19. rész: Barátból
ellenség
DNNYD feat. DyCy - Don't Hold Me Back
Zöld volt, még nem is vettem észre,
hogy ilyen szép tengerzöld színű a plafon. Mondjuk, fura lenne 24 óra bámulás
után, ha ez nem tűnt volna fel, bár hogy őszinte legyek, már kezdett kissé
unalmassá válni. Azóta meg sem szólaltam. Tudjuk, kinek már a nevét sem merem
kiejteni, még a gondolataimban sem, mivel ha csak eszembe jut a sírógörcs tört
rám. Szükségem lett volna egy barátra, valakire, akinek kiönthetem a szívem, de
ugyanakkor egyedül is akartam lenni. Gia pedig pont annyira volt jó passzban,
mint egy éppen kitörni készülő vulkán, szóval nem ő volt a legalkalmasabb
személy erre a feladatra. Nem szabad túl sokat gondolkodnod a „felesleges”
dolgokon, egyszer egy okos ember ezt mondta, és mennyire igaz volt! Egyre
több személy fészkelte be magát a fejembe, kezdve anyával, Louval, Lyvel,
Mattel és a többiekkel, a volt osztálytársaimmal, Pierrevel, Nickkel, Vivivel,
befejzve Hopeval… Ingerülten a falba ütöttem, legalább már éreztem valamit,
igen mérhetetlen haragot, hogy nem láthatom ezeket az embereket! Miért nem, ki
dönti el helyettem ezt? Én miért hagyom neki? Még ha Castiel is az, akkor sem
engedhetem, meg fogok szökni!
Amint az ajtó hangosan nyekeregve
kinyílt félve pillantottam ki a sötét folyosóra, még hogy a vámpírok nem
félnek! Próbáltam minél halkabban lépkedni, és becsukva szemeimet(mintha így
nem is sötétség vett volna körül)hatodik érzékemre támaszkodva indultam útnak.
Bár erre semmi szükség sem volt, mivel kísérteties csend uralkodott az egész
épületben, egy lélek sem járt benne, rajtam kívül. Vörös hajam hirtelen egy
hideg áramlat csapta hátra, ijedten kaptam a fejem a légáramlat irányába, majd
nyugtáztam, hogy csak az egyik ablak van nyitva. Közelebb hajoltam, hogy
becsukjam, amikor is 3 fekete árnyat láttam meg átsuhanni a rózsakerten, mi a…?
Hirtelen 2 kéz fogta be a szám, és rántott el onnan, vissza a koromsötét folyosó
rémisztő légkörébe. Bárhogy próbálkoztam, nem akart elengedni, még meg is
haraptam, de rendíthetetlenül tartott, ezért hamar fel is adtam. Az „elrablóm”
behúzott az első szobába, a hirtelen fény miatt röpke ideig tartó vakságot
kaptam, felemelve az alkarom, próbáltam látni is valamit, a döbbenetet, pedig
szerintem tisztán le lehetett olvasni a fejemről.
- Jó estét!- mosolyodott el.
- Connor?- pislogtam sűrűn, majd
megcsíptem az arcom, hogy bebizonyítsam, hogy nem csak álmodom.
- Valódi vagyok!- nevetett halkan.
- Nem vicces! Akkorát csíptem
magamba, hogy még most is sajog a pofám!
- Bocs! Komolyra fordítva a szót:
azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek!- erre nem tudtam mit válaszolni,
legszívesebben a nyakába borultam volna, hogy megbocsátok, DE volt egy
„aprócska” bökkenő, éppen egy szökési kísérlet kellős közepén tartottam, ő
pedig elkapott.
- Ez nem ennyire egyszerű!-
válaszoltam megfontoltan, hosszas gondolkozás után.
- Kérlek, nagyon sajnálom!- nézett
kölyökkutya szemekkel- Daenerys hidd el, hogy szörnyen sajnálom! Még annál is
jobban!
- Azt meg hogy lehet?- mosolyodtam el
halványan, és letettem a távozásról.
- Így!- vigyorgott ő is, majd
szorosan megölelt.
- Connor, nem is tudom, mi lenne
velem nélküled!- törölgettem a szemem.
- Valószínűleg a szobádba kuksolnál,
egy halom elhasznált zsepi közepén, úgy bőgve, hogy a Niagara vs Daenerys
versenyt te nyernéd!
- Hülye!- löktem oldalba- Bár igazad
van, de attól még ez gonosz volt!
- Akkor ki is a hülye?- vigyorgott
szélesen.
- Természetesen én, de te is,
igazából mindenki az!- vontam vállat(Pierre).
- Helyes válasz!- pásztázott acélkék
szemeivel.
- Tudom, látom rajtad, hogy meg
szeretnél kérdezni valamit…ki vele!- nem kerteltem, ami tény az tény.
- Giáról van szó…- túrt szőke hajába zavartan.
- Éreztem…most éppen utál, és a
pokolra kíván, nem lesz egyszerű, ugye tudod?- húztam fel jobb szemöldököm.
- Már ott vagyok…- motyogta- Tudom,
de bármit megteszek azért, hogy megbocsásson!
- Akkor menjünk!- indultam az
ajtóhoz, és nem is kellett gondolkodnom, hiszen Connor szemében annyi
eltökéltség volt, hogy már égetett.
- Köszönöm, valahogyan meg tudnám
hálálni neked?- kérdezte.
- Majd akkor köszönd, ha sikerült!-
legyintettem hátra neki, közben azért belegondoltam, hogy ha elérné, hogy
Castiel megbocsásson, az azért nem lenne rossz! Rájöttem, hogy az sem lenne
kevésbé nehéz feladat, mint Giaát megbékíteni…
…
- Itt vagyunk!- közöltem a lefagyott
fiúval, aki 2 lépésnyire lecövekelt a lány szobájától, és meg sem mozdult-
Döntsd már el, hogy mit akarsz!
- Világbékét, oké?- nézett rám
zavarral vegyült dühvel.
- Jól van, ha ennyire nagyfiú vagy,
meg tudod te ezt csinálni egyedül is!- emeltem fel a kezem védekezésképpen, és indultam el
visszafelé.
- Várj!- rántott vissza- Ne haragudj!
Kérlek, segíts ez sokkal nehezebb, mint képzeltem!
- Még jó hogy!- forgattam a szemem-
Akkor most kopogok!
- Rendben!- nyelt egy nagyot.
*kopp-kopp
- Igen?- szólt ki Gia látszólag
normális hanggal, azonban éreztem, hogy a következő válasza attól függ, hogy ki
áll az ajtója előtt…
- Én vagyok az, Daenerys, és…- meg
sem várta, hogy befejezzem kicsapta az ajtaját, majd a srácot meglátva
lefagyott-…Connor, meglepetés!
- Gia, én…- kezdte a szőke, de a lány
szó nélkül berántott, majd becsapta az ajtót Connor orra előtt.
- Mire volt ez jó, te lány?!-
kérdeztem felháborodva, mivel így lehetetlen elérni az eredeti célunkat, úgy
nehéz lesz szóra bírni mindkettőt, hogy egy fal választja el őket egymástól!
- Ne hargudj…én…én…hihetetlenül
sajnálom!- borult a nyakamba zokogva.
- Gia…- suttogtam, majd megsimogattam
rozsdavörös tincseit- Semmi baj, én nem haragudtam!
- Tényleg?- nézett türkiz szemeimbe.
- Igen, miért kellett volna?-
mosolyodtam el értetlen arcát bámulva.
- Mivel nem mentem utánad, amikor
összekaptatok Castiellel!- nézett égkék szemével búbánatosan.
- Te is magad alatt voltál, egy
bizonyos Connor Knightley miatt…- emlékeztettem, mire ajkába harapott, és a
földet kezdte pásztázni- Nem úgy értettem! Bocsi, én is depis vagyok!
- Az élet a boldogság, és szomorúság
közötti folyamatos ingadozásból áll!- mondta bölcsen Gia.
- És szerinted ez normális?!- akadtam
ki.
- Nos, …nézz meg egy EKG görbét! A
vonal egyszer fent van, egyszer lent, mivel ha egyenes, akkor az azt jelenti,
hogy meghaltál!
- Miért vagy ennyire okos?- törtek
utat maguknak az első könnycseppek.
- Addig mindig mindenki nagyon okos,
amíg nem saját magának kell tanácsot adnia!
…
- Akkor most utálod Connort?-
kérdeztem meg tíz perccel később, mikor mindketten kellőképpen kisírtuk
magunkat…hm érdekes a mi barátságunk, szinte csak abból áll, hogy egymást
vigasztaljuk, meg ríkatjuk,vagy éppen felmossuk a padlóról. Végül is, ez is az
nem? Mármint barátság…
- Én nem utálom…- motyogta halkan-
Csak állandóan porba rombolja a büszkeségem, én ezt nem bírom! Nekem is vannak
érzéseim, oké, hogy csak egy szolga vagyok,
de…én…annyira…szeretem!- mondta kicsit hangosabban, de még mindig túl halkan
ahoz, hogy az ajtó másik oldalán (remélhetőleg) álló srác meghallja.
- Akkor, miért nem mondod neki ezt?-
mosolyodtam el halványan, és megemeltem Gia állát, hogy a szemébe tudjak nézni-
Mindkettőtök érdekében!
- Mondjam el neki?- pislogott- Könnyű
azt mondani! Amúgy sem áll szóba velem, mondjuk nem is csodálom azok után, amit
a fejéhez vágtam!- sóhajtott egy hatalmasat.
- Ne sóhajtozz már, olyan vagy mint
egy tüdőrákos!
- Mit csináljak?- nézet rám kérdőn.
- Elsőnek nyisd ki az ajtót, menj oda
hozzá, és kérj bocsánatot, aztán…- nem mondhattam tovább, mivel Gia már az ajtó
kilincsét tartotta a tenyerében- Hé, mondom várj me…!- csak döbbenten, egyetlen
hang nélkül figyeltem az események alakulását.- Gia én szörnyen sajnálom, kérlek ne haragudj, nem is tudom mi…- de a lány keze gyorsabb volt, és Connor már csak arra eszmélt, hogy Gia keze nagyot csattan az arcán. Épp nyitotta a száját, hogy kommenttelje, amikor a vörös lány ajkai a beszélőkéjére tapadtak, erre nemhogy ő, de még én se számítottam! Mindketten zavartan pislogva bámultunk Giára, aki lecsukott pillákkal élvezte a fiú csókját. A smaci befejezése után a lány kipirult arccal bámult Connorra, a srác is hasonlóan méregette a vámpírlányt.
- Szerintem én most magatokra hagylak
titeket!- motyogtam zavartan, majd gyorsan leléptem.
…
Evanescence – Lithium
Már megint olyan egyedül mászkáltam a
kastélyban, mint a kisujjam, azaz a kisujjam a többi 9 nélkül, miután levitte
őket az asztali körfűrész, vagy egy balta. Éppen azon kezdtem agyalni, hogy a
többiek megint valamilyen ülésen ülnek-e, amikor eszembe ötlött a nemrégiben
látott 3 alak. Hirtelen félelem kerített hatalmába, hiszen azok nem feltétlenül
szolgák voltak, lehettek akár ellenséges vámpírok, vagy ami még rosszabb…vadászok. Remegés futott végi a
testemen, ez nem jelenthetett jót, abban biztos voltam. Kissé meggyorsítva a
lépteimet igyekeztem vissza oda, ahol Conort és Giát hagytam, de természetesen
semmi nyomukra nem bukkantam. Megnéztem a lány szobájában(khm), és a fiúéban
is, valamint minden lehetséges helyen, de eltűntek, mint a kámfor. Csak nem
evakuálták nélkülem, ezt a rohadt épületet, ugye nem? Oké elismerem, ez volt
eddig a lehető leghülyébb ötletem! Amint ezt végiggondoltam valami zajt
hallottam a hátam mögül, egy macskához hasonlóan ugrottam egyet, és fordultam
hátra, amikor is valami más aroma is került a levegőbe, mikor ez bekerült az
orromba akaratlanul is elfintorodtam. Az a szag nem volt fogható semmihez, de
rohadtul égette az orrom, és egy valamivel tökéletesen tisztában voltam: ez veszélyt
hordozott magával, rám nézve. Össze-vissza futkostam, mint egy mérgezett egér,
amikor rájöttem, hogy az egész kastély bűzlik, szórakoznak velem?!
-
Nagyon élvezem a macska-egér játékot, de nincs rá több időnk, sajnálom!-
ugrott le a plafonról(!) valaki, majd széles vigyorra nyitotta száját, hogy
megtekinthessem hófehér fogait. Nem rendelkezett hegyes szemfoggal, és a szaga
sem volt vámpírhoz hasonló, ez pedig csak egyet jelenthetett: az előttem álló
ember, egy vámpírvadász volt.
- Én viszont nem!- vicsorogtam
akaratlanul is- Miért vagy itt?
- Itt nem te kérdezel!- nevette el
magát, majd közelebb lépett, így rájöhettem, hogy férfi(mondjuk a hangjából már
leesett)kábé 180 centi magas, mogyoróbarna válláig érő haja, és mocsár zöld
szeme van…tipikus emberi külső.
- Szerintem, még mindig én vagyok
itthon!- fontam keresztbe karjaimat.
- Hm, eléggé bunkó vagy kedvesem!-
nevetett erőltetetten.
- Nem vagyok a kedvesed, Mr. Vadász!-
húztam össze szemöldököm.
- Kuss! Kezd elegem lenni belőled, te
ribanc!- szórt villámokat szemeivel.
- Tudtommal magadtól jöttél ide!-
csikorgattam fogaim, aztán eszembe jutott, hogy 3 alakot láttam, nem csak
egyet. Mindegy is, a lényeg, hogy ne jöjjön rá, hogy megrettentem!
- Mi ez a zavarodott tekintet?-
kérdezte, francba! Jobb, mint hittem!
- Azon gondolkozom, hogy az emberek
mindig is ennyire idióták voltak-e?
- Én vagyok idióta?- rángatózott a
bal szemöldöke- Mégis melyik vámpír marad teljesen egyedül, egy hatalmas
kastélyban kiszolgáltatva, amíg a többiek vért szívnak?
- Ne aggódj, nem szórakozunk sokáig a
kinyírásoddal, de azért kiélvezzük, ameddig lehet!- kacagott jóízűen, engem
pedig még a hideg is kirázott, „Néha az
emberek nagyobb állatok, mint mi!” ezt a mondatot, sosem felejtem el, de
mégis ki mondta ezt nekem először?
- Megtiszteltetés, de miért beszélsz
többes számban?- vigyorogtam vissza rá.
- Miért is?- tettetett
elgondolkodást- Tényleg ennyire ostoba vagy?
- Mivel többen vagyunk! Bocs Lucas,
ha ezt költői kérdésnek szántad!- lépett elő egy velem megegyező magasságú,
rövid fekete hajú lány, sötét loboncában ott éktelenkedett pár piros ás narancs
sárága tincs is. Sötét szemeivel, pedig nem valami barátságos pillantást
küldött felém, mondjuk meg is lepődtem volna egy barátságos vámpírvadász
láttán.
- Ezt már kitaláltam!- forgattam meg
türkiz szemeimet.
- Pofád befogod, te mocskos vámpír
szuka!- rivallt lám a csaj, oké kurázsi, az van benne!
- Nyugi Ire, nem ér ennyit ez a kis
kurva!- csitította „ezek szerint Lucas”, egyébként találó a csaj neve, pfff!
- Mi lenne, ha nem illetnétek ilyen
jelzőkkel, én se hívlak titeket seggfejeknek, pedig az eléggé találó, nem?-
tekergettem ujjaim között egyik rubinvörös tincsem.
- Önuralom! Nem látod, hogy arra
játszik, hogy felbosszantson?- kérdezte tőle a srác tenyerébe temetve arcát, fenébe, rájött a remek kis
tervemre, és mivel a csaj hirtelen haragú volt, eddig tök egyszerűen ment!
- Picsa!- sziszegte még utoljára,
majd önelégült vigyorral a képén elővett egy fegyvert, és vállon lőtt vele.
Döbbenten pislogtam, majd kissé késve, de a sérülésemhez kaptam, de már csak a
pólómra folyt vér emlékeztetett arra, hogy megsebesültem, mivel a lövés heg
nélkül begyógyult!
- Hah!- horkantottam, mire a csak
ökölbe szorította a kezét, és a plafonra emelte tekintetét- Mi bajod, most
akarsz elkezdeni imádkozni?
- Nem, csak gondolkozom, hogy
elsüssük-e az ütőkártyánk, de még ráérünk szerintem, nincs igaz Lucas?
- Teljes mértékben egyet értek!- vigyorodott
el a fiú.
- Mintha érdekelnétek!- nevettem
hamiskásan, majd gondoltam kipróbálok valamit: egyik rubintincsemre csak erősen
kellett koncentrálnom, máris azt tette, amit én mondtam neki, kiütötte a 2
baromarcú alól a talajt, és a csaj fegyverét, pedig kiröpítettem az ablakon.
- Aú!- tapogatta a hátsóját Ire.
- Ezért még számolunk!- villámlott
felém a srác tekintete, és megcélzott a számszeríjjal, mire nevetve és
hihetetlenül gyorsan tértem ki előle.
- Akkor egyszerre!- lőtt a lány is
vele együtt.
- Nyugodtan!- nevettem ördögien, majd
egy kisebb figyelmetlenségem miatt egy nyíl fúródott a bal vádlimba, és egy
gépfegyver félig levitte a karom. Egy halk felszisszenés után, ami inkább a
büszkeségem megsértésének szólt, mint a fájdalomnak, elkezdtem regenálódni, a
hajammal burkot képeztem, hogy újra ne találhassanak el.
- Francba! Ez bezárkózott!-
jelentette ki Ire.
- Ne mondd már?! Látom, nem vagyok
vak!- válaszolta ingerülten Lucas.
Amíg azok ketten vitáztak, és
kitéptem a lábamból az ezüst fejű nyilat, és apró darabokra törtem, majd jobban
szemügyre vettem a sebet, ami egy égési sérülés volt. A nyíl fejét, ami
ezüstből készült, nem tudtam megsemmisíteni, amikor megkíséreltem a tenyerem is
megégett, mérgemben eldobtam, szóval ez az egyik gyengeségünk…remélem nincs
foghagyma lógatva a nyakukba! Sikerült begyógyítanom a sebeimet, így
visszaállítottam eredeti állapotába a hajam, ami újra fehér lett, király!
- Ó, megjött a mi kis szukánk!- örült
meg nekem a fiú.
- Remek, akkor végre szitává
lőhetem!- biztosította ki a pisztolyát, nevetve tértem ki minden egyes lövésük
elől.
- Ahoz gyorsabbnak kéne lennetek,
hogy meg tudjatok ölni!- vihogtam, mint egy őrült…nem kedvelem ezt az énem, de
nem lehetek a gyámoltalan kis szerelmi bánatos Daenerys, mert meghalok! Azt
hiszem, ezt hívják ösztönnek...
- Ribanc!- sipította Ire, és kis
híján lerobbantotta a lábaim, de időben sikerült kikerülnöm, így csak pár
karcolást ejtett rajtam, de azok percek alatt begyógyulnak, szóval nem volt
miért aggódnom!
- Magadról beszélsz?- vigyorogtam rá,
és még a hajamat is sikerült művészien átdobnom a vállam felett.
- Ki foglak belezni, élve
felszabdallak!- nem vettem komolyan a dühöngését, hiszen én is mondtam
ilyeneket indulatból, de csak nem lenne senki annyira morbid, hogy a valóságban
is megtegye ezt, nem igaz? Na jó, Ire az volt!
- Azt megnézném, hiszen egyelőre el
sem tal…- de nem tudtam folytatni, ugyanis éles fájdalom hasított a bal
kezembe, ha lett volna még kezem. Valaki, aki nem ez a fekete csaj volt, fogta
magát, és egyszerűen lerobbantotta az egész karom!
Birdy - Not About Angels
- Elég legyen ebből! Nézni is rossz,
ahogy bénázol Ire, te pedig vedd komolyan a feladatod Lucas!- szólalt meg
valaki a sötétségben. Próbáltam megvizsgálni az arcát, de minden erőmmel a
gyógyításra kellett összpontosítanom, nem tehettem mást „vakon” várakoztam.
- Ki vagy te?- sziszegtem
gyűlölködve.
- Az ütőkártya!- ugrott elém
egy alacsony kábé 155 centis lány, és pár lépésnyire megállt
tőlem, majd farkasszemet nézett velem. Ne! Ez nem lehet igaz, ez képtelenség!
- Mi-mi ez az e-egész, mi-iért v-vagy
itt?- remegett a hangom, és nem tudtam felfogni, képtelen voltam rá.
- Neked minek tűnik?- ráncolta
szemöldökét- Üdvözöllek Daenerys!
- Miért Bella?!- haraptam a számba,
hogy ne kezdjek el bőgni, de csak azt értem el vele, hogy a vérem is megeredt,
és a szemem is bekönnyezett.
- Szóltam…- suttogta, és a szemében
csak színtiszta gyűlöletet véltem felfedezni, semmi mást. Nem tudom elfogadni!
Így képtelen vagyok használni az erőmet, őt nem tudom bántani! Lehetetlen, hogy
megöljem az egyik barátnőm!
- Beszéljük meg!- ajánlottam föl, de
Bella célzott, és lyukat lőtt a hasamba, döbbenten figyeltem, amint a piros
színű vér nagy mennyiségben távozik belőlem.
- Nincs mit megbeszélnünk!- vágta a
fejemhez könyörtelenül.
- Kérlek!- könyörögtem, majd egy
gyors gondolat vándorolt át az agyamon: Mi van, ha ezt az egészet előre
megtervezték? Hiszen valamilyen ütőkártyáról hablatyoltak a lány megjelenése
előtt. Sőt az is lehet, hogy Bella egész idő alatt megjátszotta magát. Tömérdek
mennyiségű könny gyűlt össze a szememben, de figyelmen kívül hagytam őket, és a
barna lánynak rontottam.
- Szóval így lesz vége…- suttogta,
majd összehúzva szemöldökét hárította a rúgásom.
- Mégis minek?- vicsorogtam, és a
hasamon tátongó seb begyógyításával bajlódtam, amikor a barna lány mellettem
termett, és a vállamba taposva terített a földre. Üvöltve vergődtem alatta,
amint sarkát a karomba fúrta, ettől a szemem is bekönnyezett- bár azt nem
tudtam volna megmondani, hogy a fizikai vagy lelki fájdalom miatt.
- A barátságunknak…természetesen!- nézett
farkasszemet velem.
- Volt nekünk olyan?- nevettem
erőltetetten.
- Ne hidd, hogy az egészet csak
megjátszottam! Mégis honnan tudhattam volna, hogy ennyire makacs vagy? Persze,
nehogy elkerülhessük ezt! Azért is! Nem, szembe mindenkivel, csakis az az
idióta! Én csak segíteni akartam!
- Nem tehetek róla, hogy szeretem,
amúgy fogalmam sem volt a vámpírságáról!- vágtam vissza dühösen.
- Mondtam, hogy kerüld el!
Figyelmeztettelek, és te nem hallgattál rám!
- Honnan kellett volna tudnom?
Fogalmam sem volt, hogy ennyire komoly oka van a tettednek!- egyre jobban
felment bennem a pumpa.
- Mi lett volna, ha egyszer az életben
elfogadod valaki jó szándékát?- kúszott át egy keserű mosoly az arcán, lábfejét
pedig kevésbé nyomta a vállamba.
- Nem tudom, mit higgyek!-
fordítottam oldalra a fejem- De akkor is éreztem, hogy valami nem oké veled
kapcsolatban! Egyébként is, ami megtörtént, az megtörtént, nincs mit tenni!
- Barom!- az előbbinél sokkal
mélyebbre vájta cipőjét a húsomba.
- Aúúú!- visítottam, majd egy jól
irányzott rúgással a falnak vágtam. A másik kettő tűkön ülve várta, hogy mi fog
kisülni a vitánkból, így villámgyorsan kapták el Bellát.
- Te vámpír szuka, te utolsó köcsög!-
köpte felém a szavakat a srác.
- Hülye picsa!- sziszegte Ire.
- Ne törjétek magatokat, nem
izgattok!- álltam magabiztosan, keresztbefont karokkal- Ha kell, mindhármatokat
megölöm, még Bellával is végzek!
- Nézd, hogy hősködik!- kacagott fel
Lucas.
- Beszarás!- törölgette szemeit a
rövid hajú, kicsit túljátszotta a szerepét.
- Ha-ha-ha!- nevettem lassan tele
megvetéssel- Nem vagyok vicces kedvemben!- erősen koncentráltam, így az egyik
váza ezer szilánkra hullott Ire fején. A lány szemei elkerekedtek, majd egy
halvány vércsík jelent meg a homlokán, aztán feje előrebukott, és ájultan esett
össze.
- Hülye kis szuka!- üvöltötte a fiú, azt
hiszem a vadászoknál ez a „szukázás” valami betanított dolog.
- Miért tetted Daenerys, miért?-
emelt magasba Bella egy számszeríjat, mire kissé elkerekedhettek szemeim.
- Még hogy barátság!- morogtam, és odébb
ugrottam, mögöttem az ajtót keresztül áthasította a rám kilőtt nyíl.
- Szép célzás húgi!- vigyorgott
Lucas.
- Mi van?- fagytam le egy pillanat
erejéig, ez pont elég is volt a lány számára, ezért valami hálót dobott rám,
amit ha szét akartam tépni, elektromos sokk ért.
- Testvérek vagyunk, Lucas a bátyám!-
mutatott a srácra, most hogy jobban megnéztem őket, valóban hasonlítottak,
hajuk színe is megegyezett.
- Ez a seggfej a fivéred?- pislogtam
döbbenten, és még mindig nem fogtam fel teljesen.
- Nem mindenkivel fasz, csak akit nem
kedvel!- vont vállat.
- Aha, köszi sokkal jobban érzem
magam!- jesszusom milyen groteszk formát öltött ez a „cseverészés”.
- Köszönöm szépen Bella, hogy
fényezel, de itt az idő egy jó kis kivégzéshez!- vigyorgott ördögien, majd kínzó
lassúsággal közeledett felém.
- Veszed le rólam a mocskos talpad?!-
ordítottam, amikor lábaival lefogta kezeim, és úgy térdelt fölém.
- Utolsó kívánság?- kacsintott a
széles vigyorgás közepette.
- Rohadj meg!- vicsorogtam, majd csak
később gondoltam végig, hogy ez nem feltétlenül a legjobb utolsó mondat…
- Ez nem fog összejönni!- emelt
magasba egy kést, amin megcsillant a fény, fémből készült, remek!- Ezüstből
van, ha csak végighúzom a kis torkocskádon, már akkor elpárolog belőled az
élet!
- Legalább gyorsan túlesünk rajta!-
intéztem hozzá egy pimasz vigyort.
- Ó, ne aggódj ezen! A legkeservesebb
kínok közt fogsz meghalni, ha egy ezüst fegyver végez veled!- ördögi tekintete
rám villant, miközben a torkomhoz szorította a kést. Ijedtemben még nyelni se
mertem.
- Elég!- lökte le rólam testvérét a
barna lány.
- Bella? Megőrültél?!- üvöltött rá, majd
visszaindult hozzám.
- Nem!- rivallt rá, mire a fiú
döbbenten pislogott húgára- Én…- dadogta Bella.
- Ő is csak egy vámpír kurva! Had
intézzem el!- mondta Lucas méreggel átitatott tekintetével.
- Várj Lucas!- lépett elé.
- Na de…!- akadt el a srác hangja.
- Csitt!- intett felé, majd leguggolt
hozzám- Most nem veszem el az életed, de…Daenerys ezt jól jegyezd meg: Ha
legközelebb találkozunk, nem fogom vissza magam, bűntudat nélkül megöllek!
- Megértettem…- suttogtam, és az első
könnycseppek utat törtek maguknak, a fekete-fehér kockás csempékig- Ég veled!
- Tudod, hogy eléggé szerencsétlen
vagy?- kérdezte keserűen mosolyogva Bella.
- Igen, már volt időm rájönni-
suttogtam magam elé, és úgy éreztem, mintha tőrt forgatnának a szívemben. A
lányt pedig már csak homályosan láttam, mivel a szemeimből egyre kövérebb
könnycseppek potyogtak, azt még valamennyire észleltem, amint bátyjával együtt
elsétál. Mennyire igaza van! Rohadtul szerencsétlen vagyok!
Folytatás következik!
