezdte, majd
még szélesebb vigyorra húzta a száját- Meglepetés!
- Azért szólhattál volna!- támadtam
le.
- Hogy elkerüld…ezt?- nézett vigyorogva.
- Például!- csaptam be az ajtót,
illetve csak csaptam volna, ha nem rakja oda lábát, megakadályozva a fejemben
kigondolt gondolatmentet.
- Kizársz?- nézett kérdőn, miközben
kitárta a bejárati ajtót, és úgy nézett a szemembe- Nem ezt vártam 1 különtöltött
nap után!
- M-Mintha olyan sok lett volna!-
Castiel biztos nagyon élvezte, hogy égek, mint a tűzhelyen felejtett kaja, én
már kevésbe.
- Nekem sok is volt!- hajolt
közelebb, én pedig lefagyva bámultam rá, és az arcom pedig egyre jobban
vöröslött. Némán bambultam Casra, ő pedig belépett a házba, és megcsókolt,
közben pedig rádöbbentem, hogy habár csak egy nap telt el, rohadtul hiányzott,
talán ezt hívják szerelemnek? Nem talán, biztos!
- Nekem is!- lihegtem, miután
„befejeztük”.
- Az előbb még más volt a véleményed-
nevetett.
- Pfff!- kaptam oldalra a fejem.
…
Hétfőn
- Akkor ma megyünk valahova?-
kérdeztem, miközben a suli felé baktattunk.
- Ha gondolod!- vonta meg a vállát
Castiel.
- Akkor nem?- bámultam magam elé.
- Egyáltalán nem ezt mondtam!- állt
meg, és engem is visszarántott, ugyanis kézen fogva sétáltunk.
- Akkor más programod volt mára?-
néztem a szemébe.
- Dehogy! Mi van veled?- nézett rám
értetlenül.
- Semmi!- engedtem el a kezét, és
előre siettem.
- Várj már!- hallottam, ahogyan
utánam kiabál, de valahogy nem volt kedvem és türelmem hozzá, fogalmam sincs
miért, csak valahogy nem volt. Még jobban megszaporáztam a lépteimet, és nem
érdekelt, hogy mindenki minket bámult az utcán csak egyenesen haladtam előre.
- Daenerys!- oldalra kaptam a fejem,
és két ismerős arcot pillantottam meg: Nick és Vivien, az utóbbi integetett is
nekem, észre sem vettem, hogy már a sulinál járok.
- Sziasztok!- mosolyodtam el, és
éreztem, hogy egy kicsit lenyugodtam.
- Hogy-hogy egyedül?- kérdezte a
szemöldökét ráncolva Nick.
- Tényleg, hol van Castiel?- kérdezte
a szemüveges lány.
- Hát,ööö…miért kéne minden nap
együtt jönnünk?- válaszoltam kérdéssel.
- Talán, nem is tudom...mert együtt
jártok?!- nézett egyre jobban a srác.
- És akkor?- válaszoltam indulatosan.
- Semmi, ez csak egy egyszerű kérdés
volt, nem kell felkapnod a vizet!
- Ha csak veszekedni akarsz, akkor
jobb, ha én most bemegyek!
- Nyugi!- lépett közénk Vivien,
ijedten kapkodva kettőnk között a tekintetét.
- Jól van, na!- pislogtam
bűntudatosan, aztán a barna hajú srácra néztem- Bocs Nick!
- Semmi baj!- mosolyodott el
halványan- Bár, azt még most sem értem miért vagy ilyen!- már épp nyitottam
volna a számat, hogy válaszoljak, amikor Castiel jelent meg mellettünk, és a
két fiú nem éppen barátságosan kezdte el méregetni egymást.
- Daenerys!- szólalt meg hirtelen
Cas.
- Igen?- kaptam oda a fejem.
- Menjünk!- ragadott karon, én pedig
döbbenten figyeltem hátra.
- Tessék?- néztem Castielre.
- Igen, miért is kell mennetek?-
ragadta meg a másik karom Nick, és így álltunk a lépcsőn, nos nem volt valami
kellemes.
- Kopj le Nick! Tudtommal te nem
jársz ide!- nézett gyilkos tekintettel.
- Tévedsz! A mai naptól kezdve én is az
St. Georgina középiskola tanulója vagyok!- erre nem csak Castiel, hanem én is
döbbenten figyeltem a barna hajút.
- Izé…Nick!- szólalt meg a lépcső
alján álldogáló Vivien.
- Ó, persze!- engedett el hirtelen
Nick, majd Vivien mellé lépett, még úgy is találkozunk!
- Azt kötve hiszem!- húzott magával
Castiel, én pedig még mindig lefagyva bámultam Vivien-t és Nick-et, most mi
van?!
Castiel magával rángatott, addig amíg nem
talált egy nyugodt helyet, ahol beszélhettünk, ami valljuk be elég nehéz
tanítási időben…de azért csak megoldotta, így kerültünk a szertárba!
- Ez meg mi a fene volt?!- akadtam
ki, amikor végre jött ki hang a torkomon.
- Ezt én is kérdezhetném!- nézett
rám, és a szemei villámokat szórtak.
- Nem, én csak beszélgettem a barátaimmal, te pedig elrángattál onnan!
- De Nick…csak kerüld el!- kapta
oldalra a tekintetét.
- Mi? Miért?!- kértem számon, de
Castiel kerülte a tekintetem- Elegem van abból, hogy egyikőtök se bírja
normálisan kifejteni a gondolatait, csak utasítgattok, de azt bezzeg nem
bírjátok elmondani, mit miért ne csináljak! – kérdőn pillantottam rá, de ő csak
csendben meredt maga elé, én pedig meguntam- Jó, akkor szia!- pattantam fel, de
utánam nyúlt, és az ölébe rántott, komolyan, miért jó, hogy rángat
össze-vissza, mint valami hülye bábut?!
- Biztos elmondjam?- lehelte a
fülembe, engem meg kirázott a hideg, de miért is, hiszen ő a pasim!
- Igen…
- Biztos?- húzott még közelebb.
- Igen, teljesen biztos!
- Nem, inkább mégse…nincs kedvem!-
húzta megint félmosolyra a száját, és fogalmam sem volt, honnan tudta, ha tudta
egyáltalán, hogy elájulok attól, ha ezt csinálja, persze azért nem voltam oda,
hogy megint hülyét csinált belőlem.
- Jó érzés?- forgattam a szemem.
- Az, hogy az ölemben ülsz?-
nevetett, és megpuszilta a nyakam, én pedig azt hittem ott kapok sokkot, miért
tetézi még jobban, a pirulásom mértékét?!
- N-Nem p-pont arra gondoltam…- még
kiakadni is elfelejtettem, na basszus Castiel tud valamit!
- Hm?- fordította magával szembe az
arcom.
- Mi hm?! Egyébként az előbb
gondoltam, hogy jó érzés-e hülyére venned?
- Miből gondolod?- lepődött meg.
- Semmiből csak…argh! Hagyj békén,
jó?!- álltam föl hirtelen, és Castiel nem akadályozott meg abban, hogy
elhagyjam a szertárt.
Idegesen lépkedtem a rajz terem felé, ahol a
mai napomat kellett volna kezdenem, de persze jött Cas! Tele dühvel léptem be a
terembe, és vágódtam be a középső padsor 4. padjába, ami csakis az enyém, mivel
sok más teremmel ellentétben itt egyszemélyes padok vannak, hála a Jó Istennek,
itt nem kell elviselnem a retardált osztálytársaim!
- Minden rendben csajszi?- nézett rám
kérdőn Lou, és mint máskor, most is nagyon örültem neki, hogy ő ült a jobbomon,
mellettem ugye Bella ült volna, mögöttem pedig Ly foglalt helyet, szóval körbe voltam
véve normális teremtményekkel, mondjuk előttem valami stréber srác ült, de
ennyi belefért a pakliba.
- Nem igazán…- sóhajtottam, most
miért hazudjak neki?
- Mi történt?- nézett kérdőn sötét
szemeivel.
- Áh, csak összevesztünk Castiellel!-
legyintettem, mintha ez semmiség lenne, pedig nem volt az, egyáltalán nem.
- De eddig nem is veszekedtetek!
- Tudom…- sóhajtottam újra.
- Még csak 1 perce beszélünk, de te
máris 2x sóhajtottál…- vizslatta az arcom.
- Csak kicsit fura ez az egész és…-
de nem mondhattam tovább, mivel a Hirst nővérek berobbantak a terembe,
ismertebb nevükön Rachel és Emily/Ly Hirst, és egyenesen a padom előtt álltak
meg. Rachellel volt alkalmunk megismerkedni, amikor a húgát szapulta, aki nem
volt hajlandó lemondani fiús stylejáról, a nővére bármilyen próbálkozása
ellenére sem, de Rachel nem adta fel, és a fejébe vette, hogy mindenképpen
„megtéríti” Lyt. Nehéz lett volna elhinni, hogy testvérek, ha csak nem néztek
volna ki úgy, mint két tojás, szőke hajuk és zöld szemük teljesen megegyezett
egymással, habár Ly fekete atlétát, és piros fekete kockás inget valamint
buggyos farmert viselt, ellenben a szőke végzős lány ma is egy szűk, mélykék
mini ruhában és fekete harisnyában virított a legújabb trendnek megfelelő
csizmával kiegészítve + a füléből egy hatalmas fehér karika fülbevaló kandikált
ki, így állt csípőre tett kézzel, amin egy hasonló karkötő díszelgett.
- Sziasz…- de persze Rachel nem várta
meg, hogy befejezzem.
- Ugye, hogy vannak olyan
divatcikkek, amik sose mennek ki a trendből?
- Neked is jó reggelt!- forgatta a
szemeit Lou, és teljesen egyet értettem vele, köszönni senkinek sem szokás?!
- Biztos, de Rachel, ez most miért is
olyan fontos?- kérdeztem.
- Mivel a fejébe vette, hogy
„divatosan” fog öltöztetni!- mutatott idézőjeleket a levegőbe Ly.
- Na de Emily!- kapta oda a fejét.
- Ezerszer mondtam már, hogy utálom,
ha így hívnak!
- Pedig olyan szép neved van!
- Állj már le! Nem érdekel a hülye
divat, minden évszakban, ha nem minden hónapban, újabb cuccok jönnek ki a
piacra, és a buta libák, nem feltétlenül te, megveszik, és eldobják a régieket,
mi értelme van ennek?! Én jól megvagyok így, a nevem pedig LY!- ordította, de a
nővére nem akart tudomást venni róla.
- Van ami sose megy ki a divatból,
például, mint a magas sarkú!
- Hát, az én divatomból, már rég
kiment!- pislogott döbbenten, nos Ly már eme lábbeli említésétől rosszul lesz.
- Ly, már ne haragudj, de bármi ami
menő, nem ment ki a divatodból?!
- Nem, például az acélbetétes
bakancsom nem ment ki, sőt ha gondolod be is mutathatom neked pár rúgással,
hogy milyen menő is ez a lábbeli!- mutatott a lábára.
- Köszi, nem kell!- lépett hátra
párat Rachel, és szomorúan bámulta a földet.
- Ne csináld már!- bámult rá zavartan
Ly- A kölyökkutya szemeiddel mást fárassz, különben is pár perc és
becsöngetnek!
- Hát jó…sziasztok!- intett, és
kisétált a teremből, a fehér magas sarkú csizmájában, a fiúk legnagyobb
örömére, pedig a ruhája hátul is szűk volt…
- Utálom!- huppant le mögém a szőkés
hajú lány.
- Tudom!- mondtuk egyszerre Louval.
…
Nagyon bírtam a rajz tanárunkat, egy fiatal nő
volt, aki értékelte a tehetséget, még azét is akinek nem volt, tehát nem
műalkotásokat várt, hanem azt, hogy mindenki magához képest teljesítsen jól, és
eszerint is osztályozott, mondjuk azt nem mondhattam, hogy nem voltam az egyik
kedvenc diákja, mivel meg voltam áldva egy kis vizuális tehetséggel. Aznap
portrét festettünk (Lout választottam páromnak, mivel nem volt kedve alkotni),
amikor is úgy döntöttem már eléggé koszos a vizem, tehát ideje kicserélni, és
pechemre nem volt csap a teremben, ezért kikéredzkedtem. Éppen nyúltam a
kilincsért, amikor is az ajtó kinyílt, és egy sötét, szinte fekete hajú srác
lépett be rajta, aki eléggé morcos arccal pillantott rám, majd tetőtől talpig
felmért, aztán kikerült, és leült a leghátsó padsorba, erre pedig nem csak, én
hanem az egész osztály és a tanárnő is döbbenten reagált.
- Elnézést, de te meg ki vagy?-
ébredt fel először a tanárnő.
- Nem szóltak, hogy jövök?- kérdezett
vissza.
- Nem, de mi ez a hangnem, és a
kérdésemre válaszolj: Ki vagy?
- Én lennék a francia cserediák, Pierre
Couteau.- felelte lazán, és annyira angolosan, bármiféle akcentus nélkül, hogy
alig akartunk neki hinni.
- Pillanat, és utána járok, addig
Emily Hirst, bocsánat Ly lesz, aki felügyeli a
rendet!- sietett ki a teremből. Miss Turner tökéletesen tudta, hogy Lyvel senki
sem mer szemétkedni.
- Akkor ti lennétek az ideiglenes
osztályom?- nézett körbe, nem túl sok lelkesedéssel.
- Igen, mi is nagyon örülünk neked,
de annak jobban örülnénk, ha befognád!- parancsolt rá szúrós szemmel a szőke
hajú lány.
- Te vagy Emily?- kérdezte rá se
pillantva.
- Ige…nem! Az én nevem Ly!- kezdett
begurulni.
- Oké, akkor az, mit bánom én!- vonta
meg a vállát.
- Nyugi, hagyd Ly!- fordultam a
barátnőm felé, mire Pierre egy kis érdeklődést mutatva felém emelte sötétbarna
tekintetét.
- Szóval megvédesz?- vigyorodott el
gúnyosan- Hogy hívnak?
- Az elsőre nem, a másodikra pedig Daenerys.
- válaszoltam gyorsan.
- Érdekes név- elmélkedett hangosan,
könyörgöm, szálljatok már le a nevemről, ezt kaptam, így hívnak és kész!
- Kösz, a tiéd viszont elég gyakori
kb. minden 5. francia férfit így hívják!- villantottam rá egy eszelős vigyort,
majd durcásan bambultam ki a fejemből, a többiekhez hasonlóan, akik vagy a
telefonjukkal bíbelődtek, vagy ábrándoztak.
…
- Milyen óra lesz?- kérdezte Ly,
amint kiléptünk a rajzteremből.
- Asszem tesi…- elmélkedett Lou.
- Ne már!- nyafogtam, utálom a tesit!
- Kibírod! Gyertek, menjünk öltözni!-
veregetett hátba a szőke lány.
- Gyűlölöm a Hétfőt!- jelentettem ki
félhangosan.
Kilépve a tesi öltözőből a fiúk tanárába, Mr.
Coxba botlottunk bele, amit nem tudtunk mire vélni, hiszen a tornaterem ketté
van osztva, így a fiúknak és a lányoknak külön van órájuk, de mégse, a lényeg
annyi, hogy nekünk nem ő volt a tanárunk.
- Segíthetünk?- kérdezte meg végül
fekete hajú barátnőm.
- Igen, szólnátok a többieknek, hogy
ma összevont óra lesz?
- Összevont óra?- értetlenkedtem.
- Igen, May tanárnőnek, most fontos
dolga akadt, úgyhogy a lányok és a fiúk együtt lesznek a mai testnevelés órán!
Nyugodjatok meg, nem fogunk kötelet mászni, vagy bármi hasonlót- mosolygott.
- Hát ez fa…ntasztik!- persze
egyáltalán nem ezt akartam mondani.
- Köszönöm!- fordult meg és vonult el
a férfi.
- Meg akarok halni!- sóhajtottam
egyet.
- Ma egész nap csak sóhajtozol, mint
egy szívbeteg!- nézett furán Lou, és szerintem fogalma sem volt róla, hogy
mennyire közel állt az igazsághoz!
- Összevonva leszünk?- kérdezett
vissza Tina, mint valami buta tyúk…nos, ha jobban belegondolok az is volt!
- Igen- ismételte újra Ly.
- Akkor együtt leszünk a fiúkkal?-
kérdezte egy másik lány.
- Igen- válaszolt most az emós.
- Ó, akkor a francia cserediák is
köztük lesz?- olvadozott a szöszi fődémon.
- Gondolom…- vont vállat Ly.
- Annyira cuki, igaz lányok?-
áradozott továbbra is Amber, a két csicskája meg bólogatott, bármit mondott,
felfordult tőle a gyomrom, ráadásul…cuki?! Találkozott egyáltalán azzal a
sráccal, a tekintetével képes lett volna ölni, az meg hogy a fenébe lenne már cuki?!
- Menjünk, mert én mindjárt
kitaccsolok!- tette a szája elé a kezét Ly.
- Oké, én is rosszul vagyok!- értett
egyet Lou is- Daenerys?
- Mindjárt megyek, csak lerakom az
órám!- nem akartam, hogy a vadonatúj karórámnak valami baja legyen, így hát
kénytelen voltam a három gráciával tölteni az életemből 2 percet!
- …annyira menő, meg ah…meg hah, meg
bla-bla-bla!- ájult el a szőke szuka, Pierre, minden egyes mozdulatától, én
pedig már kezdtem nagyon unni, és nem állhattam ki beszólás nélkül.
- Ha nincs ló jó a szamár is?-
villantottam rá egy gúnyos vigyort- Egyébként beszéltél egyáltalán vele egy
szót is?
- Egyrészt, ezt mégis hogy képzeled?
Másrészt, neked ehhez semmi közöd, úgyhogy akadj le rólam!- sziszegte.
- Ó, bocs, nem tudtam, hogy szerinted
minden pasi „cuki”!- utánoztam a gagyogását.
- Ha, tudnád mennyire szeretnélek
kibelezni!- vicsorgott, ohó Amber visszatért- A cserediák viszont tényleg
helyes ellentétben Castiellel, képzeld rájöttem, hogy vagy teljesen bolond,
vagy csak részlegesen, de ép eszű ember nem járna veled, tehát szegénykém
meggárgyult, a francia fiú, pedig csak aww!- csorgatta a nyálát.
- Várjunk csak…Amber, te még a nevét
se tudod?!- fojtottam vissza a feltörni készülő nevetésem.
- Dehogynem valami J betűs volt, vagy
T? Nem is inkább R!- segítségkérően pillantott Tinara és Nicolra, de ők se
nagyon tudtak válaszolni.
- Ez nagyon jó!- vigyorogtam
szélesen, majd egyetlen szó nélkül hagytam el az öltözőt.
…
- Alkossatok két csapatot! A
csapatkapitányok Ly és Mike!- hamar meg is lett a két csapat, én szerencsére Ly
csapatába kerültem, bár ez nem sokat javított a helyzeten, ugyanis röpiznünk
kellett! Legalább az vígasztalt, hogy Amber az ellenfél csapatában volt, és
Pierre…természetesen velem egy csapatban, hurrá! Pezsgőt ne bontsak?
- Rendben, akkor a stratégiánk…-
kezdte Ly, de nem nagyon figyeltem rá, helyette a francia srácot bámultam-
persze nem azért- csak ellenőriztem
az arcát, és nem lettem okosabb, sőt azt sem fogtam fel, hogy Amber mit eszik
rajta, olyan átlagos volt, nem az a fiú akit először észreveszel bárhol is
vagy, meg nem is tudom, nekem azóta unszimpatikus, mióta belépett a terembe,
egyáltalán nem gondolok rá romantikusan…basszus! Ide nézett, én meg itt bámultam,
mint valami perverz kukkoló! Te jó ég! Még a végén azt, hiszi, hogy bejön
nekem, mi…miért vörösödtem el?! Oké, hogy beégtem, de na…így csak még
félreérthetőbb lesz!
- Daenerys?- rázta meg finoman a
vállam Lou.
- Igen?- eszméltem fel.
- Jó, akkor te leszel, elöl!- majd Lyhez
fordult, mi van?- Azt mondta elvállalja!
- Mi, de én nem is!- tiltakoztam, de
már késő volt, Mr. Cox belefújt a sípba, és kezdetét vette a meccs.
- Mi a rákot csinálsz?- üvöltötte le
a fejem Ly, amikor már 3-0-ra álltunk, természetesen nem a mi javunkra, de én
nem tehetek róla…azaz, én tehetek róla, de én nem is akartam itt állni, hülye
hely, ráadásul a jobb oldalamon Pierre van! A francba!
- Nem tudom!- lendítettem meg a
kezem, és éreztem, hogy valami keménybe ütöttem, hoppá az…a labda volt?
Eltaláltam a labdát? Leesett az ellenfél térfelén? Van egy pontunk? Jippí!
- Na, ez eddig miért nem sikerült?-
mosolyodott el halványan.
- Nem gondoltam, hogy ilyen
egyszerű!- és már kész voltam porig alázni a szőke picsát, úgy eltalálni a
labdával, hogy újra gipszben legyen! Wahahaha! Te jó ég! Gonosz lettem! XD
Igazából, szinte csak Amber és én
játszottunk, a többiek csak néha-néha értek bele a labdába, végül a szöszi
szarul ért bele a labdába, aminek köszönhetően az kirepült az ablakon, mármint
a röplabda nem Amber…bár lehet az utóbbi jobb lett volna!
- Men-nyi a vég-ghered-mény?-
kérdeztem lihegve.
- 15-15, egyszóval döntetlen!- bámult
ránk Mr. Cox.
- Az nem lehet!- háborodott fel.
- Jó, ezt el kell döntenünk
valahogy!- a szőkére pillantottam- Tudsz kötelet mászni?
Utólag végiggondolva, mégse volt annyira jó ez
a kötélmászás dolog, noha felmenni még viszonylag könnyű volt, én is értem fel
hamarabb, a lejövetel már kevésbé ment ilyen simán, konkrétan fent ragadtam, a
ribanca meg kinevetett, miután, pedig kinyújtottam rá a nyelvem, egész
egyszerűen lelökött! Pontosabban, csak megbillentett, aminek következtében
elvesztettem az egyensúlyom, és lepottyantam, áh csak 6-8 métert zuhanok, nem
nagy cucc, mikor azt hittem itt a „vég”, becsapódok, akkor éreztem, hogy valami
egészen puhán landoltam, nem ez nem lehet a matrac ez…ÚRISTEN!
- Bocsánat, jól vagy?- pattantam fel
azonnal, és néztem lángoló fejjel a cserediákra, akin éppen csücsültem.
- Ja, még élek!- porolta le magát,
majd kisétált a tesi teremből, mondjuk még óra volt, de mindegy…
…
- Kint megvárunk!- köszönt el Lou és
Ly, mivel ők már készen voltak, én pedig még öltöztem.
- Jó, sziasztok!- intettem, majd
értetlenül néztem az előttem fehérneműben pózoló Amberre.
- Ide figyelj!- nézett a szemembe
dühösen.
- Most meg mi bajod van?- kérdeztem
unott hanggal, az a jó, hogy sose tudom kitalálni, mi baja van éppen, de már
nem is nagyon érdekel!
- Mindenkire rámászol?!- sziszegte,
mint valami vipera.
- Nem értem…
- Beleveted magad a fiúm karjaiba, miközben van barátod?
- Miről beszélsz?! A fiúd?-
értetlenkedtem, csak nem Pierre-ről beszél?
- A francia cserediák! Erre te
letámadod!- na most ezen nem tudtam, hogy röhögjek-e vagy sírjak…
- Amber, még a nevét se tudod! Nem is
jártok, csak tetszik neked, különben is, nem „támadtam” le, ráestem!-
világosítottam fel.
- Szerencséd, hogy nem az ölébe
pottyantál!- mintha a falhoz beszélnék, az egyik fülén be, a másikon ki,
mondjuk a falnak mióta van füle? Részletkérdés!
- Te
löktél le, azért estem rá Pierrere!- ordítottam a képébe.
- Szóval így hívják…- elmélkedett, a
francba, elmondtam neki a nevét!
- Legalább már ezt is tudod...-
fontam keresztbe a karom.
- Mi bajod?- horkant fel.
- Semmi!- fordultam meg, és készültem
elhagyni a női öltözőt, amikor is utánam szólt.
- Komolyan, annyi pasi vesz körül,
viszont arról fogalmam sincs, hogy mit esznek rajtad, megosztanád velem a
titkod?- WHAT?!
- Nem értem, mit akarsz!- döntöttem
jobbra a fejem.
- Ott van Castiel, az a Nick gyerek,
Andrew meg Matt! Most meg Pierre?
- Meg vagy gárgyulva, ők csak a
barátaim, leszámítva persze Castielt, a francia srácot, meg már most utálom,
pedig alig beszéltünk egymással pár mondatot!
- És még én vagyok a ribanc!-
mosolyodott el értetlenül.
- Rájöttél?- tettetem
meglepődöttséget- Teljesen félreérted az egészet!
- Hordd el magad vörös picsa!-
grimaszolt rám.
- Ó, hogy az volnék, nos legalább
veled ellentétben nekem mindenem igazi!
- Tessék?- kerekedett el kék szeme.
- Pá-pá!- integettem, és kiléptem az
öltözőből. Végre megszabadultam tőle!
- Szia!- köszönt valaki, én pedig
annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet.
- Ó, csak te vagy az…- pillantottam
le az alacsony lányra.
- Nem láttad a tesóm?- pislogott zöld
szemeivel.
- Melyiket?- nevettem, és úgy
pillantottam a szöszi kislányra, aki letagadhatatlanul Rachel és Ly húga volt,
mint három tojás…
- Lyt, azt mondta, hogy hozzam el a
matek könyvét, mivel otthon hagyta.
- Áh, ő már csak ilyen!- mosolyogtam
bután.
- Akkor, tudod hol van?- tolta
fentebb a szemüvegét az orrán.
- Igazából azt mondta, hogy megvárnak
itt Lou-val, de mint láthatod nincsenek itt…
- Óh, akkor mit csináljak ezzel?-
lóbálta meg a tankönyvet, és két copfja közben össze-visszaszállt.
- Mondjuk megkereshetjük őket együtt,
jó Susy?- pillantottam rá kérdőn.
- Vagy…oda adhatnád neki te!- nyomta
a kezembe, annyira imádom, mikor egy 13 éves csicskáztat…
- Persze…de miért is nem vagy a
suliban?
- Ó, magántanárom van, túl okos
vagyok a kormohoz képest!- dobta hátra egyik copfját, és még mindig ugyanolyan
szerény volt, mint amilyennek megismertem. Fura ez a három testvér: Egy
divatmániás, egy fiús lány, meg a zseni legkisebb…
…
Nem tudom miért gondolja mindenki, hogy egy
csicska vagyok, a francia tanárunk megkért, hogy vigyem el a szótárokat a terembe,
na kösz szépen, mondjuk addig sem vagyok órán. Halkan kinyitottam a könyvtár
ajtaját, mire a könyvtáros nő gyorsan elpakolta a vörös körömlakkot, amivel
eddig babrált, majd amikor észrevette, hogy csak egy diák, nagyot horkantva
visszaült, és elküldött melegebb égtájakra, neked is boldog és szép napot!
- Szia!
- Huh?- fordultam bambán az egyik
polc irányába, ami előtt egy sötét hajú srác állt.
- Mondom, szia!- ismételte meg.
- Te meg mit keresel itt?
- Mivel az anyanyelvem a francia,
ezért megkérdeztem, hogy nem tölthetem-e hasznosabban az időmet, minthogy olyat
tanulok, amit már 5 évesen is tudtam- annyira gyűlölöm ezt a srácot!
- Jó neked!- kezdtem, aztán
megkerestem a francia szótárakat, és egymásra pakolva mind a 26-ot, (basszus
nem vagyok birkózó, ezek meg rohadt nehezek!) és készültem elhagyni a
könyvtárat.
- Nem úgy tűnik, mintha elbírnád
azokat- bökött a kezemben tartott könyvekre.
- Nem kértem, hogy segíts!
- Nem is ajánlottam föl soha…-
utálom, ha másnak van igaza!
- Nem is kértem!- feleltem újra…
- Nem is ajánlottam föl!- nevetett
Pierre, én pedig csak durcásan megfordultam, de hirtelen mögém lépett.
- Mit csinálsz?- pislogtam rá
döbbenten.
- Segítek, mi mást?- próbálta meg
kivenni a kezemből a szótárokat.
- Kösz, nem!- váltottam gyorsabb
üzemmódba, de a felsőmnél fogva visszarántott, aminek köszönhetően majdnem
elejtettem a kezemben lévő rakományt- Hagyj már!- léptem hátra párat, így
szembe kerültünk egymással.
- Eddig nem azt akartad, hogy
segítsek?
- NEM!- tiltakoztam- Világosan
megmondtam, hogy nem kérek belőled, most pedig had vigyem ezeket a szarokat
vissza a terembe!
- Ohó, már csúnyán beszélünk?
- Nem érdekelsz! Még a végén én kapok
miattad büntetés, te irritáló barom!
- Micsoda szép nevem lett, legalább
nem olyan szokványos, nem minden 5. embert hívnak így!- lépett még közelebb,
amíg egészen a falig nem szorultam, ráadásul pont a hátam mögött volt egy
ablak, aminek köszönhetően, de leginkább a rossz szigetelésnek, majdnem szétfagytam,
mivel a hideg levegő lazán besüvített rajta.
- Még mindig ezen rágódsz?- gondoltam
itt a korábbi megjegyzésemre.
- Baj?- tette a kezét az
ablakpárkányra, és éreztem, hogy elönti a pír az arcomat.
- Ne szórakozz!- néztem rá fura
arccal.
- Én halálosan komoly vagyok!- amint
belepillantottam az engem figyelő sötét szemárba, a kijelentése felől
egyáltalán nem volt kétségem!
- Mi a…- ekkor egy koppanást
hallottunk az ablakon, kérdőn fordítottam hátra a fejem, majd a döbbenettől
tágra nyílt szemekkel bámultam ki.
- Ez meg…?- kérdezte Pierre.
- Nick…- suttogtam döbbenten, a barna
hajú srác pedig összehúzott szemöldökkel figyelte a francia fiú minden egyes
mozdulatát.
- Ööö…- miért mindig én beszélek
először?!
- Ő a pasid?- kapkodta köztünk a
tekintetét.
- Nem!- kaptam Pierrere a tekintetem,
majd gyorsan kinyitottam az ablakot, amin a barna hajú srác lazán beugrott.
- Ő meg ki?!- kérdezték egyszerre,
aztán rám néztek.
- Nick, ő itt Pierre- mutattam be
őket egymásnak- Pierre ő itt Nick!
- A kérdés még mindig él, ő a
barátod?
- Ne…!- vágtam volna rá, de
megelőztek.
- Igen!- felelte Nick, erre pedig
döbbenten meredtem rá, nagyon nem értem már ezt az egészet!- És te miért is
zaklatod Daeneryst?
- Azért ezt egyáltalán nem nevezném
„zaklatásnak”, sőt…
- Ez pedig nem válasz a kérdésemre!
- Figyelj, csak szívattam, oké?-
nézett unott arccal Nickre.
- Pierre, most húzz innen!- a
könyvtáros nő minket bámult, és szerintem már egyáltalán nem zavarta, hogy
betettem ide a lábam.
- Ki vagy te, hogy megmondd nekem,
mit csináljak!- háborodott fel.
- Idefigyelj!- szorította ökölbe a
kezét Nick, és már rohadtul nem bírtam ki velük egy légtérben, szóval egész
egyszerűen fogtam magam, és ott hagytam őket.
- Hé!- kiabált utánam Pierre, és a
barna hajú is mondott valamit, de nem nagyon zavart. Csak érjek már be abba a
hülye terembe!
- Hol volt eddig?- kért számon a
tanár, na tessék! Meg mondtam, hogy a hülyeségük miatt én fogok kapni!
- Elnézést!- egyáltalán nem volt
kedvem magyarázkodni, szóval csak kiosztottam a szótárokat, aztán kussban ültem
az óra végéig.
…
- Mi a baj?- kérdezte most Ly.
- Elegem van a cserediákból!-
panaszkodtam.
- De nem is volt órán…- elmélkedett
Lou is.
- Tényleg?- kérdeztem cinikusan-
Bocs, igazából azért késtem, mivel összefutottam Pierrevel a könyvtárban, és
teljesen felcseszte az agyam!
- Ha nem Castiellel járnál, még azt
hinném, hogy bejön neked!- nevetett a fekete hajú lány.
- Na de Lou!- háborodtam fel, hogy
gondolhat egyáltalán ilyet!- Én nem vagyok Amber!
- Nem is ezt mondtam, de hogy
felkapod a vizet ezen, az eléggé félreértelmezhető!- vizsgálta az arcom.
- Nem is! Igaz Ly?
- Hát…de!- bólintott a szöszi.
- Miről beszéltek?! Utálom azt a
gyereket, irritáló, bunkó és egoista!- soroltam, mire barátnőim szája a fülükig
ért- Most meg mi van?
- Hm!- mosolyogtak sejtelmesen.
- Mit hümmögtök, méhek vagytok, vagy
mi a szar?!
- Nem ma vesztetek össze véletlenül
Castiellel?- kérdezte Lou.
- De, de ennek semmi köze ehez a
témához!
- Nem érzed magad egy kicsit
magányosnak?- fojtatta a fekete hajú.
- Nem, mivel itt vagytok nekem, és ha
Castiel akar, majd kezdeményez!
- Véletlenül, nem akartad pótolni
valakivel a barátodat?
- Nem Lou, egyáltalán nem!
Pszichológus vagy, vagy mi a halál?
- Csak kérdeztem! Nyugi!- állt fel-
Elmegyek a mosdóba!
- Cső!- intett Ly, majd felém
fordult- Ne vedd már komolyan, csak kicsit félreértelmezhető volt, ennyi!
- NEM vagyok belé szerelmes!
- Oké, én ezt egy szóval sem mondtam!
- Akkor se!- fontam össze magam előtt
a karom.
- Egyébként hol van a lovas csaj?-
kérdezte, majd egy hatalmas kék rágó lufit fújt.
- Ki?- kérdeztem, mivel a hirtelen
témaváltásnál elvesztettem a fonalat.
- A barátnőd, tudod aki összetörte
magát, nem ma kellett volna suliba jönnie?
- Basszus Bella!- esett le.
- Na igen, ő!- csettintett.
- Hol van? Miért nem jött iskolába?
Nem zavar, ha felhívom?
- Mér’ zavarna?- kérdezett vissza,
végül is igaz.
- Nem veszi föl!- nyomtam ki a
hangpostát, és ijedten néztem Lyre.
- Lehet még nem volt kedve bejönni,
amit tökéletesen megértek, ki akarna suliba jönni?!
- Na megjöttem, le maradtam
valamiről?- érkezett meg Lou.
- Nem tudod, mi van Bellával?-
meresztettem rá a szemem.
- Hó! Ki az a Bella? Miért ilyen
lényeges, hogy él-e?
- Egy barátnőm, és elméletileg ma
kellett volna hosszú idő után először iskolába jönnie!
- Hülye lenne! Hétfő van!-
emlékeztetett, na kösz szépen! Miért érdekli mindkét lányt „ennyire” a suli?!
Nem értik a Bellás dolgot se!
- Jó, de…!- próbálkoztam.
- Ne parázz már! Szerintetek a lila
vagy a piros illik jobban hozzám?
- Nem az a…tessék?- pislogtam sűrűn.
- Lila vs piros?- kérdezte újra.
- Azt értem, de miért kérdezed?
- Hát, csak úgy…- pirult el, mire Ly
döbbenten eltátotta a száját, aminek következtében ragadós kék massza terítette
be az arcát.
- Te randira mész!- vigyorodtam el.
- Nem is!- tiltakozott, de olyan
vörös volt, mint egy rák.
- Ne hazudj! Olyan az arcod színe,
mint a hajam!- nevettem.
- Nem randira megyek, csak
találkozok…
- Kivel?!- kérdeztük Lyvel egyszerre,
akinek még mindig volt pár kék ragacs az arcán.
-…Mattel!- sóhajtott egyet, mire az
arcomra fagyott a mosoly, Ly pedig csak lazán közölte:
- Akkor egyértelmű, hogy ez egy
randi!- válaszolta lazán.
- Igen?- kérdeztük kórusban Louval.
- Persze, hiszen bele vagy esve,
nem?- kérdezte a szőke lány.
- Én…én…- dadogott Lou.
- Ez igaz?- kérdeztem.
- Nem igaz, hogy nem esett le neked!-
mosolyodott el Ly.
- Pedig igaz!- pislogtam döbbenten,
hogy lehettem ennyire vak?!
- Teljesen egyértelmű volt, a
viselkedése meg minden!- hagyta ránk, mire az egyre jobban vöröslő Lou rám
emelte tekintetét, és a szeméből azt olvastam ki, hogy ez úgy ahogy van igaz!
- De…akkor azért…- gondolkoztam
hangosan, hát persze! Mikor üvegeztük, akkor azért volt zavarba, mivel ott volt
Matt, nem Castiel miatt! Na, mik ki nem derülnek!
- Daenerys?- szólított meg a zavart
lány.
- Akkor azért viselkedtél úgy ahogy!
Pedig én azt hittem…- a fenébe már, megint túl sokat beszéltem, csak egyszer
tudnám befogni a számat!
- Mit hittél? kérdezett rá, na már
nincs menekvés.
- Azt, hogy Castiel tetszik neked…-
vallottam a cipőmnek.
- Castiel?- kérdezett vissza, majd
elröhögte magát, na mindenre számítottam, csak erre a reakcióra nem!
- Mivel, olyan furán viselkedtél, meg
kiakadtál, azon amit mondott!
- Dehogy is! Teljesen félreértetted!-
ez biztos!- Castiel nekem olyan, mintha a bátyám lenne, és már akkor amikor
először szóba került, akkor tudtam, hogy szerelmes vagy belé!
- Ennyire látszott?!- akadtam ki, egy
pirulás kíséretében.
- Hát eléggé!- nevetett most már Ly
is rajtam.
- Jó, Ly nem tudom, mikor lettél
ilyen bölcs, de ezt a szerepet hagyd meg a húgodnak! Lou, de akkor miért léptél
le, mikor Castiel AZT válaszolta a kérdésedre?
- Ja! Egyserűen csak sértette a női
büszkeségemet, és gondoltam jobban összeboronállak titeket, ha csak ketten
maradtok, minél több ideig egy szobában!- kacsintott rám.
- Köszi, igaz, hogy összejöttünk, de
azért miattad harmadfokú égést szereztem!
- Akkor ezt kipipálhatom!- mosolygott
rám.
- Jó, de akkor is Bella…- most
viszont egy sokkal fontosabb személy zavart meg a mondandómban, akinek nem
mondhattam azt, hogy „Egy pillanat!”
- Igen?- kérdeztem az igazgató helyettestől, aki csak annyit közölt velem, hogy kövessem.
- Nem tudom miért, de az igazgatónő
hivatott!- na köszi, mindenki olyan sokat segít a mai nap folyamán, nem?
- Elnézést!- léptem be, miután
kopogtam az ajtón.
- Ülj le kérlek, egy fontos dolgot
kell megbeszélne veled!
- Igen?- próbáltam siettetni.
- Arról lenne szó, hogy el tudna-e
szállásolni egy hétig egy bizonyos diákot?
- Persze, de kiről van szó?- itt még
nem éreztem, hogy bármiért is aggódnom kéne.
- Egy cserediák elszállásolójának
leégett az otthona, ezért mégse tudja vállalni a feladatát!
- Ó, szegény!- nem lehet valami fantasztikus,
ha hajléktalan leszel…
- Igen, ezért kérném a segítségét,
hogy szállásolja el azt a diákot, mivel máshoz, most nem tudjuk átirányítani!-
úgy beszélt szerencsétlen diákról, mint egy levélről vagy egy zsák krumpliról…
- Természetesen, úgy is van egy vendégszobánk,
és a cserediák is biztosan kedves lány!- mosolyogtam.
- Igen, pont erről akartam
tájékoztatni önt…- köhintett egyet.
- A cserediák neve…- cserediák, TE JÓ
ÉG csak nem…?!-…Pierre Couteau.
- Nálunk? De hát ő fiú! –akadtam ki.
- Tudom Miss White, de mivel az
eredeti diák, aki ezzel volt megbízna, nos tudja, mi történt, és más nem tudja
elvállalni, ezért kénytelen leszek magára bízni!
- Nem, ezzel egyáltalán nincs gondom
csak azzal, hogy ő fiú, én pedig lány vagyok!
- Nem értem a problémáját! Pierre
rendes fiú!
- Igazgató nő, kérem értse meg, nem…
- Csak ideiglenesen, pár hétre, kérem
Miss White!- a fenébe már!
- Rendben!- miért mondtam igent,
miért egyeztem bele?!
…
- Mi ez a bánatos arc?- vert hátba
Lou, miközben hárman sétáltunk a folyosón- Vége van a napnak, örülj már egy
kicsit!
- Köszi, de…- nem, felejtsd el
Daenerys, hogy elmondod nekik, hogy egy FIÚ fog nálad lakni, miközben Cassal
jársz!!!
- De?
- Csak fáradt vagyok! Meg Bella sem
került elő!- legyintettem.
- Nyugi nagylány, szerintem tud
magára vigyázni!- közölte Lou.
- Piros!- szólalt meg pár percnyi
néma csend után Ly.
- Mi?- értetlenül néztünk rá.
- Piros ruciban jelenj meg! Az
kihívó, és nem is nagyon szoktál hordani hasonló színű ruhákat a suliban!-
elemezte.
- E-Ez meg hogy jött ide?- kérdezte
paprika színű arccal Lou.
- Emó és Hippi?- elmélkedett tovább a
szőke.
- Állj le!- rángatta meg Lou.
- Nyugi!- szólt rá Ly, majd egy
pillanat erejéig lefagytak, aztán felém kapták a tekintetüket, végül csak
gyorsan intettek, és elslisszoltak. Nem értettem a viselkedésük okát, egészen
addig, amíg a folyosó végére nem néztem, franc! Castiel sétált felém, teljes nyugodtsággal,
azt már nem tehetem, meg hogy elfutok, olyan egyértelműen találkozott a tekintetünk,
hogy azt sem mondhatom, nem vettem észre! Oké, nagy levegő, már nem vagy kislány,
de...én most komolyan magamhoz beszélek?!
- Szia! Beszélhetünk?- a fenébe, már
ide ért!
- Szia, aha…- bámultam a földre, és
úgy indultam el utána.
Megpróbáltunk egy kevésbé zsúfolt
helyet keresni ahol, ha nem is négyszemközt, de azért beszélhetünk, és halljuk
is a másikat.
- Csak bocsánatot akartam kérni a
reggeliért, nem tudom, hogy mi ütött belém!- oké, bocsánatot kért, most rajtam
a sor!
- Megbocsátok!- húztam halvány
mosolyra a szám, aztán folytattam- Tudom, hogy nem vagytok jóban Nickkel, de ő
egy jó barátom, és ezt meg kell értened!
- Tudom, és sajnálom!- ölelt meg
hirtelen, mire köpni-nyelni nem tudtam!
- Oké, de így megfulladok!- nem
közölhetem vele, hogy egy másik PASI fog nálam lakni, de meg kell mondanom
előbb vagy utóbb el kell mondanom!
- Oh, bocsi!- engedett el gyorsan.
- Semmi baj!- mosolyogtam rá, majd a
riadt arcát látva nem bírtam tovább elnevettem magam, és elképesztően jól esett
végre kacagni!
- Most mi van?- nézett kérdőn.
- Semmi!- nevettem, majd közelebb
léptem hozzá, és lábujjhegyre állva megcsókoltam- Akkor újra megkérdezem: Van
programod mára?
- Nincs!- nevetett már ő is.
…
Vidáman indultam el ahhoz a kávézóhoz, ahová
Cas meghívott. Egy fekete hosszú kabátot viseltem, ami derékban szűkített volt,
világoskék farmert, és fekete, hosszúszárú lapos csizmát, kiegészítőnek meg felvettem
a kedvenc fekete ballonsapkám. Amikor is az egyik sarkon befordulva nem várt
látvány fogadott:
- Daenerys!- TE JÓ ISTEN!
- Ne ijesztgess!- hordtam le.
- Bocsi, csak úgy megörültem, hogy
látlak! Képzeld most jöttem a dokitól, ma azért nem voltam suliban, mivel még
vissza kellett menni egy ilyen ellenőrzésre, vagy mire, de mint láthatod,
remekül vagyok!
- Aha, de miért nem üzentél?!
- Küldtem SMS-t!
- Az nem lehet…- előkotortam a
zsebemből a telóm, és tényleg ott volt, hogy olvasatlan üzenet, upsz!- Bocsi!
- Semmi baj, de…nem árultál el
valamit!- vigyorodott el.
- Mit?- játszottam a hülyét.
- Tudod te azt nagyon jól!-
kacsintott rám Bella- Hogy, kivel randiztál!
- Oh, ja hogy azt!- az így nem lesz
jó!
- Ki az? Milyen pasi? Mi történt?
Hogy volt? Mindent el kell mondanod!- mintha nem találkoztunk volna 2 hónapja!
Mondjuk ez részben igaz...
- Tudod…- és azt hittem, hogy megáll
a szívem! Castiel az út másik oldalán állt egy kávézó előtt! TE JÓ ÉG! Nem
láthatják meg egymást!
- Jól vagy? Nagyon elsápadtál.
- Mi? Ja, teljesen jól vagyok!-
nevettem erőltetetten.
- Az arcodat elnézve, én nem ezt
mondanám, fehér vagy, mint a fal!
- Nem, tényleg jól vagyok, csak
menjünk egy melegebb helyre, mondjuk ide!- mutattam a mellettünk lévő butikra.
- Vásárolni akarsz?- Nem! Nem! Nem!
- Igen!- légy átkozott hülye butik!
- Akkor menjünk!- mosolygott, na
remek!
- Jó!- még utoljára hátra fordultam,
hogy megbizonyosodjak, arról, hogy Castielnek nem szúrtunk szemet, és akkor
lefagytam. Hiába szólongatott Bella, hiába süvített a hideg szél, én csak
döbbenten bámultam az út túloldalára.
- Daenerys?- szólongatott Bella, de
nem sokat ért, csak álltam ott, mint egy szobor, és újra, és újra leperegett
előttem az előbb látott jelenet. Éreztem, hogy egy kövér könnycsepp gördül le
az arcomon.
- Daenerys!- ordította Bella, mire
Castiel felénk kapta a tekintetét, nekem pedig egyetlen szó kavargott a
fejemben: „Késő!”
Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam a
tengelyem körül, és elfutottam az ellenkező irányba. Hogy tehette?!
Megcsókolta! Miért csókolta meg azt a lányt?! Miért?! Miért vagyok ennyire
szerencsétlen?! Miért bőgök még mindig?! Miért fáj ennyire?! MIÉRT?! MIÉRT?! MIÉRT?!
MIÉRT?! MIÉRT?! Huh?
Döbbenten pillantottam fel az égre, aztán valami fehér
esett az orromra: HÓ! November 4. napján, amikor a szívem szilánkokra tört, az
első hó megérkezett! Amilyen hirtelen havazni kezdett, olyan hirtelen jött ez a
gondolatom: Az időjárás is megfagyott akárcsak a könnyeim vagy a szívem...
Folytatás következik!
