Kiss Of Death 8. rész

8. rész: Zuhanjunk vissza a földre!

- Hiányoztam?- mosolygott.

- Castiel? Hát te meg mit…?- basszus, basszus, nagyon basszus!

- Jó a…ööö, izé a mamuszod!- Itt helyben meghalok, ez annyira ciki, mi a…mi? Mit keres itt?!

- Mit keresel itt?!- tettem fel azt a kérdést, amit ilyen helyzetben szoktak feltenni, bár az én számból valahogy furán hangzott.

- Hamarabb hazaértem…- kezdte, majd még szélesebb vigyorra húzta a száját- Meglepetés!

- Azért szólhattál volna!- támadtam le.

- Hogy elkerüld…ezt?- nézett vigyorogva.

- Például!- csaptam be az ajtót, illetve csak csaptam volna, ha nem rakja oda lábát, megakadályozva a fejemben kigondolt gondolatmentet.

- Kizársz?- nézett kérdőn, miközben kitárta a bejárati ajtót, és úgy nézett a szemembe- Nem ezt vártam 1 különtöltött nap után!

- M-Mintha olyan sok lett volna!- Castiel biztos nagyon élvezte, hogy égek, mint a tűzhelyen felejtett kaja, én már kevésbe.

- Nekem sok is volt!- hajolt közelebb, én pedig lefagyva bámultam rá, és az arcom pedig egyre jobban vöröslött. Némán bambultam Casra, ő pedig belépett a házba, és megcsókolt, közben pedig rádöbbentem, hogy habár csak egy nap telt el, rohadtul hiányzott, talán ezt hívják szerelemnek? Nem talán, biztos!

- Nekem is!- lihegtem, miután „befejeztük”.

- Az előbb még más volt a véleményed- nevetett.

- Pfff!- kaptam oldalra a fejem.

…

Hétfőn

- Akkor ma megyünk valahova?- kérdeztem, miközben a suli felé baktattunk.

- Ha gondolod!- vonta meg a vállát Castiel.

- Akkor nem?- bámultam magam elé.

- Egyáltalán nem ezt mondtam!- állt meg, és engem is visszarántott, ugyanis kézen fogva sétáltunk.

- Akkor más programod volt mára?- néztem a szemébe.

- Dehogy! Mi van veled?- nézett rám értetlenül.

- Semmi!- engedtem el a kezét, és előre siettem.

- Várj már!- hallottam, ahogyan utánam kiabál, de valahogy nem volt kedvem és türelmem hozzá, fogalmam sincs miért, csak valahogy nem volt. Még jobban megszaporáztam a lépteimet, és nem érdekelt, hogy mindenki minket bámult az utcán csak egyenesen haladtam előre.

- Daenerys!- oldalra kaptam a fejem, és két ismerős arcot pillantottam meg: Nick és Vivien, az utóbbi integetett is nekem, észre sem vettem, hogy már a sulinál járok.

- Sziasztok!- mosolyodtam el, és éreztem, hogy egy kicsit lenyugodtam.

- Hogy-hogy egyedül?- kérdezte a szemöldökét ráncolva Nick.

- Tényleg, hol van Castiel?- kérdezte a szemüveges lány.

- Hát,ööö…miért kéne minden nap együtt jönnünk?- válaszoltam kérdéssel.

- Talán, nem is tudom...mert együtt jártok?!- nézett egyre jobban a srác.

- És akkor?- válaszoltam indulatosan.

- Semmi, ez csak egy egyszerű kérdés volt, nem kell felkapnod a vizet!

- Ha csak veszekedni akarsz, akkor jobb, ha én most bemegyek!

- Nyugi!- lépett közénk Vivien, ijedten kapkodva kettőnk között a tekintetét.

- Jól van, na!- pislogtam bűntudatosan, aztán a barna hajú srácra néztem- Bocs Nick!

- Semmi baj!- mosolyodott el halványan- Bár, azt még most sem értem miért vagy ilyen!- már épp nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, amikor Castiel jelent meg mellettünk, és a két fiú nem éppen barátságosan kezdte el méregetni egymást.

- Daenerys!- szólalt meg hirtelen Cas.

- Igen?- kaptam oda a fejem.

- Menjünk!- ragadott karon, én pedig döbbenten figyeltem hátra.

- Tessék?- néztem Castielre.

- Igen, miért is kell mennetek?- ragadta meg a másik karom Nick, és így álltunk a lépcsőn, nos nem volt valami kellemes.

- Kopj le Nick! Tudtommal te nem jársz ide!- nézett gyilkos tekintettel.

- Tévedsz! A mai naptól kezdve én is az St. Georgina középiskola tanulója vagyok!- erre nem csak Castiel, hanem én is döbbenten figyeltem a barna hajút.

- Izé…Nick!- szólalt meg a lépcső alján álldogáló Vivien.

- Ó, persze!- engedett el hirtelen Nick, majd Vivien mellé lépett, még úgy is találkozunk!

- Azt kötve hiszem!- húzott magával Castiel, én pedig még mindig lefagyva bámultam Vivien-t és Nick-et, most mi van?!

 Castiel magával rángatott, addig amíg nem talált egy nyugodt helyet, ahol beszélhettünk, ami valljuk be elég nehéz tanítási időben…de azért csak megoldotta, így kerültünk a szertárba!

- Ez meg mi a fene volt?!- akadtam ki, amikor végre jött ki hang a torkomon.

- Ezt én is kérdezhetném!- nézett rám, és a szemei villámokat szórtak.

- Nem, én csak beszélgettem a barátaimmal, te pedig elrángattál onnan!

- De Nick…csak kerüld el!- kapta oldalra a tekintetét.

- Mi? Miért?!- kértem számon, de Castiel kerülte a tekintetem- Elegem van abból, hogy egyikőtök se bírja normálisan kifejteni a gondolatait, csak utasítgattok, de azt bezzeg nem bírjátok elmondani, mit miért ne csináljak! – kérdőn pillantottam rá, de ő csak csendben meredt maga elé, én pedig meguntam- Jó, akkor szia!- pattantam fel, de utánam nyúlt, és az ölébe rántott, komolyan, miért jó, hogy rángat össze-vissza, mint valami hülye bábut?!

- Biztos elmondjam?- lehelte a fülembe, engem meg kirázott a hideg, de miért is, hiszen ő a pasim!

- Igen…

- Biztos?- húzott még közelebb.

- Igen, teljesen biztos!

- Nem, inkább mégse…nincs kedvem!- húzta megint félmosolyra a száját, és fogalmam sem volt, honnan tudta, ha tudta egyáltalán, hogy elájulok attól, ha ezt csinálja, persze azért nem voltam oda, hogy megint hülyét csinált belőlem.

- Jó érzés?- forgattam a szemem.

- Az, hogy az ölemben ülsz?- nevetett, és megpuszilta a nyakam, én pedig azt hittem ott kapok sokkot, miért tetézi még jobban, a pirulásom mértékét?!

- N-Nem p-pont arra gondoltam…- még kiakadni is elfelejtettem, na basszus Castiel tud valamit!

- Hm?- fordította magával szembe az arcom.

- Mi hm?! Egyébként az előbb gondoltam, hogy jó érzés-e hülyére venned?

- Miből gondolod?- lepődött meg.

- Semmiből csak…argh! Hagyj békén, jó?!- álltam föl hirtelen, és Castiel nem akadályozott meg abban, hogy elhagyjam a szertárt.

 Idegesen lépkedtem a rajz terem felé, ahol a mai napomat kellett volna kezdenem, de persze jött Cas! Tele dühvel léptem be a terembe, és vágódtam be a középső padsor 4. padjába, ami csakis az enyém, mivel sok más teremmel ellentétben itt egyszemélyes padok vannak, hála a Jó Istennek, itt nem kell elviselnem a retardált osztálytársaim!

- Minden rendben csajszi?- nézett rám kérdőn Lou, és mint máskor, most is nagyon örültem neki, hogy ő ült a jobbomon, mellettem ugye Bella ült volna, mögöttem pedig Ly foglalt helyet, szóval körbe voltam véve normális teremtményekkel, mondjuk előttem valami stréber srác ült, de ennyi belefért a pakliba.

- Nem igazán…- sóhajtottam, most miért hazudjak neki?

- Mi történt?- nézett kérdőn sötét szemeivel.

- Áh, csak összevesztünk Castiellel!- legyintettem, mintha ez semmiség lenne, pedig nem volt az, egyáltalán nem.

- De eddig nem is veszekedtetek!

- Tudom…- sóhajtottam újra.

- Még csak 1 perce beszélünk, de te máris 2x sóhajtottál…- vizslatta az arcom.

- Csak kicsit fura ez az egész és…- de nem mondhattam tovább, mivel a Hirst nővérek berobbantak a terembe, ismertebb nevükön Rachel és Emily/Ly Hirst, és egyenesen a padom előtt álltak meg. Rachellel volt alkalmunk megismerkedni, amikor a húgát szapulta, aki nem volt hajlandó lemondani fiús stylejáról, a nővére bármilyen próbálkozása ellenére sem, de Rachel nem adta fel, és a fejébe vette, hogy mindenképpen „megtéríti” Lyt. Nehéz lett volna elhinni, hogy testvérek, ha csak nem néztek volna ki úgy, mint két tojás, szőke hajuk és zöld szemük teljesen megegyezett egymással, habár Ly fekete atlétát, és piros fekete kockás inget valamint buggyos farmert viselt, ellenben a szőke végzős lány ma is egy szűk, mélykék mini ruhában és fekete harisnyában virított a legújabb trendnek megfelelő csizmával kiegészítve + a füléből egy hatalmas fehér karika fülbevaló kandikált ki, így állt csípőre tett kézzel, amin egy hasonló karkötő díszelgett.

- Sziasz…- de persze Rachel nem várta meg, hogy befejezzem.

- Ugye, hogy vannak olyan divatcikkek, amik sose mennek ki a trendből?

- Neked is jó reggelt!- forgatta a szemeit Lou, és teljesen egyet értettem vele, köszönni senkinek sem szokás?!

- Biztos, de Rachel, ez most miért is olyan fontos?- kérdeztem.

- Mivel a fejébe vette, hogy „divatosan” fog öltöztetni!- mutatott idézőjeleket a levegőbe Ly.

- Na de Emily!- kapta oda a fejét.

- Ezerszer mondtam már, hogy utálom, ha így hívnak!

- Pedig olyan szép neved van!

- Állj már le! Nem érdekel a hülye divat, minden évszakban, ha nem minden hónapban, újabb cuccok jönnek ki a piacra, és a buta libák, nem feltétlenül te, megveszik, és eldobják a régieket, mi értelme van ennek?! Én jól megvagyok így, a nevem pedig LY!- ordította, de a nővére nem akart tudomást venni róla.

- Van ami sose megy ki a divatból, például, mint a magas sarkú!

- Hát, az én divatomból, már rég kiment!- pislogott döbbenten, nos Ly már eme lábbeli említésétől rosszul lesz.

- Ly, már ne haragudj, de bármi ami menő, nem ment ki a divatodból?!

- Nem, például az acélbetétes bakancsom nem ment ki, sőt ha gondolod be is mutathatom neked pár rúgással, hogy milyen menő is ez a lábbeli!- mutatott a lábára.

- Köszi, nem kell!- lépett hátra párat Rachel, és szomorúan bámulta a földet.

- Ne csináld már!- bámult rá zavartan Ly- A kölyökkutya szemeiddel mást fárassz, különben is pár perc és becsöngetnek!

- Hát jó…sziasztok!- intett, és kisétált a teremből, a fehér magas sarkú csizmájában, a fiúk legnagyobb örömére, pedig a ruhája hátul is szűk volt…

- Utálom!- huppant le mögém a szőkés hajú lány.

- Tudom!- mondtuk egyszerre Louval.

…

 Nagyon bírtam a rajz tanárunkat, egy fiatal nő volt, aki értékelte a tehetséget, még azét is akinek nem volt, tehát nem műalkotásokat várt, hanem azt, hogy mindenki magához képest teljesítsen jól, és eszerint is osztályozott, mondjuk azt nem mondhattam, hogy nem voltam az egyik kedvenc diákja, mivel meg voltam áldva egy kis vizuális tehetséggel. Aznap portrét festettünk (Lout választottam páromnak, mivel nem volt kedve alkotni), amikor is úgy döntöttem már eléggé koszos a vizem, tehát ideje kicserélni, és pechemre nem volt csap a teremben, ezért kikéredzkedtem. Éppen nyúltam a kilincsért, amikor is az ajtó kinyílt, és egy sötét, szinte fekete hajú srác lépett be rajta, aki eléggé morcos arccal pillantott rám, majd tetőtől talpig felmért, aztán kikerült, és leült a leghátsó padsorba, erre pedig nem csak, én hanem az egész osztály és a tanárnő is döbbenten reagált.

- Elnézést, de te meg ki vagy?- ébredt fel először a tanárnő.

- Nem szóltak, hogy jövök?- kérdezett vissza.

- Nem, de mi ez a hangnem, és a kérdésemre válaszolj: Ki vagy?

- Én lennék a francia cserediák, Pierre Couteau.- felelte lazán, és annyira angolosan, bármiféle akcentus nélkül, hogy alig akartunk neki hinni.

- Pillanat, és utána járok, addig Emily Hirst, bocsánat Ly lesz, aki felügyeli a rendet!- sietett ki a teremből. Miss Turner tökéletesen tudta, hogy Lyvel senki sem mer szemétkedni.

- Akkor ti lennétek az ideiglenes osztályom?- nézett körbe, nem túl sok lelkesedéssel.

- Igen, mi is nagyon örülünk neked, de annak jobban örülnénk, ha befognád!- parancsolt rá szúrós szemmel a szőke hajú lány.

- Te vagy Emily?- kérdezte rá se pillantva.

- Ige…nem! Az én nevem Ly!- kezdett begurulni.

- Oké, akkor az, mit bánom én!- vonta meg a vállát.

- Nyugi, hagyd Ly!- fordultam a barátnőm felé, mire Pierre egy kis érdeklődést mutatva felém emelte sötétbarna tekintetét.

- Szóval megvédesz?- vigyorodott el gúnyosan- Hogy hívnak?

- Az elsőre nem, a másodikra pedig Daenerys. - válaszoltam gyorsan.

- Érdekes név- elmélkedett hangosan, könyörgöm, szálljatok már le a nevemről, ezt kaptam, így hívnak és kész!

- Kösz, a tiéd viszont elég gyakori kb. minden 5. francia férfit így hívják!- villantottam rá egy eszelős vigyort, majd durcásan bambultam ki a fejemből, a többiekhez hasonlóan, akik vagy a telefonjukkal bíbelődtek, vagy ábrándoztak.

…

- Milyen óra lesz?- kérdezte Ly, amint kiléptünk a rajzteremből.

- Asszem tesi…- elmélkedett Lou.

- Ne már!- nyafogtam, utálom a tesit!

- Kibírod! Gyertek, menjünk öltözni!- veregetett hátba a szőke lány.

- Gyűlölöm a Hétfőt!- jelentettem ki félhangosan.

 Kilépve a tesi öltözőből a fiúk tanárába, Mr. Coxba botlottunk bele, amit nem tudtunk mire vélni, hiszen a tornaterem ketté van osztva, így a fiúknak és a lányoknak külön van órájuk, de mégse, a lényeg annyi, hogy nekünk nem ő volt a tanárunk.

- Segíthetünk?- kérdezte meg végül fekete hajú barátnőm.

- Igen, szólnátok a többieknek, hogy ma összevont óra lesz?

- Összevont óra?- értetlenkedtem.

- Igen, May tanárnőnek, most fontos dolga akadt, úgyhogy a lányok és a fiúk együtt lesznek a mai testnevelés órán! Nyugodjatok meg, nem fogunk kötelet mászni, vagy bármi hasonlót- mosolygott.

- Hát ez fa…ntasztik!- persze egyáltalán nem ezt akartam mondani.

- Köszönöm!- fordult meg és vonult el a férfi.

- Meg akarok halni!- sóhajtottam egyet.

- Ma egész nap csak sóhajtozol, mint egy szívbeteg!- nézett furán Lou, és szerintem fogalma sem volt róla, hogy mennyire közel állt az igazsághoz!

- Összevonva leszünk?- kérdezett vissza Tina, mint valami buta tyúk…nos, ha jobban belegondolok az is volt!

- Igen- ismételte újra Ly.

- Akkor együtt leszünk a fiúkkal?- kérdezte egy másik lány.

- Igen- válaszolt most az emós.

- Ó, akkor a francia cserediák is köztük lesz?- olvadozott a szöszi fődémon.

- Gondolom…- vont vállat Ly.

- Annyira cuki, igaz lányok?- áradozott továbbra is Amber, a két csicskája meg bólogatott, bármit mondott, felfordult tőle a gyomrom, ráadásul…cuki?! Találkozott egyáltalán azzal a sráccal, a tekintetével képes lett volna ölni, az meg hogy a fenébe lenne már cuki?!

- Menjünk, mert én mindjárt kitaccsolok!- tette a szája elé a kezét Ly.

- Oké, én is rosszul vagyok!- értett egyet Lou is- Daenerys?

- Mindjárt megyek, csak lerakom az órám!- nem akartam, hogy a vadonatúj karórámnak valami baja legyen, így hát kénytelen voltam a három gráciával tölteni az életemből 2 percet!

- …annyira menő, meg ah…meg hah, meg bla-bla-bla!- ájult el a szőke szuka, Pierre, minden egyes mozdulatától, én pedig már kezdtem nagyon unni, és nem állhattam ki beszólás nélkül.

- Ha nincs ló jó a szamár is?- villantottam rá egy gúnyos vigyort- Egyébként beszéltél egyáltalán vele egy szót is?

- Egyrészt, ezt mégis hogy képzeled? Másrészt, neked ehhez semmi közöd, úgyhogy akadj le rólam!- sziszegte.

- Ó, bocs, nem tudtam, hogy szerinted minden pasi „cuki”!- utánoztam a gagyogását.

- Ha, tudnád mennyire szeretnélek kibelezni!- vicsorgott, ohó Amber visszatért- A cserediák viszont tényleg helyes ellentétben Castiellel, képzeld rájöttem, hogy vagy teljesen bolond, vagy csak részlegesen, de ép eszű ember nem járna veled, tehát szegénykém meggárgyult, a francia fiú, pedig csak aww!- csorgatta a nyálát.

- Várjunk csak…Amber, te még a nevét se tudod?!- fojtottam vissza a feltörni készülő nevetésem.

- Dehogynem valami J betűs volt, vagy T? Nem is inkább R!- segítségkérően pillantott Tinara és Nicolra, de ők se nagyon tudtak válaszolni.

- Ez nagyon jó!- vigyorogtam szélesen, majd egyetlen szó nélkül hagytam el az öltözőt.

…

- Alkossatok két csapatot! A csapatkapitányok Ly és Mike!- hamar meg is lett a két csapat, én szerencsére Ly csapatába kerültem, bár ez nem sokat javított a helyzeten, ugyanis röpiznünk kellett! Legalább az vígasztalt, hogy Amber az ellenfél csapatában volt, és Pierre…természetesen velem egy csapatban, hurrá! Pezsgőt ne bontsak?

- Rendben, akkor a stratégiánk…- kezdte Ly, de nem nagyon figyeltem rá, helyette a francia srácot bámultam- persze nem azért- csak ellenőriztem az arcát, és nem lettem okosabb, sőt azt sem fogtam fel, hogy Amber mit eszik rajta, olyan átlagos volt, nem az a fiú akit először észreveszel bárhol is vagy, meg nem is tudom, nekem azóta unszimpatikus, mióta belépett a terembe, egyáltalán nem gondolok rá romantikusan…basszus! Ide nézett, én meg itt bámultam, mint valami perverz kukkoló! Te jó ég! Még a végén azt, hiszi, hogy bejön nekem, mi…miért vörösödtem el?! Oké, hogy beégtem, de na…így csak még félreérthetőbb lesz!

- Daenerys?- rázta meg finoman a vállam Lou.

- Igen?- eszméltem fel.

- Jó, akkor te leszel, elöl!- majd Lyhez fordult, mi van?- Azt mondta elvállalja!

- Mi, de én nem is!- tiltakoztam, de már késő volt, Mr. Cox belefújt a sípba, és kezdetét vette a meccs.

- Mi a rákot csinálsz?- üvöltötte le a fejem Ly, amikor már 3-0-ra álltunk, természetesen nem a mi javunkra, de én nem tehetek róla…azaz, én tehetek róla, de én nem is akartam itt állni, hülye hely, ráadásul a jobb oldalamon Pierre van! A francba!

- Nem tudom!- lendítettem meg a kezem, és éreztem, hogy valami keménybe ütöttem, hoppá az…a labda volt? Eltaláltam a labdát? Leesett az ellenfél térfelén? Van egy pontunk? Jippí!

- Na, ez eddig miért nem sikerült?- mosolyodott el halványan.

- Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű!- és már kész voltam porig alázni a szőke picsát, úgy eltalálni a labdával, hogy újra gipszben legyen! Wahahaha! Te jó ég! Gonosz lettem! XD

Igazából, szinte csak Amber és én játszottunk, a többiek csak néha-néha értek bele a labdába, végül a szöszi szarul ért bele a labdába, aminek köszönhetően az kirepült az ablakon, mármint a röplabda nem Amber…bár lehet az utóbbi jobb lett volna!

- Men-nyi a vég-ghered-mény?- kérdeztem lihegve.

- 15-15, egyszóval döntetlen!- bámult ránk Mr. Cox.

- Az nem lehet!- háborodott fel.

- Jó, ezt el kell döntenünk valahogy!- a szőkére pillantottam- Tudsz kötelet mászni?

 Utólag végiggondolva, mégse volt annyira jó ez a kötélmászás dolog, noha felmenni még viszonylag könnyű volt, én is értem fel hamarabb, a lejövetel már kevésbé ment ilyen simán, konkrétan fent ragadtam, a ribanca meg kinevetett, miután, pedig kinyújtottam rá a nyelvem, egész egyszerűen lelökött! Pontosabban, csak megbillentett, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyom, és lepottyantam, áh csak 6-8 métert zuhanok, nem nagy cucc, mikor azt hittem itt a „vég”, becsapódok, akkor éreztem, hogy valami egészen puhán landoltam, nem ez nem lehet a matrac ez…ÚRISTEN!

- Bocsánat, jól vagy?- pattantam fel azonnal, és néztem lángoló fejjel a cserediákra, akin éppen csücsültem.

- Ja, még élek!- porolta le magát, majd kisétált a tesi teremből, mondjuk még óra volt, de mindegy…

…

- Kint megvárunk!- köszönt el Lou és Ly, mivel ők már készen voltak, én pedig még öltöztem.

- Jó, sziasztok!- intettem, majd értetlenül néztem az előttem fehérneműben pózoló Amberre.

- Ide figyelj!- nézett a szemembe dühösen.

- Most meg mi bajod van?- kérdeztem unott hanggal, az a jó, hogy sose tudom kitalálni, mi baja van éppen, de már nem is nagyon érdekel!

- Mindenkire rámászol?!- sziszegte, mint valami vipera.

- Nem értem…

- Beleveted magad a fiúm karjaiba, miközben van barátod?

- Miről beszélsz?! A fiúd?- értetlenkedtem, csak nem Pierre-ről beszél?

- A francia cserediák! Erre te letámadod!- na most ezen nem tudtam, hogy röhögjek-e vagy sírjak…

- Amber, még a nevét se tudod! Nem is jártok, csak tetszik neked, különben is, nem „támadtam” le, ráestem!- világosítottam fel.

- Szerencséd, hogy nem az ölébe pottyantál!- mintha a falhoz beszélnék, az egyik fülén be, a másikon ki, mondjuk a falnak mióta van füle? Részletkérdés!

- Te löktél le, azért estem rá Pierrere!- ordítottam a képébe.

- Szóval így hívják…- elmélkedett, a francba, elmondtam neki a nevét!

- Legalább már ezt is tudod...- fontam keresztbe a karom.

- Mi bajod?- horkant fel.

- Semmi!- fordultam meg, és készültem elhagyni a női öltözőt, amikor is utánam szólt.

- Komolyan, annyi pasi vesz körül, viszont arról fogalmam sincs, hogy mit esznek rajtad, megosztanád velem a titkod?- WHAT?!

- Nem értem, mit akarsz!- döntöttem jobbra a fejem.

- Ott van Castiel, az a Nick gyerek, Andrew meg Matt! Most meg Pierre?

- Meg vagy gárgyulva, ők csak a barátaim, leszámítva persze Castielt, a francia srácot, meg már most utálom, pedig alig beszéltünk egymással pár mondatot!

- És még én vagyok a ribanc!- mosolyodott el értetlenül.

- Rájöttél?- tettetem meglepődöttséget- Teljesen félreérted az egészet!

- Hordd el magad vörös picsa!- grimaszolt rám.

- Ó, hogy az volnék, nos legalább veled ellentétben nekem mindenem igazi!

- Tessék?- kerekedett el kék szeme.

- Pá-pá!- integettem, és kiléptem az öltözőből. Végre megszabadultam tőle!

- Szia!- köszönt valaki, én pedig annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet.

- Ó, csak te vagy az…- pillantottam le az alacsony lányra.

- Nem láttad a tesóm?- pislogott zöld szemeivel.

- Melyiket?- nevettem, és úgy pillantottam a szöszi kislányra, aki letagadhatatlanul Rachel és Ly húga volt, mint három tojás…

- Lyt, azt mondta, hogy hozzam el a matek könyvét, mivel otthon hagyta.

- Áh, ő már csak ilyen!- mosolyogtam bután.

- Akkor, tudod hol van?- tolta fentebb a szemüvegét az orrán.

- Igazából azt mondta, hogy megvárnak itt Lou-val, de mint láthatod nincsenek itt…

- Óh, akkor mit csináljak ezzel?- lóbálta meg a tankönyvet, és két copfja közben össze-visszaszállt.

- Mondjuk megkereshetjük őket együtt, jó Susy?- pillantottam rá kérdőn.

- Vagy…oda adhatnád neki te!- nyomta a kezembe, annyira imádom, mikor egy 13 éves csicskáztat…

- Persze…de miért is nem vagy a suliban?

- Ó, magántanárom van, túl okos vagyok a kormohoz képest!- dobta hátra egyik copfját, és még mindig ugyanolyan szerény volt, mint amilyennek megismertem. Fura ez a három testvér: Egy divatmániás, egy fiús lány, meg a zseni legkisebb…

…

 Nem tudom miért gondolja mindenki, hogy egy csicska vagyok, a francia tanárunk megkért, hogy vigyem el a szótárokat a terembe, na kösz szépen, mondjuk addig sem vagyok órán. Halkan kinyitottam a könyvtár ajtaját, mire a könyvtáros nő gyorsan elpakolta a vörös körömlakkot, amivel eddig babrált, majd amikor észrevette, hogy csak egy diák, nagyot horkantva visszaült, és elküldött melegebb égtájakra, neked is boldog és szép napot!

- Szia!

- Huh?- fordultam bambán az egyik polc irányába, ami előtt egy sötét hajú srác állt.

- Mondom, szia!- ismételte meg.

- Te meg mit keresel itt?

- Mivel az anyanyelvem a francia, ezért megkérdeztem, hogy nem tölthetem-e hasznosabban az időmet, minthogy olyat tanulok, amit már 5 évesen is tudtam- annyira gyűlölöm ezt a srácot!

- Jó neked!- kezdtem, aztán megkerestem a francia szótárakat, és egymásra pakolva mind a 26-ot, (basszus nem vagyok birkózó, ezek meg rohadt nehezek!) és készültem elhagyni a könyvtárat.

- Nem úgy tűnik, mintha elbírnád azokat- bökött a kezemben tartott könyvekre.

- Nem kértem, hogy segíts!

- Nem is ajánlottam föl soha…- utálom, ha másnak van igaza!

- Nem is kértem!- feleltem újra…

- Nem is ajánlottam föl!- nevetett Pierre, én pedig csak durcásan megfordultam, de hirtelen mögém lépett.

- Mit csinálsz?- pislogtam rá döbbenten.

- Segítek, mi mást?- próbálta meg kivenni a kezemből a szótárokat.

- Kösz, nem!- váltottam gyorsabb üzemmódba, de a felsőmnél fogva visszarántott, aminek köszönhetően majdnem elejtettem a kezemben lévő rakományt- Hagyj már!- léptem hátra párat, így szembe kerültünk egymással.

- Eddig nem azt akartad, hogy segítsek?

- NEM!- tiltakoztam- Világosan megmondtam, hogy nem kérek belőled, most pedig had vigyem ezeket a szarokat vissza a terembe!

- Ohó, már csúnyán beszélünk?

- Nem érdekelsz! Még a végén én kapok miattad büntetés, te irritáló barom!

- Micsoda szép nevem lett, legalább nem olyan szokványos, nem minden 5. embert hívnak így!- lépett még közelebb, amíg egészen a falig nem szorultam, ráadásul pont a hátam mögött volt egy ablak, aminek köszönhetően, de leginkább a rossz szigetelésnek, majdnem szétfagytam, mivel a hideg levegő lazán besüvített rajta.

- Még mindig ezen rágódsz?- gondoltam itt a korábbi megjegyzésemre.

- Baj?- tette a kezét az ablakpárkányra, és éreztem, hogy elönti a pír az arcomat.

- Ne szórakozz!- néztem rá fura arccal.

- Én halálosan komoly vagyok!- amint belepillantottam az engem figyelő sötét szemárba, a kijelentése felől egyáltalán nem volt kétségem!

- Mi a…- ekkor egy koppanást hallottunk az ablakon, kérdőn fordítottam hátra a fejem, majd a döbbenettől tágra nyílt szemekkel bámultam ki.

- Ez meg…?- kérdezte Pierre.

- Nick…- suttogtam döbbenten, a barna hajú srác pedig összehúzott szemöldökkel figyelte a francia fiú minden egyes mozdulatát.

- Ööö…- miért mindig én beszélek először?!

- Ő a pasid?- kapkodta köztünk a tekintetét.

- Nem!- kaptam Pierrere a tekintetem, majd gyorsan kinyitottam az ablakot, amin a barna hajú srác lazán beugrott.

- Ő meg ki?!- kérdezték egyszerre, aztán rám néztek.

- Nick, ő itt Pierre- mutattam be őket egymásnak- Pierre ő itt Nick!

- A kérdés még mindig él, ő a barátod?

- Ne…!- vágtam volna rá, de megelőztek.

- Igen!- felelte Nick, erre pedig döbbenten meredtem rá, nagyon nem értem már ezt az egészet!- És te miért is zaklatod Daeneryst?

- Azért ezt egyáltalán nem nevezném „zaklatásnak”, sőt…

- Ez pedig nem válasz a kérdésemre!

- Figyelj, csak szívattam, oké?- nézett unott arccal Nickre.

- Pierre, most húzz innen!- a könyvtáros nő minket bámult, és szerintem már egyáltalán nem zavarta, hogy betettem ide a lábam.

- Ki vagy te, hogy megmondd nekem, mit csináljak!- háborodott fel.

- Idefigyelj!- szorította ökölbe a kezét Nick, és már rohadtul nem bírtam ki velük egy légtérben, szóval egész egyszerűen fogtam magam, és ott hagytam őket.

- Hé!- kiabált utánam Pierre, és a barna hajú is mondott valamit, de nem nagyon zavart. Csak érjek már be abba a hülye terembe!

- Hol volt eddig?- kért számon a tanár, na tessék! Meg mondtam, hogy a hülyeségük miatt én fogok kapni!

- Elnézést!- egyáltalán nem volt kedvem magyarázkodni, szóval csak kiosztottam a szótárokat, aztán kussban ültem az óra végéig.

…

- Mi a baj?- kérdezte most Ly.

- Elegem van a cserediákból!- panaszkodtam.

- De nem is volt órán…- elmélkedett Lou is.

- Tényleg?- kérdeztem cinikusan- Bocs, igazából azért késtem, mivel összefutottam Pierrevel a könyvtárban, és teljesen felcseszte az agyam!

- Ha nem Castiellel járnál, még azt hinném, hogy bejön neked!- nevetett a fekete hajú lány.

- Na de Lou!- háborodtam fel, hogy gondolhat egyáltalán ilyet!- Én nem vagyok Amber!

- Nem is ezt mondtam, de hogy felkapod a vizet ezen, az eléggé félreértelmezhető!- vizsgálta az arcom.

- Nem is! Igaz Ly?

- Hát…de!- bólintott a szöszi.

- Miről beszéltek?! Utálom azt a gyereket, irritáló, bunkó és egoista!- soroltam, mire barátnőim szája a fülükig ért- Most meg mi van?

- Hm!- mosolyogtak sejtelmesen.

- Mit hümmögtök, méhek vagytok, vagy mi a szar?!

- Nem ma vesztetek össze véletlenül Castiellel?- kérdezte Lou.

- De, de ennek semmi köze ehez a témához!

- Nem érzed magad egy kicsit magányosnak?- fojtatta a fekete hajú.

- Nem, mivel itt vagytok nekem, és ha Castiel akar, majd kezdeményez!

- Véletlenül, nem akartad pótolni valakivel a barátodat?

- Nem Lou, egyáltalán nem! Pszichológus vagy, vagy mi a halál?

- Csak kérdeztem! Nyugi!- állt fel- Elmegyek a mosdóba!

- Cső!- intett Ly, majd felém fordult- Ne vedd már komolyan, csak kicsit félreértelmezhető volt, ennyi!

- NEM vagyok belé szerelmes!

- Oké, én ezt egy szóval sem mondtam!

- Akkor se!- fontam össze magam előtt a karom.

- Egyébként hol van a lovas csaj?- kérdezte, majd egy hatalmas kék rágó lufit fújt.

- Ki?- kérdeztem, mivel a hirtelen témaváltásnál elvesztettem a fonalat.

- A barátnőd, tudod aki összetörte magát, nem ma kellett volna suliba jönnie?

- Basszus Bella!- esett le.

- Na igen, ő!- csettintett.

- Hol van? Miért nem jött iskolába? Nem zavar, ha felhívom?

- Mér’ zavarna?- kérdezett vissza, végül is igaz.

- Nem veszi föl!- nyomtam ki a hangpostát, és ijedten néztem Lyre.

- Lehet még nem volt kedve bejönni, amit tökéletesen megértek, ki akarna suliba jönni?!

- Na megjöttem, le maradtam valamiről?- érkezett meg Lou.

- Nem tudod, mi van Bellával?- meresztettem rá a szemem.

- Hó! Ki az a Bella? Miért ilyen lényeges, hogy él-e?

- Egy barátnőm, és elméletileg ma kellett volna hosszú idő után először iskolába jönnie!

- Hülye lenne! Hétfő van!- emlékeztetett, na kösz szépen! Miért érdekli mindkét lányt „ennyire” a suli?! Nem értik a Bellás dolgot se!

- Jó, de…!- próbálkoztam.

- Ne parázz már! Szerintetek a lila vagy a piros illik jobban hozzám?

- Nem az a…tessék?- pislogtam sűrűn.

- Lila vs piros?- kérdezte újra.

- Azt értem, de miért kérdezed?

- Hát, csak úgy…- pirult el, mire Ly döbbenten eltátotta a száját, aminek következtében ragadós kék massza terítette be az arcát.

- Te randira mész!- vigyorodtam el.

- Nem is!- tiltakozott, de olyan vörös volt, mint egy rák.

- Ne hazudj! Olyan az arcod színe, mint a hajam!- nevettem.

- Nem randira megyek, csak találkozok…

- Kivel?!- kérdeztük Lyvel egyszerre, akinek még mindig volt pár kék ragacs az arcán.

-…Mattel!- sóhajtott egyet, mire az arcomra fagyott a mosoly, Ly pedig csak lazán közölte:

- Akkor egyértelmű, hogy ez egy randi!- válaszolta lazán.

- Igen?- kérdeztük kórusban Louval.

- Persze, hiszen bele vagy esve, nem?- kérdezte a szőke lány.

- Én…én…- dadogott Lou.

- Ez igaz?- kérdeztem.

- Nem igaz, hogy nem esett le neked!- mosolyodott el Ly.

- Pedig igaz!- pislogtam döbbenten, hogy lehettem ennyire vak?!

- Teljesen egyértelmű volt, a viselkedése meg minden!- hagyta ránk, mire az egyre jobban vöröslő Lou rám emelte tekintetét, és a szeméből azt olvastam ki, hogy ez úgy ahogy van igaz!

- De…akkor azért…- gondolkoztam hangosan, hát persze! Mikor üvegeztük, akkor azért volt zavarba, mivel ott volt Matt, nem Castiel miatt! Na, mik ki nem derülnek!

- Daenerys?- szólított meg a zavart lány.

- Akkor azért viselkedtél úgy ahogy! Pedig én azt hittem…- a fenébe már, megint túl sokat beszéltem, csak egyszer tudnám befogni a számat!

- Mit hittél? kérdezett rá, na már nincs menekvés.

- Azt, hogy Castiel tetszik neked…- vallottam a cipőmnek.

- Castiel?- kérdezett vissza, majd elröhögte magát, na mindenre számítottam, csak erre a reakcióra nem!

- Mivel, olyan furán viselkedtél, meg kiakadtál, azon amit mondott!

- Dehogy is! Teljesen félreértetted!- ez biztos!- Castiel nekem olyan, mintha a bátyám lenne, és már akkor amikor először szóba került, akkor tudtam, hogy szerelmes vagy belé!

- Ennyire látszott?!- akadtam ki, egy pirulás kíséretében.

- Hát eléggé!- nevetett most már Ly is rajtam.

- Jó, Ly nem tudom, mikor lettél ilyen bölcs, de ezt a szerepet hagyd meg a húgodnak! Lou, de akkor miért léptél le, mikor Castiel AZT válaszolta a kérdésedre?

- Ja! Egyserűen csak sértette a női büszkeségemet, és gondoltam jobban összeboronállak titeket, ha csak ketten maradtok, minél több ideig egy szobában!- kacsintott rám.

- Köszi, igaz, hogy összejöttünk, de azért miattad harmadfokú égést szereztem!

- Akkor ezt kipipálhatom!- mosolygott rám.

- Jó, de akkor is Bella…- most viszont egy sokkal fontosabb személy zavart meg a mondandómban, akinek nem mondhattam azt, hogy „Egy pillanat!”

- Igen?- kérdeztem az igazgató helyettestől, aki csak annyit közölt velem, hogy kövessem.

- Nem tudom miért, de az igazgatónő hivatott!- na köszi, mindenki olyan sokat segít a mai nap folyamán, nem?

- Elnézést!- léptem be, miután kopogtam az ajtón.

- Ülj le kérlek, egy fontos dolgot kell megbeszélne veled!

- Igen?- próbáltam siettetni.

- Arról lenne szó, hogy el tudna-e szállásolni egy hétig egy bizonyos diákot?

- Persze, de kiről van szó?- itt még nem éreztem, hogy bármiért is aggódnom kéne.

- Egy cserediák elszállásolójának leégett az otthona, ezért mégse tudja vállalni a feladatát!

- Ó, szegény!- nem lehet valami fantasztikus, ha hajléktalan leszel…

- Igen, ezért kérném a segítségét, hogy szállásolja el azt a diákot, mivel máshoz, most nem tudjuk átirányítani!- úgy beszélt szerencsétlen diákról, mint egy levélről vagy egy zsák krumpliról…

- Természetesen, úgy is van egy vendégszobánk, és a cserediák is biztosan kedves lány!- mosolyogtam.

- Igen, pont erről akartam tájékoztatni önt…- köhintett egyet.

- A cserediák neve…- cserediák, TE JÓ ÉG csak nem…?!-…Pierre Couteau.

- Nálunk? De hát ő fiú! –akadtam ki.

- Tudom Miss White, de mivel az eredeti diák, aki ezzel volt megbízna, nos tudja, mi történt, és más nem tudja elvállalni, ezért kénytelen leszek magára bízni!

- Nem, ezzel egyáltalán nincs gondom csak azzal, hogy ő fiú, én pedig lány vagyok!

- Nem értem a problémáját! Pierre rendes fiú!

- Igazgató nő, kérem értse meg, nem…

- Csak ideiglenesen, pár hétre, kérem Miss White!- a fenébe már!

- Rendben!- miért mondtam igent, miért egyeztem bele?!

…

- Mi ez a bánatos arc?- vert hátba Lou, miközben hárman sétáltunk a folyosón- Vége van a napnak, örülj már egy kicsit!

- Mosoly!- húzta mosolyra a szákját mindkét mutató ujjával Ly.

- Köszi, de…- nem, felejtsd el Daenerys, hogy elmondod nekik, hogy egy FIÚ fog nálad lakni, miközben Cassal jársz!!!

- De?

- Csak fáradt vagyok! Meg Bella sem került elő!- legyintettem.

- Nyugi nagylány, szerintem tud magára vigyázni!- közölte Lou.

- Piros!- szólalt meg pár percnyi néma csend után Ly.

- Mi?- értetlenül néztünk rá.

- Piros ruciban jelenj meg! Az kihívó, és nem is nagyon szoktál hordani hasonló színű ruhákat a suliban!- elemezte.

- E-Ez meg hogy jött ide?- kérdezte paprika színű arccal Lou.

- Emó és Hippi?- elmélkedett tovább a szőke.

- Állj le!- rángatta meg Lou.

- Nyugi!- szólt rá Ly, majd egy pillanat erejéig lefagytak, aztán felém kapták a tekintetüket, végül csak gyorsan intettek, és elslisszoltak. Nem értettem a viselkedésük okát, egészen addig, amíg a folyosó végére nem néztem, franc! Castiel sétált felém, teljes nyugodtsággal, azt már nem tehetem, meg hogy elfutok, olyan egyértelműen találkozott a tekintetünk, hogy azt sem mondhatom, nem vettem észre! Oké, nagy levegő, már nem vagy kislány, de...én most komolyan magamhoz beszélek?!

- Szia! Beszélhetünk?- a fenébe, már ide ért!

- Szia, aha…- bámultam a földre, és úgy indultam el utána.

Megpróbáltunk egy kevésbé zsúfolt helyet keresni ahol, ha nem is négyszemközt, de azért beszélhetünk, és halljuk is a másikat.

- Csak bocsánatot akartam kérni a reggeliért, nem tudom, hogy mi ütött belém!- oké, bocsánatot kért, most rajtam a sor!

- Megbocsátok!- húztam halvány mosolyra a szám, aztán folytattam- Tudom, hogy nem vagytok jóban Nickkel, de ő egy jó barátom, és ezt meg kell értened!

- Tudom, és sajnálom!- ölelt meg hirtelen, mire köpni-nyelni nem tudtam!

- Oké, de így megfulladok!- nem közölhetem vele, hogy egy másik PASI fog nálam lakni, de meg kell mondanom előbb vagy utóbb el kell mondanom!

- Oh, bocsi!- engedett el gyorsan.

- Semmi baj!- mosolyogtam rá, majd a riadt arcát látva nem bírtam tovább elnevettem magam, és elképesztően jól esett végre kacagni!

- Most mi van?- nézett kérdőn.

- Semmi!- nevettem, majd közelebb léptem hozzá, és lábujjhegyre állva megcsókoltam- Akkor újra megkérdezem: Van programod mára?

- Nincs!- nevetett már ő is.

…

 Vidáman indultam el ahhoz a kávézóhoz, ahová Cas meghívott. Egy fekete hosszú kabátot viseltem, ami derékban szűkített volt, világoskék farmert, és fekete, hosszúszárú lapos csizmát, kiegészítőnek meg felvettem a kedvenc fekete ballonsapkám. Amikor is az egyik sarkon befordulva nem várt látvány fogadott:

- Daenerys!- TE JÓ ISTEN!

- Ne ijesztgess!- hordtam le.

- Bocsi, csak úgy megörültem, hogy látlak! Képzeld most jöttem a dokitól, ma azért nem voltam suliban, mivel még vissza kellett menni egy ilyen ellenőrzésre, vagy mire, de mint láthatod, remekül vagyok!

- Aha, de miért nem üzentél?!

- Küldtem SMS-t!

- Az nem lehet…- előkotortam a zsebemből a telóm, és tényleg ott volt, hogy olvasatlan üzenet, upsz!- Bocsi!

- Semmi baj, de…nem árultál el valamit!- vigyorodott el.

- Mit?- játszottam a hülyét.

- Tudod te azt nagyon jól!- kacsintott rám Bella- Hogy, kivel randiztál!

- Oh, ja hogy azt!- az így nem lesz jó!

- Ki az? Milyen pasi? Mi történt? Hogy volt? Mindent el kell mondanod!- mintha nem találkoztunk volna 2 hónapja! Mondjuk ez részben igaz...

- Tudod…- és azt hittem, hogy megáll a szívem! Castiel az út másik oldalán állt egy kávézó előtt! TE JÓ ÉG! Nem láthatják meg egymást!

- Jól vagy? Nagyon elsápadtál.

- Mi? Ja, teljesen jól vagyok!- nevettem erőltetetten.

- Az arcodat elnézve, én nem ezt mondanám, fehér vagy, mint a fal!

- Nem, tényleg jól vagyok, csak menjünk egy melegebb helyre, mondjuk ide!- mutattam a mellettünk lévő butikra.

- Vásárolni akarsz?- Nem! Nem! Nem!

- Igen!- légy átkozott hülye butik!

- Akkor menjünk!- mosolygott, na remek!

- Jó!- még utoljára hátra fordultam, hogy megbizonyosodjak, arról, hogy Castielnek nem szúrtunk szemet, és akkor lefagytam. Hiába szólongatott Bella, hiába süvített a hideg szél, én csak döbbenten bámultam az út túloldalára.

- Daenerys?- szólongatott Bella, de nem sokat ért, csak álltam ott, mint egy szobor, és újra, és újra leperegett előttem az előbb látott jelenet. Éreztem, hogy egy kövér könnycsepp gördül le az arcomon.

- Daenerys!- ordította Bella, mire Castiel felénk kapta a tekintetét, nekem pedig egyetlen szó kavargott a fejemben: „Késő!”

 Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam a tengelyem körül, és elfutottam az ellenkező irányba. Hogy tehette?! Megcsókolta! Miért csókolta meg azt a lányt?! Miért?! Miért vagyok ennyire szerencsétlen?! Miért bőgök még mindig?! Miért fáj ennyire?! MIÉRT?! MIÉRT?! MIÉRT?! MIÉRT?! MIÉRT?! Huh?

 Döbbenten pillantottam fel az égre, aztán valami fehér esett az orromra: HÓ! November 4. napján, amikor a szívem szilánkokra tört, az első hó megérkezett! Amilyen hirtelen havazni kezdett, olyan hirtelen jött ez a gondolatom: Az időjárás is megfagyott akárcsak a könnyeim vagy a szívem...

Folytatás következik!