Kiss Of Death 14. rész

14. rész: Titok a köbön

Taio Cruz- Troublemaker

https://www.youtube.com/watch?v=0mcsPfyWphU

 Amikor Damien kiejtette, ezt a három betűt a száján, lefagytam, a fejemben pedig csak ez az egyetlen szó kattogott: „vér”!

- Na, adnál végre egy felmosót?!- bámult türelmetlenül.

- Hogy érted azt, hogy vér?

- Hogyan érteném?- nevette el magát hitetlenül- Mindegy, majd megoldom magam!

- Mi történt?- szó nélkül kikerült, és keresett valamit, amivel eltüntethette a nyomokat- Válaszolj már!

- Két vámpírt támadás ért, most már jobb?- hadarta idegesen.

- Kik által?- mégis ki támadna meg egy vámpírt?!

- Itt vagytok?- lépett be Castiel, és amint megpillantott, mintha kicsit megnyugodott volna.

- Igen, de…- kezdtem volna, ha Damien nem vág közbe.

- Remek, örülök, hogy itt vagy! Foglalkozz a nőddel, én addig megyek, van fontosabb dolgom is, mint kislányokat pesztrálni!

- Hé!- háborodtam fel, de akkor már sehol sem volt.

- Örülök, hogy jól vagy!- lépett közelebb Castiel, majd szorosan megölelt.

- Ca…- vörös fejjel bámultam a szemben lévő csempét, ami zöld volt, és fényes, és…basszus mi van már!

- Bocs, csak hallottam, hogy két vámpírt megtámadtak, és féltem, hogy akár te is lehetsz az egyik…- bámulta zavartan a földet, aggódott értem? De cuki!

- Mi az, hogy megtámadtak, mégis kik?- kérdeztem tőle is, hátha ő válaszol.

- Mondtam már, hogy még nagyon sok mindent nem tudsz, ezt pedig majd később megbeszéljük!- próbálta meg engem kikerülve elhagyni a szobát, de elkaptam a felsőjénél fogva, és visszarántottam.

- Nem!- döbbenten nézett rám- Most szépen elmondasz MINDENT!- néztem a szemébe a lehető legkomolyabban.

- Jó, de azért innen kimehetünk?- mosolyodott el halványan

- Persze!- küldtem felé egy „sikerültdeazértkomolyvagyok” mosolyt.

…

- Szóval?- néztem rá kérdőn, amikor már a szobámban ültünk.

- Készülj fel, mivel ez tényleg hosszú lesz!

- Felkészültem, és van időm- villantottam ré egy eszelős vigyort.

- Annyira sajnálom, hogy ezt nem titkolhattam tovább!- hajolt közelebb és nyomott egy puszit a számra.

- Ez meg mi volt?- pirultam el.

- Ez a bevezetés,- kacsintott rám- na akkor komolyra fordítva a szót! Egyetlen dologtól kell tartanunk: a vámpírvadászoktól!

- Léteznek olyanok, akik ránk vadásznak?- döbbentem le.

- Igen, pontosan tudják, hogyan lehet megölni minket és közben a végsőkig kínozni…

- Azt hittem a vámpírok a rosszfiúk, de ezek szerint tévedtem!

- Nem feltétlenül! Mindkét fél rossz oldalon áll, mármint nincsen jó és rossz, csak préda és vadász, de nem feltétlenül a préda a tényleges áldozat.

- Na, most már végképp nem értem!- amint ezt kimondtam kicsapódott az ajtóm, és Piper rontott be rajta lélekszakadva, majd miután gyorsan kifújta magát közölte mondandóját.

- Azonnal…hah…ah tárgyalóh…terembeh kell…h…mennetekh! Huh!- lihegett továbbra is.

- Gyere Daenerys!- ragadta meg a kezem Castiel, és a levegőért kapkodó lánnyal együtt kirohantunk a szobából. Szinte gondoltam, hogy nem fogja tudni végigmondani! Végigszaladtunk a szokásos fekete fehér folyosókon, míg el nem értünk a tárgyaló terem nevezetű helyiséghez, amit úgy kell elképzelni, mint egy bíróságét. Egy perccel később már bent ültünk az összes többi vámpír társaságában. Csendben vártam, hogy mi fog történni, amikor a pulpituson megláttam Mathiast, még két másik idősebb vámpír társaságában.

- Mit keres itt az apád?- suttogtam Castielnek.

- Tudod, ő a vörös klán vezére…- nem is néztem rá, de máris pír öntötte el az arcom- Azért csinál mást is azon kívül, hogy csak úgy van!

- Jól van, teljesen kiment a fejemből!- magyarázkodtam, felém fordult, de nem mondhatott semmit, mivel a körszakállas pasas csendet követelt.

- Kedves egybegyűltek, vámpírtársaim! Jól tudjátok, hogy nem csak örömnek van része az életben, talán ezért léteznek az ellenségeink!- mondhatom, hullajó humora van!- Az egyik legveszélyesebb vámpírvadász alakulatról kell most szót ejtenünk: Az álomrombolókról- sok és nagyon jól képzett vadász tagja ennek a szervezetnek, ezért is kell vigyáznunk, nehogy úgy járjunk, mint szegény megboldogult unokaöcsém, vagy mint barátja, aki ugyan megúszta könnyebb sérülésekkel, de a sebei alig akarnak gyógyulni, ami azt jelenti, hogy a vadészoknak sikerült új mérget kifejleszteniük. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megtaláljuk az ellenszérumot, és elkapjuk a tetteseket, akik nem használhatták a kapukat, mivel a támadást követő percekben lezártuk azokat, így az óta senki sem jutott hozzájuk.

- Ez rettenetes!- suttogta mellettem Piper, aki egész testében reszketett.

- Hé, ne aggódj!- simítottam meg a vállát kedvesen, de amint könnybe lábadt szemekkel fordult felém, rögtön visszakaptam a kezem- Mondtam valami rosszat?

-  Nyugi Piper, semmi baja sem lesz Urlicknak!- simogatta meg a lány fejét.

- Ki az az Urlick?- kérdeztem bután.

- De, azt mondták…- suttogta remegő hanggal.

- Meg fogják találni az ellenszert, ne aggódj!- mosolygott rá bíztatóan, és a köztük lefolyt párbeszédből már ki is következtettem ki az a fiú. Az a vámpír, akit csak megsebesítettek, de nem gyógyulnak a sebei a méreg miatt.

- Mitől vagy ebben olyan biztos?- kérdezte kételkedve bátyja szavában.

- Ha nekik nem sikerül, majd megtalálom én!

- Olyan felelőtlenül hülye vagy!- mosolygott végre a fekte hajú lány.

- Akkor ezt megbeszéltük!- nevetett halkan Castiel. Kettőjüket bámulva nem tudtam megállni, hogy el ne vigyorodjak, hiszen ennek a srácnak van egy gyengéd oldala is, és ezt a húga és én is tudjuk.

…

- Kiskoromban sokat játszottam vele- vallotta be Piper elvörösödve-, de mivel ő nem volt nemes, ahogyan én, ahogy telt az idő egyre kevesebbet voltam már vele, míg végül teljesen eltávolodtunk egymástól. Hiszen egy gazdag és egy szegény között nem lehet semmi, így van ez ősidők óta!- hajtotta le a fejét szomorúan.

- Akkor, mégis hogyan került ide, mármint a közelben kellett lennie, ha megtámadták, vagy tévednék?

- Nem, igazad van! Nos, minden vámpírnak van ilyen avató szerűsége, vagyis nevezhetnénk úgy is, hogy a felnőtté válásának évében, azaz amikor betölti az 1800-adik életévét. Olyasmi, mint az embereknél a 18. születésnap!- magyarázta.

- Azt hiszem értem, mondd a lényeget!- nevettem rá.

- Jól van! Szóval egy csomó jogát akkor kapja meg, és választania kell magának egy vámpírt a köznépből, aki úgymond a „szolgálója” lesz. A szabály csak annyi, hogy az illetőnek be kell töltenie a 1600-at. A legtöbb vámpír általában ellenkező neműt választ magának, gondolom, nem kell részleteznem miért, ugye? Ez főleg a férfiakra igaz!- forgatta meg zöld szemeit, és így el kellett ismernem, hogy hasonlít Damienre.

- Nem, tökéletesen megértettem!

- A köznépnek ebbe nincs beleszólása, akit kiválasztanak, az vagy megöli magát, vagy elfogadja a sorsát, ilyen az élet!- tárta szét a karját, na most meg tiszta Castiel volt!

- Erre kötelezitek őket, ez nem szadista egy kicsit?- kérdeztem kikelve magamból.

- Így megy ez már, mióta az ükapám az eszét tudja, és nem nagyon szoktunk változtatni a hagyományainkon, ez nem rajtunk múlik!- szállt vitába velem- Azt hiszed, annak hogy ennek így kell lennie, és bármikor elveszthetek valakit, az nekem olyan rohadt jó, szerinted ennyire élvezem?!

- Ezt nem mondtam!- tiltakoztam egyből.

- Jól van, bocs, csak…inkább tovább mondom, akkor hátha megérted!

- Jó…- suttogtam.

- Szóval már az óta terveztem ezt, mióta Urlick eltűnt a közelemből, majd ha betöltöm az 1800-at, akkor ő lesz a szolgálóm! Mindig erről álmodoztam, minden rendben is ment egészen 100 évvel ezelőttig! Arra, hogy Urlick 200 évvel idősebb nálam, valahogy sosem gondoltam, talán ez a korkülönbség eltörpült a közös játék közben, nem tudom…- törölte meg könnybe lábadt szemeit.

- Ne sírj! Tessék!- nyújtottam oda neki egy zsebkendőt.

- Köszönöm!- fújta ki az orrát- Szóval, 400 éve tervezgettem, hogy mi lesz majd velünk, amikor is kiderült, hogy az anyai ágon unokatestvérem: Will betöltötte az 1800-at, és éppen aznap választotta ki szolgálóját. Magamban jót röhögtem a hülye kis vámpírpicsákon, akik mind az unokatesómról álmodoztak, egészen addig amíg Will be nem nyögte, hogy Urlick Fallenfrost-ot választja szolgálójának, na akkor nem csak a vámpírcsajok szája, hanem mindenkié tátva maradt, régen volt rá példa, hogy egy férfi vámpír azonos nemű szolgálót válasszon. Legjobban mégis én döbbentem meg, hiszen már csak 400 év kellett volna, hogy Urlick az „enyém” legyen! Elárulva éreztem magam, egyből mentem is panaszkodni apucihoz, aki nem engedett, sőt közölte, hogy ez már így történt, nyugodjak bele, még most is előttem van, a szigorú arca, amivel a hisztimre reagált. Így a gyerekkori barátom, akibe időközben belezúgtam, egy nemes szolgálója lett, pontosabban az egyik rokonomé, és esélyem se volt arra, hogy többet láthassam.

- Szegény te!- sosem gondoltam volna, hogy mással is kegyetlen ehet a sors, sőt kegyetlenebb, mint velem, ez nagyon durva!- De egy valamit, még mindig nem értek…

- Mi lenne az?

- Ha nem láttad többet, akkor hogy került ide?

- Ó, hogy az!- túrt zavartan rövid hajába- Nos, unottan bámultam ki ma délután a kastély ablakén, amikor a kertben megláttam egy ismerős alakot, mogyoróbarna haja körülbelül a válláig ért, és tengerkék szeme az ablakomig csillogott! Semmi kétség sem fért hozzá, hogy ő Urlick! Azonnal kirohantam a kertbe, és a nyakába ugrottam, mire zavartan kezdett kérdezősködni:

„ - Te meg ki vagy?- kérdezte elvörösödve.

- Nem emlékszel, én vagyok az: Piper!- mosolyogtam rá szélesen, de úgy tűnt, még mindig nem fogta fel.

- Nem igazán…

- Tudod a kislány, akivel gyerekkorodban együtt játszottál!- néztem rá amolyan „na megvan már?!” fejjel.

- Kislány?- komolyan mondom, mint egy holdkóros!

- Igen, Piper Redbird, egy nemes lánya, akivel gyerekkorodban, ennek a kastélynak a kertjében játszottál!- vágtam hozzá az információkat.

- Piper, tényleg te vagy az? Meg sem ismertelek!- nevetett rám, miközben körbepörgetett a levegőben.

- Igen, csakhogy végre rájöttél!- kacagtam én is- Egyébként, hogy kerülsz ide?

- Willel jöttem, azt mondta, hogy valamit meg kell oldania, ezért egy ideig itt fog maradni.

- Will!- sziszegtem a fogaim között, majd zajt hallottunk, ezért gyorsan elköszöntünk egymástól.”

- Ennyi lenne!- fordult felém Piper a szemét törölgetve.

- Ne aggódj, még ha a keresés nem is jár eredménnyel, Castiel biztosan betartja a szavát!- próbáltam lelket önteni belé.

- Köszi!- mosolyodott el halványan, miközben kinyílt az ajtó és egy nem kívánatos személy lépett be rajta.

- Piper, gyere! Beszélnem kell veled!- közölte, mégis ki más? Persze, hogy Damien!

- Nem zavar, hogy éppen beszélgettünk?- kérdeztem éppen olyan kedvesen, ahogyan ő szokta.

- Állj már le!- ordított rám hirtelen, amire rohadtul nem számítottam, és rohadtul meg is lepődtem tőle.

- Damien!- szólt rá a fekete hajú lány.

- Én csak…

- Mindig „csak, én csak”! Nem vagy már kislány, vállald a felelősséget!- amikor a megszeppent arcomra nézett elégedett mosoly ült ki az arcára, karon ragadta Pipert, majd engem otthagyva elhagyta a szobát.

- Mi a fasz…?- pislogtam még mindig döbbenten.

…

Avril Lavigne- I love you

https://www.youtube.com/watch?v=MDQk0IOSDHM

 Csendben róttam a köröket a szobámban, amikor is úgy döntöttem, hogy elég volt, úgyis mindenki nagy ívben tojik rám! Próbáltam minél halkabban osonni a labirintusszerű folyosókon, amikor is egy éppen résnyire nyitott ajtóhoz értem. Gondolkodás nélkül tovább is mentem volna, ha nem hallottam volna meg Castiel hangját. Automatikusan a falhoz lapultam, és úgy hallgatóztam, rossz szokás, de ez van!

- Az nem lehet!- mondta valakinek Cas.

- De, már teljesen biztos, a méreg ellenszerét 3 napon belül kell megkapnia, különben nem éli túl!- ez Mathias hangja!

- Csak egy a köznépből, inkább Willt sajnálnád!- hallottam meg Damient és ijedtemben majdnem lebuktattam saját magam, de még idejében sikerült visszanyerni a hangom.

- De megígértem Pipernek…!- csuklott el hangja, ezen keserűen elmosolyodtam.

- Mit, hogy megmentesz egy alsóbbrendű vámpírt?- kérdezte lenézően Damien, ezek hogy lehetnek testvérek?!

- Fiúk!- szólt rájuk az apjuk- Meg kell találnotok az ellenszert, nem csak amiatt a fiú miatt, hanem előbb vagy utóbb mást is megtámadhatnak!

- Várj! „Megtalálnunk”?!- akadt ki Damien.

- Akkor ne is vesztegessük az időnket, gyere Dam!- örült meg Castiel, a bátyja már kevésbe…

- Hagyjál már!- rázta le magáról- Ma este bulit rendeznek, ráadásul majd pont egy hülye szolga miatt fogom elvesztegetni a napomat!

- Halhatatlan vagy, arra és annyi időd van, amennyit akarsz!- jött egyből a lekezelő válasz.

- Castiel, figyelj, te ezt nem értheted, ezt mutatja az is, hogy csak a hülye egyesség miatt képes vagy eltűrni egy félvér kislányt!- aú, hát ez fájt!

- Nem csak amiatt!- tiltakozott egyből, ami azért jól esett- Szeretem azt a „félvér kislányt”!- mondta annyi szarkazmussal, hogy már fogni lehetett, én meg olvadoztam a vallomásától.

- Jól van, ne nyáladdzál! Azt csinálsz amit akarsz, én nem fogok csicskát játszani!- közölte Damien, majd mielőtt bármit csinálhattam volna én vagy a bent lévők, kiviharzott a szobából.

- Szia!- integettem neki egy idétlen vigyorral egyetemben, miközben a megfelelő szavakat kereste.

- Mit csinálsz itt?- a döbbenetet egész jól le lehetett olvasni az arcáról.

- Daenerys?- hallottam Mathias és Castiel hangját is, francba!

- Én csak erre jártam, éppen indulni készültem, szóval!- fordultam meg, de három kar nyúlt utánam, és rántott vissza.

- Azért egy magyarázatot elfogadnánk!- ráncolta sötét szemöldökét Mathias. Félénken az engem figyelő 2 zöld szempárba és az egyetlen szürkébe bámultam.

- Tényleg csak úgy sétálgattam, és…- Damien közbe vágott.

- Hogyne! Csak úgy!- nevetett hitetlenül.

- Igen!- köptem felé a szavakat- Egyszer lehetnél kedves, vagy tudod mit, az túl nagy kérés, legyél csak normális, nekem az is megfelelne!

- Tudjátok mit? Én léptem!- közölte pár percnyi pislogás után.

- Bocsánat! Megint csak bajt okoztam!- hajtottam le a fejem szomorúan.

- Végül is ez a génjeidben van!- kacagott fel Mathias- Igazi apja-lánya vagy!

- Tessék?- értetlenül bámultam rá, de nem úgy tűnt, mint aki annyira meghatódott, és mindent elmond végre.

- Mindegy!- legyintett, majd a fia felé fordult- Castiel, vidd biztonságos helyre, és lehetőleg ma este ne hagyd egyedül!

- Micsoda?!- lett egyből paprikapiros a fejem, de a vörös klán vezérének már se híre se hamva nem volt, hülye vámpír képesség!

- Nyugi, nem kell szó szerint értened!- nevetett rám Cas, de észrevettem, hogy ő is elpirult egy kicsit. Ebből mi lesz, te jó ég!

Folytatás következik!

Kiss Of Death 13. rész

 13. rész: Köztes állapot

 Feltehetném magamnak azt a kérdést, hogy mi miért történt, de mégsem teszem, mivel rájöttem: ennek semmi értelme! Hiába gondolkozom azon, hogy „Mi lett volna, ha…?”már semmi sem fog változni, az a múlt. Én pedig a jelenben élek, és egyelőre azon dolgozom, hogy a jövő ne legyen rémálom, eddig sikerült is…Kómás állapotban jutottam el a fürdőbe, és miután megmostam az arcom, konkrétabban nyakon öntöttem magam, máris éberebb lettem. A tegnapelőtti bálról, és az utána történtek jelentőségéről még most sincs halványlila gőzöm, mindenki olyan idiótán viselkedett. A tegnapi nap folyamán próbáltam kicsit jóban lenni, a ház, vagyis mint nemrég kiderült inkább kastély (!)lakóival, több-kevesebb sikerrel. Castiellel kibékültünk, és újrakezdjük a kapcsolatunkat, Piperrel remekül kijövök, Cassandra nagyon kedves, és segítőkész, Mathias pedig imád történetekkel zaklatni, kábé 2000 évnyi eseményt mesélt el csak tegnap! Egyetlen problémám van csak, Damien, aki ember helyett, vámpírszámba sem vesz! Ha beszélek hozzá, rám se hederít, ha segítséget kérek tőle, elutasít, bármit csinálok, levegőnek néz, ha pedig nem, akkor porig aláz, már nagyon böki a csőröm! A mai napom is fantasztikusan indult hála neki!

- Sokáig szerencsétlenkedsz még, vagy bemehetek?- kopogott az ajtón, és a „kedves” hangja alapján, azonnal felismertem.

- Vagy ezer fürdőszobátok van, miért pont ez kell neked?- ordibáltam ki neki, egyébként nemrég léptem ki a zuhany alól, és az öltözködés kellős közepén tartottam.

- Ez a legszimpatikusabb, különben is, itt te vagy a vendég, szóval nehogy neked álljon már feljebb!- ekkora egy bunkót!

- Akkor legalább várj pár percet, aztán…!- nem hagyta, hogy befejezzem, a zajra azonnal az ajtó felé kaptam  a fejem, láttam, amint a kilincs elfordul, és az ajtó kitárul. Az mennyire gáz, ha egy szál fehérneműben álldogálsz a barátod bátyja előtt? Lassan közelebb sétált, majd felém hajolt.

- M-most meg mi van?- hebegtem paprika színben úszva.

- Szólhattál volna, hogy öltözöl!- közölte unott arccal.

- Ne bámulj, hülye perverz!- húztam be neki egyet, majd magam elé kaptam az első dolgot, amit találtam, ami jelen esetben egy törölközőnek felelt meg, és vörös arccal berohantam a szobámba. Nem éppen egy izgalommentes reggelnek nézek elébe!

...

 Fél órával később, már az étkezőben ültünk mind a hárman, fogalmam sem volt, hogy Piper, és a többiek hol lehettek. Ráadásul pechemre velem szemben Damien ült, a mellettem helyet foglaló Castiel pedig nem értette, hogy miért bámulom a földet elpirulva.

- Tudnom kéne valamiről?- szólalt meg végül Castiel.

- Nem!- vágtuk rá egyszerre Damiennel.

- Ha ti mondjátok…- nem is áldozott ránk több figyelmet, inkább a reggelijével foglalkozott, amit jelen helyzetben én is jobb elfoglaltságnak gondoltam.

- Egyébként apa azt mondta, hogy szeretne megbeszélni valamit velünk, úgyhogy, ha befejezted, akkor indulhatunk is!

- Nem tudod, hogy miről van szó?

- Van egy sejtésem, de azt nem előtte fogom közölni…

- Hé!- háborodtam fel.

- Most kivételesen jó okunk van ezt elhallgatni előled, szóval ne legyél gyerekes!- mordult rám Damien.

- Nyugodjatok meg!- szólt ránk Castiel.

- Jól van, na!- tettem durcásan egy adag ételt a számba.

- Én nyugodt vagyok…- forgatta meg zöld szemeit.

- Elegem volt!- pattant fel dühösen a fekete hajú fiú az asztaltól - Köszönöm a reggelit, sziasztok!

- Castiel!- szólt utána Damien.

- Igen?!- fordult vissza.

- Szólj a nődnek, hogy legközelebb ne billegjen alsóneműben, amikor használni akarom a fürdőt!- kimondta! Ezt nem hiszem el, elsüllyedek szégyenemen!

- Miről beszélsz?- értetlenkedett.

- Egyáltalán nem billegtem!- megint sikerült megragadnom a lényeget, mindkét fiú értetlenül nézett rám- Ráadásul rám nyitottál!

- Mit csináltál?!- kapkodta köztünk a tekintetét Castiel még dühösebben.

- Semmit, már megint pattog ez a kislány!- forgatta zöld szemeit újra.

- Még, hogy semmit?!- akadtam ki- Nem gondoltam, hogy a barátom bátyja fog először fehérneműben látni!- üvöltöttem elvörösödve.

- Még nem csináltátok?- döbbent le Damien, basszus már megint hülyeségeket hordtam össze, az a rohadt nagy szám!

- Ne kukkold Daeneryst!- hagyta figyelmen kívül az eredeti kérdést Castiel.

- Baj van?- kérdezte meg az egyik, éppen akkor belépő pincérszerűség.

- Nincs!- ordítottam én.

- Igen!- ordította Castiel.

- Nincs!- ordította Damien is.

- Mivel a szüleik hívatják önöket, és csak szólni akartam, de ha nem alkalmas az időpont, akkor szólhatok nekik, hogy később érkeznek a tárgyaló terembe!

- Nem szükséges! Azonnal megyünk, igaz?- nézett Damien az öccsére.

- Igen…- sóhajtott megadóan.

- Rendben, szólok a szüleiknek! Engedelmükkel!- hajolt meg a férfi, majd elsietetett.

- Ezt a beszélgetést még lefolytatjuk valamikor!- nézett gyilkos tekintett testvérére Castiel.

- Ahogy akarod!- válaszolta hanyagul, majd együtt kisétáltak a teremből, én pedig ott maradtam a hatalmas teremben teljesen egyedül. Amint letettem a villámat a tányérom szélére, az úgy visszhangzott a teremben, mintha legalább két méter magasságból dobtam volna le, nem semmi a terem akusztikája, de inkább sietve távoztam.

…

 Legalább fél órája sétálhattam a kastélyban, mire leesett, hogy vagy azért nem találkozok senkivel, mivel mindenki el teleportálódott egy párhuzamos dimenzióba, vagy mindenki a tárgyalóteremben van. Az utóbbi verzió, valahogy reálisabbnak tűnt, úgyhogy elindultam a szobám felé, a gond csak annyi volt, hogy ez a kastély olyan, mint egy labirintus, tehát egy idő múlva fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és teljesen elvesztettem a navigációs érzékemet. Egyszóval: eltévedtem. Egy hosszú folyosón találtam magam, mivel a szobám is egy hasonló folyosón volt, és oly mindegy, hogy ha már eltévedtem merre lézengek, szóval elindultam a fekete fehér kockás kövön. A lépteim megint csak visszhangoztak, és erről az a nap jutott eszembe, amikor anno a suliban maradtam az órák után, büntetés gyanánt, Nick akkor figyelmeztetett már sokadára, ettől a gondolattól összeszorul a mellkasom. Nick, vajon tényleg az ellenségem lenne? Akkor miért nem rabolt el, vagy végzett velem, hiszen teljesen megbíztam benne, rengeteg lehetősége lett volna rá, de nem tette! Miért nem? Kérdőn a plafon felé emeltem a fejem, nagyon meglepődtem attól, amit láttam. Rengeteg kép sorakozott ott, családi fotók, esküvőkről, gyerekekről és…még a lélegzetem is elakadt felettem egy kör alakú kép díszelgett, amiről három fekete hajú gyerek nevetett rám vidáman. Az idősebb fiú, rikító zöld, míg a fiatalabb szürke, és a kislány is zöld szemekkel bámult rám, azonnal felismertem őket. Felfelé nézve sétáltam tovább, amikor egy érdekes képhez nem értem: Két fekete hajú, zöld szemű gyereket ábrázolt, egy fiút és egy lányt, mintha Damient és Pipert láttam volna, leszámítva persze a lány hosszú, hullámos tincseit, de mégsem ők voltak, mellettük pedig egy rubinvörös hajú fiú nevetett, türkiz szemekkel. Vajon kik lehetnek? Minél jobban néztem őket annál inkább fájt a fejem, és egyre kevésbé kaptam levegőt.

- Mit csinálsz itt?- dörrent rám egy mély hangú egyén, és kisebb szívbaj után, hátra is fordultam, hogy válaszoljak.

- Elnézést, csak eltévedtem!- hadartam, majd próbáltam a lehető legkisebbre összehúzni magam.

- Semmi gond!- mosolyodott el Mathias, és az előbbi állapota, valamint a hidegrázásom egyszerre szűnt meg.

- De az előbb…- motyogtam.

- Elnézést, csak nem szeretem, ha zargatják a családom múltját!

- Nem tudtam, bocsánat!- kértem újra elnézést.

- Rosszul vagy?- kérdezte hirtelen.

- Tessék? Nem…- majd belegondoltam abba, hogy akár ő is lehet gondolatolvasó- Már nem! Miért?

- Nem fontos! Csak…- felnézett a nemrégiben általam szemlélt képre, amin a két fekete, és egy vörös hajú gyerek volt látható-… tényleg nem fontos!

- Biztos?- a kérdésemre halvány mosolyt lövellt felém.

- Igen. Inkább ezt nézd!- mutatott egy képre, ami egy szürke szemű, fekete hajú kisfiút ábrázolt.

- Castiel?- kérdeztem mosolyogva.

- Igen, ugye milyen aranyos?- kérdezte visszatartott nevetéssel, éppen erre gondoltam, amint kimondta, így nyilvánvalóvá vált számomra a képessége.

- Tényleg az…- éreztem, hogy az egész fejem vörösben úszik- Akkor ezek szerint maga is gondolatolvasó.

- Igen, pedig viccesebb lett volna, még titkolni egy ideig!- nevetett, tagadhatatlanul Castiel apja…pfff!- Mellesleg, nyugodtan tegezhetsz, nem vagyok én annyira öreg!

- Rendben!- á, csak pár ezer éves!

- El kell intéznem valamit, nemsokára jövök! Szia!

- Rendben, szi…a!- mire hátrafordultam, nem volt ott senki, na mindegy fura még ez a tegezés.

Inkább Castiel fényképét nézegettem, és közben nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, olyan aranyos, és…hirtelen valaki megragadta a vállam.

- Jó hobbi mások gyerekkori képét nézni, és közben áradozni róla?

- C-Castiel?- miért égek állandóan, miért pont én?!

- Mert figyelmetlen vagy, és még nem tanultad meg irányítani a képességeidet!- mosolyodott el halványan.

- Figyelmetlen vagyok?- kérdeztem vissza, mint aki nem értette tisztán.

- Igen, mint például ma reggel!- nézett rám dühösen, miközben a falnak nyomott.

- Ma?- mi a franc történik?- Milyen volt a…izé…tárgyalás?

- Ne tereld a témát!- szürke szemei villámokat szórtak, amikor rájuk néztem, ezért inkább a földet bámultam.

- Én…- esélyt sem hagyott arra, hogy befejezzem, egyszerűen megcsókolt, már megint ezt használja, hogy elhallgassak, már nagyon unom ezt a módszerét.

- Tartsd távol magad a bátyámtól, nincsenek érzései, ő egyszerűen ilyen, nem érdekli, ha megbánt téged, vagy akár engem, Damien önző, mindig is az volt!

- Úgy érted…?- pislogtam döbbenten.

- Igen, simán csinálna veled bármit, anélkül, hogy gondolna a következményekre!- nézett mélyen a szemembe- Mégis miért álldogálsz a fürdőben, egy szál fehérneműben, mikor akárki megláthat!

- Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle…- most komolyan lecsesz azért, hogy fel akartam öltözni, különben is az a barom nyitott rám!

- Igen lecseszlek!- ja, lehet rendszereznem kéne a gondolataimat- Mi az, hogy rád nyitott?

- Éppen öltöztem, ő meg bejött, ennyi!- válaszoltam.

- Hogyan ment be, nem zártad be az ajtót?

- De bezártam, éppen ezért nem értem, hogyan jött be!- magyaráztam meg neki.

- Az a szemétláda!- szorította ökölbe a kezét, majd rám nézett, én pedig próbáltam elkerülni a tekintetét, de jobb kezével felemelte az állam, és újra megcsókolt, a nyelvét pedig a torkomig dugta le, alig kaptam közben levegőt, és bármennyire is akartam ellenkezni, egyszerűen nem tudtam.

- Ne…- jutottam egy kis levegőhöz, de azonnal megszűntette ezt az állapotomat, majd lassan becsúsztatta a kezét a pólóm alá- Castiel, ne!

- Csinált bármit is veled?

- Mi? Dehogyis!- válaszoltam fülig pirulva.

- Akkor is látott alsóneműben!- másik kezével a két csuklóm fogta szorosan, miközben keze a pólóm alatt mozgott. Összeszorított szemekkel tehetetlenül vergődtem, és arra gondoltam, hogy bárcsak fejen találná Castielt az egyik kép, és hagyna végre békén! Aztán a hangos puffanásra kinyitottam a szemem, és döbbenten bámult a vérző arcú fiúra.

- Én nem akartam!- kaptam a szám elé a kezemet.

- Semmi gond! Végül is megérdemeltem!- temette tenyerébe az arcát.

- De a fejed…!- néztem aggódva.

- Semmiség!- mutatott a vérző sebre, ami…már nem is vérzett!

- Ez meg…?!- akadt el a szavam, a seb pedig már teljesen eltűnt.

- Ó, persze te nem tudhatod, a vámpírok öngyógyító képességekkel rendelkeznek, leszámítva a nyaktörést, az halálos!

- Aszta, akkor nehéz minket kinyírni?

- Nem, van pár mód azért a megölésünkre, de ezt inkább hagyjuk!

- Akkor, ha például eltörik a karom, a törés pár perc alatt rendbe jön?- hitetlenkedtem továbbra is.

- Igazából negyed óra a gyógyulási ideje egy törésnek, de ez sem lényeges most! Daenerys, neked még nincs ilyen képességed!

- Mi az, hogy nincs?

- Még nem vagy teljesen vámpír!- sütötte le a szemét.

- Na most mondd el, hogy mit nem tudok!

- Igazából ilyen eset, még nem nagyon volt, de…- sóhajtott egy nagyot- Inkább az elejéről kezdem: Mikor egy vámpír megszületik, akkor egy kristály van a kezében, ennek a kristálynak a színe, és a jelentősége is csecsemőnként változik, a lényeg annyi, hogy ebben a kőben van egy csepp vér, amit meg kell innia, és igazából akkor lesz valódi vámpír. Gondolom a szüleid ezt nem tették meg, mármint a kristályodból nem kaptál vért, ezért nem lettél teljesen vámpír, de így a képességeid sem fejlődtek ki.

- Hogyan lehetek „valódi” vámpír?- kérdeztem.

- Saját magadnak kell kioltanod egy ember vérét, és meginnod!

- De…ez rohadt kegyetlen!- nyitottam ki a számat, és tapogattam meg a szemfogaimat.

- Sajnálom, egy hónapon belül meg kell tenned, különben belehalsz a vérhiányba!- nézett rám szomorúan.

- Szörnyű…- kaptam a torkomhoz, de közben a szemfogam megvágta az ujjam, ijedten markoltam meg a másik kezemmel, aztán a mellkasomban hirtelen valami furcsát éreztem. Mintha a szívem ki akart volna törni onnan, rohadtul fájt, elüvöltöttem magam, és a földre zuhantam, a körülöttem lévő zajok folyamatosan elhalkultak, és már nem is halottam Castielt. Úgy éreztem a világ szétfolyik előttem, a bőröm is elkezdett szétmállani, idegesen a hajamba túrtam, mintha az segített volna bármin is, hirtelen hallani véltem egy hangot, olyan érzés volt, mint amikor a víz alól hallod a felszíni zajokat. Homályosan kirajzolódott előttem a fekete hajú fiú alakja, ekkor a sebeim is kezdtek összeforrni.

- Daenerys!- kiáltott újra Castiel, hirtelen lefagytam, a szemeimmel mindent vörösen és feketén láttam, aztán gondolkodás nélkül lenyaltam a vért az ujjamról, majd minden újra normális színű lett.

- Castiel…- suttogtam, majd amire még emlékeztem, az egy rémült szürke szempár.

…

- Jó reggelt hercegnő!- hajolt be a képembe egy világító zöld szempárral rendelkező egyén.

- Te jó ég!- ültem fel, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam, majd a hasogató fejemhez kaptam.

- Ne erőlködj, nem lesz jobb!- közölte Damien, erre a megjegyzésére csak egy grimasszal válaszoltam- Gyere!

- Miért?

- Nem bírom tovább nézni, ahogy szenvedsz, kapsz fájdalomcsillapítót!- sétált ki a szobából, én pedig követtem a fürdőszobáig.

- Nem is tudtam, hogy van szíved…- motyogtam, miközben a kezembe nyomott egy tablettát.

- Honnan veszed, hogy éppen nem drogozlak be?- nézett a szemembe.

- Hol van Castiel?- kaptam el a tekintetem róla, és próbáltam nem arra koncentrálni, amit az előbb mondott.

- Apa valami ürüggyel, amihez neked semmi közöd, elhívta, ezért az én nyakamba zúdult a pesztrálásod, és neked persze, hogy pont most kell felébredned!- forgatta meg szemeit.

- Jól van na, majd legközelebb szabályozom az ájulásom, és a magamhoz térésem!- ironizáltam túl.

- Most először hallok értelmes dolgot tőled!- mosolyodott el gúnyosan.

- Kösz, a bókot!- fintorogtam.

- Ez nem bók volt, de vedd annak, ha akarod!- állt fel és kisétált a szobából.

- Barom!- kiabáltam utána, és most, hogy belegondolok, tényleg totál gyerekes voltam, na nem baj. Pár másodperccel később kinyitotta az ajtót- Nem úgy értettem, visszaszívom!- emeltem a kezem védekező állásba, de a döbbent képét látva, elhessegettem azt a gondolatot, hogy esetleg kinyír.

- Mit szeretnél?

- Kaphatok egy felmosórongyot?- furán nézhettem Damienre, majd egy legyintéssel letudtam, nem ér ennyit az egész.

- Mi borult ki?- kérdeztem hanyagul, nem is igazán odafigyelve.

- Vér…

Folytatás következik!