Kiss Of Death 9. rész

9. rész: Vallomás, vallomás után

Suzie Mcneil-Stay:

https://www.youtube.com/watch?v=TMAjS6b-Cz0

 Fogalmam sincs hányszor hallgattam meg ezt a számot, ami valaha az egyik kedvencem volt, most viszont inkább csak könnyeket csalt az arcomra. Mondjuk jelen helyzetben bármitől elbőgtem magam, amit valljuk be, nem nagyon kell csodálni! Lefordultam a könnyáztatta ágyamról a földre, majd úgy döntöttem, a lábamat mégis feldobom az ágyra, és így bámultam a falat.

Aztán kopogtak az ajtómon, lehet érdekli anyát, hogy miért rohantam fel egyetlen szó nélkül a lépcsőn, elég valószínű.

- Nyitva van…

- Jaj, kicsim!- rohant oda hozzám, és aggódó arccal nézett rám, legalábbis amennyire láttam fejjel lefelé, aggódónak tűnt.

- Igen?

- Mi történt? Miért festesz ennyire rémesen? Mi a baj?- ettől a sok kérdéstől megfájdult a fejem.

- Anya…- kezdtem suttogva, amikor azonban belenéztem anyu mogyoróbarna szemébe elsírtam magam, és csak bőgtem, mint egy csecsemő.

- Daenerys…- simogatta anya a fejem.

- Fá-há-háj!- mondtam szaggatottan- Nah-gyon fá-háj!

- Mi fáj? Beteg vagy?- bármennyire is tragikus volt a helyzet, ezen nem tudtam nem elmosolyodni.

- Cas!- ezt az egyetlen szót még ki tudtam ejteni, bár jobban fájt, mint a többi.

- Ó, így már világos!- ölelt meg, én pedig csak bőgtem, majd olyan negyed óra múlva megosztottam anyával a történetet.

- Ennyi!- sóhajtottam, és kifújtam az orrom.

- Értem, most kivételesen nem szólok bele, tudom, az anyád vagyok, és azt várod, hogy tanácsot adjak, de ezt most neked kell megoldanod!- borzolta meg a hajam- Már csak egyetlen kérdésem van!

- Mi volna az?- törölgettem a szemem.

- Beengedjem azt a fiút, aki már kábé azóta itt áll, hogy feljöttem hozzád?

- Milyen fiú, miért áll itt?- értetlenkedtem.

- Nem tudom, valamit beszélt arról, hogy ezt a címet kapta az iskolában, és hogy szeretne találkozni valami Greggel, erre rávágtam az ajtót, csak előtte közöltem vele, hogy mindjárt jövök!

- Greg? Azt kapta az isko…TE JÓ ÉG!- ordítottam el magam, aztán gyorsan kidobtam a zsebkendőket, utána pedig lerohantam az ajtóhoz.

- Szia…már megint te!- pislogott értetlenül, de mivel egy kupac hó volt a fején, ezért inkább behívtam.

- Szia, Pierre! El sem tudod képzelni, mennyire örülök neked!- ironizáltam túl.

- De nekem valami Greghez kellene mennem! Azt ne mond, hogy a húga vagy!- hadarta gyorsan.

- Tudom, és e felől megnyugodhatsz, nem vagyok a húga! Viszont másrészről…

- Mi az?- kérdezte.

- Greg háza helyett, ami történetesen leégett, itt fogsz lakni 7 napig! Hát nem nagyszerű?- tártam szét a karom.

- Egyáltalán nem! Inkább alszom a híd alatt!- indult meg az ajtó felé.

- Várj! Hidd el, én se nagyon repestek az örömtől, de ez van, azt meg nem hagyhatom, hogy megfagyj, úgyhogy hozd a cuccaid, a vendégszobába!- parancsoltam rá.

- Ez igaz…

…

- Tudod hol a fürdő, áram van, meg TV is, ha éhes vagy, a hűtőben pedig találsz kaját, na én pedig mennék!- indultam ki a szobából.

- Képzelődöm, vagy tényleg csúnyább lettél?- lépett mellém.

- Kösz a bókot, és fogalmam sincs, na csá!- hogy lehet valaki ennyire irritáló, na és bunkó, ki mondd olyat egy lánynak, hogy csúnya?!

- Nem úgy értem, te bolond! Fel van dagadva az arcod, meg karikás és vérvörös a szemed! Összevertek, vagy mi?

- Mi van? Hülye vagy? Nem, és mennék!- nyúltam határozottan az ajtó kilincséért.

- Várj már! Te…te sírtál?- döbbent le.

- Nem!- vörösödtem el egy kicsit, a francba már!

- Miért sírtál, ki bántott?- hadarta franciául, amihez kellett egy perc, hogy átkapcsoljak és felfogjam.

- Nem tartozik rád!- néztem farkasszemet vele.

- Baj, hogy megkérdeztem?

- Igen, mivel eddig szívattál, és csak hogy tudd, egy tapló vagy!- morogtam mérgesen.

- Oké, gondoltam kedves leszek, de ha nem kell, akkor egyedül hagyhatnál!

- Ez az én házam!- mit mondtam?!

- Tessék?- nézett furán.

- Mármint…akarsz még beszélni?- utálom, hogy ilyen gyenge vagyok!

- Meggondoltad magad?- mosolygott.

- Igen…- teljesen hülye vagyok, éppen porig aláz, én meg el akarom regélni neki, az életemet!

- Akkor,- huppant le az ágyra, majd mutatta, hogy én is üljek le- hallgatlak!

…

- Szóval most Castielt utáljuk?- kérdezte.

- Hát te lehet, de én akkor is szeretem!- sóhajtottam.

- Aj, ne nyáladzál már nekem! Egy másik csaj nyelve volt a szájában!

- Egyáltalán nem volt a szájában! Jó igazából messze voltam, ne láttam jól, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül nyelves csók volt!

- Nem tudhatod!- vont vállat.

- Egyáltalán miért mondtam el ezt neked? Egy pasinak beszélni a szívügyeidről olyan fura, ráadásul még csak egy napja (se) ismerlek!

- A lányok furcsák!- vont vállat.

- Ez most tényleg segít…- dünnyögtem.

- Jó, akkor azért nekem beszéltél, mivel csak én voltam itt, és kivételesen kedves voltam!- vont megint vállat, ha jól emlékszem ez a „vállrángatás” valami francia szokás…

- Azért túlzásokba ne essünk! Különben azt taglaltuk, hogy a barátom nyelves csókkal csalt-e meg vagy sem! Te jó ég!

- Hát…ja! Durva!- értett egyet.

- De még mennyire durva!

- Viszont, ha ilyen lazán beszélsz a pasid megcsalós csókjáról, akkor az nem azt jelenti, hogy igazából nem is szereted?

- Hülye vagy! Már hogy ne szeretném, szerinted miért sírtam ki mindkét szemem, és miért depiztem neked, ráadásul lazán?! Lehordtalak, amiért ilyen beszélgetést kezdeményeztél! Azért, az teljesen más!

- Akkor nem!

- Olyan határozott vagy!- feleltem cinikusan.

- Te meg vicces!- ironizált ő is, bár nekem valamivel jobban ment.

- Utálom a tragikomédiákat!- jelentettem ki.

- Cinizmusból te vagy a királynő!

- Ugye?- értettem egyet vele.

- Na ennyi kedvesség elég volt egy napra, most menj ki!- parancsolt rám.

- Nem vagyok a kutyád!- háborodtam fel.

- Nem is azért!- sóhajtott.

- Akkor?

- Öltöznék, te marha! De ha gondolod, maradhatsz!- vigyorodott el.

- Oh, bocsi! Már itt sem vagyok!- rohantam ki a szobából vörösben úszó fejjel.

- Na, hogy van?- jelent meg hirtelen előttem anya.

- Jézusom! Ezt soha többet ne csináld! És jól van, túlságosan is!- indultam fel a lépcsőn lángoló arccal.

…

- Jó reggelt álomszuszék!- léptem be a szobájába másnap reggel teljes pompámban, noha még több mint 2 óra volt a suli kezdete előtt…na jó igazából semmit sem aludtam!

- Normális vagy?!- bújt be a párnája alá.

- Igen, és a hasadra süt a Nap!- húztam szét a függönyt, a hótenger pedig valósággal megvakított, olyan szikrázó fehér volt.

- Újra feltenném az előbb említett kérdést, de rájöttem, hogy kivel beszélek…- morogta.

- Mondtam már, hogy mennyire bírlak?

- Szerencsére még nem!- tegnap még nem ilyen volt, mintha totál másik emberrel beszélnék!

- Cinizmus lett volna!- dünnyögtem az orrom alatt.

- Leesett, de hagyj már aludni, így is fogom még eleget látni a képed!- dobott volna meg a párnájával, hogyha nem térek ki előle.

- Haha! Azért ennél jobban kéne céloznod!- nevettem, majd megpördültem a tengelyem körül, és kifelé indultam- Öltözz fel, aztán gyere!

- Daenerys!- szólt utánam, mire visszanéztem, és gyors csókot váltottam a felém repülő párnájával.

- E-Ez meg…?- dadogtam.

- 1-1!- vigyorgott.

- Utállak!- csaptam rá az ajtót.

- Úgy szintén!- hallottam a túloldalról.

…

- Kérsz kávét Pierre?- kérdezte anya a konyhában forgolódva, játszva a háziasszony szerepét.

- Igen, köszönöm!- válaszolta illedelmesen, csak velem bunkó?!

- Neked is kicsim?- pillantott rám anyu, jaj ne égess már be!

- Igen…- pirultam, mivel a francia fiú gúnyosan mosolygott, és azt tátogta „Kicsim!”

- U-T-Á-L-L-A-K!- betűztem neki.

- Én is!- mondta mosolyogva, hogy tudja ezt így közölni?!

- Jobb volna, ha nem fagynátok szét az iskolába menet, szóval inkább busszal menjetek!- rakta le az asztalra a két pohár kávét.

- Igazad van!- pillantottam ki az ablakon, az egyre erősödő hóesés, pedig nem sok jóval kecsegtetett.

- Könyörgöm, siess már!- topogtam az ajtó előtt, még Pierre készülődött.

- Egy pillanat!

- Letelt! Különben is, ez a párbeszéd általában fordítva szokott lezajlani, a nemek között!- gondolkodtam már megint baromságokon.

- Érdekes egy lány vagy!- lépett ki a „szobájából” mosolyogva- Az amerikai pasikkal ellentétben a franciák szeretnek jól kinézni!

- A pasikhoz vonzódsz vagy mi?- ráncoltam a szemöldököm.

- Dehogy!- vágta rá egyből értetlen arcot vágva- Baj, ha foglalkozom a külsőmmel? Egyből meleg vagyok?!

- Nem…csak úgy mondtam!- fordítottam el a kulcsot a zárban.

- Ezek szerint fura dolgokat szoktál „csak úgy” mondani!

- Lehet!

- Tudod, mit? Inkább maradj csendben!- indultunk el a buszmegálló felé.

…

- Legalább a busz nem késett…- morogta.

- Ennek inkább örülnöd kéne!- emlékeztettem.

- Én örülök!- pillantott rám úgy, mint aki képes megölni.

- Látom!- bólogattam elkerekedett szemekkel.

 Gyorsan leültünk, majd folytattuk a veszekedést ott, ahol abbahagytuk.

- Nem hiszem el, hogy melegnek hittél!

- Miért beszélsz múlt időben?- kérdeztem vigyorogva.

- Te kis…egy nap simán elég lenne ahhoz, hogy fölszedjek egy lányt!

- Igen? Fogadok, egy hét sem lenne elegendő hozzá!

- Benne vagy egy fogadásba?

- Persze! Egy hét alatt soha sem szerzel barátnőt!- nevettem gonoszul.

- Nem tudsz felidegesíteni, ellentétben velem, neked ezt még gyakorolnod kell!

- Mit mondtál?- kaptam oda a fejem, de Pierre már nem figyelt rám, vagy legalábbis nem mutatta. Csukott szemmel ült, a feje pedig egy ütemben mozgott a busszal, pár pillanatig csak meredten bámultam, aztán elkaptam a tekintetem róla.

…

- De miért jöttetek együtt?- tudakolta Lou, már sokadára.

- Egy busszal érkeztünk, ebből nem kell semmit kikövetkeztetni!- hazudtam már sokadára.

- Ne csald meg Castielt!- nevetett Ly, és valószínűleg viccnek szánta, de Castiel nevének hallatán akaratlanul is összerándultam.

- Daenerys, jól vagy?- kérdezte a szőke lány.

- Igazából…- elmondom nekik, hogy szakítottunk, legalábbis az én részemről.

- Mi az?- riadt meg Lou okkal.

- Castiel és én szakítottunk…- és amint kiejtettem a számon, valamivel könnyebbnek éreztem a mellkasom.

- Komolyan?- tátotta el a száját Ly.

- Miért? Mikor?- kérdezte sötét szemeivel sűrűn pislogva az emós.

- Tegnap…

- Nem sikerült kibékülnötök?- tudakolta Lou.

- De, csak aztán történt valami…- jobb lesz, ha az egész sztorit megosztom velük, inkább, minthogy Pierrenek bőgjek!

- Mi történt?- kérdezték egyszerre.

- Úgy kezdődött…- és elmeséltem nekik a tegnapi napomat töviről hegyire.

- Az a szemét!- kiáltotta el magát Lou, miután megismerte a történet részleteit is.

- Ki akarom csinálni!- adta tudtomra Ly.

- Lányok, nyugi!- próbáltam mosolyogni, de tegnap óta nem nagyon sikerült ez a görbe vonal- Egy f*sz volt, de ennyi, vége, hagyjátok!

- Biztos?- fújta ki fufruját a szeméből a szőke hajú lány.

- Igen- én is lezártam magamban ezt a dolgot, bár még Castiellel beszélnem kéne, bár nem sok kedvem van hozzá!

- Oké, de akkor sem hiszem el, hogy képes volt ezt tenni!

- Lou, döntsd el, hogy ki pártján állsz!- háborodtam fel.

- Egyértelmű, hogy a tiéden, de ismerem Cast óvodás korom óta, és oké, hogy rosszfiú, de még soha sem csalta meg egyetlen barátnőjét sem…

- Ettől tényleg jobb nekem!- döbbentem le.

- Csak azt mondom, hogy nem nézném ki belőle, de hiszek neked!

- Velem kezdte a „megcsalósdit”, micsoda kitüntetés!

- Nem ezt mondtam…

- Jó, most léci hagyjatok egy kicsit békén!- kértem őket.

- Ha ezt akarod!- sétáltak odébb.

- Ah!- fejeltem le teljes erőmből a padom.

- Mi a baj?- guggolt le elém Pierre, és nem nagyon foglalkozott a sokkal, amit miatta kaptam- Mi van a pasinkkal?

- Közös barátunk van? Tudtommal nem vagy buzi…

- Haha! Castielről beszélek, mi van vele?- húzta fel jobb szemöldökét.

- Szakítottunk…- közöltem lazán, amitől teniszlabda méretűre kerekedtek sötét szemei.

- Igazán? Mivel nekem nem úgy tűnik…

- Ige…miből gondolod ezt?

- Az előbb találkoztam vele a folyosón, és téged keresett…

- HOGY MI VAN?!- képedtem el.

- Ja, de azt mondtam neki, hogy nem vagy a teremben!- legyintett.

- Hazudtál a kedvemért?- döbbentem le egyre jobban.

- Nem, csak nem volt kedvem igazat mondani!- vont vállat.

- Jól hazudsz!- löktem vállon- Köszönöm!

- Nem tudom miről beszélsz…- egyenesedett fel, és foglalt helyet az első sorban, lehet mégse olyan rossz fej…

…

- Utállak! Rohadtul nagyot tévedtem!- mérgelődtem.

- Nem én választottalak páromnak!- próbált lerázni.

- Hidd el, hogy én se szívesen dolgozok együtt veled!

- Kevesebb beszéd, több békaboncolás!- hordott le minket a biosz tanár.

- Na, akkor hozom a szikét!- kereste az eszközt Pierre.

- Ne már! Legyen szíved! Szegény béka, szöktessük meg!

- Hülye vagy?!- döbbent le- Mégis hogyan gondoltad?

- Nem tudom, kidobjuk az ablakon, vagy valami!

- Igen, és majd elszáll a rózsaszínű bolyhos unikornisán!- ironizálta túl.

- Például!- vontam vállat.

- Hagyj a baromságaiddal! Ki fogjuk belezni ezt a kétéltűt!- bökött szegény békára az üvegben.

- Én BIZTOS nem!- léptem hátra kettőt az üveggel a kezemben.

- Tudod, az alapján, ahogy viselkedsz, meg nem mondanám, hogy nemrég vagy túl egy szakításon!

- Tessék?- fagytam le, majd arra eszméltem, hogy nincs semmi a kezeimben.

- Kösz!- lóbálta meg szerencsétlen békát az üvegben.

- Add vissza!- ugráltam, mivel a feje fölé emelte.

- Hagyj már! Nem akarok egyest kapni!- tolt odébb.

- Ne bántsd már, rokonszenvet érzek vele!- vallottam elpirulva.

- Egy kétéltűvel?!

- Igen, szóval add ide!- kaptam ki a kezéből az üveget, és megfordulva azt vettem észre, hogy mindenki minket bámul.

- Miss White! Azonnal tegye le a békát, és kezdje el az órai munkáját!

- Azonnal…- óvatosan lecsavartam az üveg tetejét, majd odaléptem a boncoló asztalhoz, basszus béka horror film!

- Daenerys, miért sírsz, ez csak egy béka!- lépett mellém Pierre.

- De nem akarom megölni! Kik vagyunk mi, hogy csak úgy eldöntsük, elveszünk-e egy életet?!- bőgtem Béka miatt. (Ugye milyen kreatív név?!)

- Egyet értek veled, de…- majd a fülembe súgott valamit- „Gyorsan tedd ezt a hülye kétéltűt a táskádba, addig hozok egy már döglöttet!”

- Köszi!- szipogtam halkan.

- Még ne köszönj semmit!- lépett ahhoz a szekrényhez, ahol a már kibelezett békákat tárolták, és miközben a tanár a többiek munkáját ellenőrizte kicsempészett egyet.

- Tessék!- rakta le elénk, és tényleg úgy nézett ki, mint az előző.

- Imádlak!- mosolyodtam el.

- Igen?!- döbbent le.

- Mármint…kösz, és felejtsd el amit mondtam!- kaptam oldalra a tekintetem.

…

- Te büdös ribanc!- csapta ki a terem ajtaját Amber, és el sem tudom mondani mennyire örültem neki.

- Magaddal akarsz beszélni?- sóhajtottam.

- Elemedben vagy mi?!- csapott a padomra- Nem megmondtam, hogy tarts távol magad Pierretől, erre mit hallok?

- Ööö…mit?

- Azt, hogy együtt jöttetek az iskolába!- jojózott kék szeme.

- Egy busszal, azért van különbség!- világosítottam fel.

- Nem érdekel, mondtam valamit és szeretném, ha betartanád!

- Nem vagyok a csicskád! Azt csinálok, amit akarok!- álltam fel, és kiélveztem, hogy ma nem magas sarkúban volt, tehát magasabb voltam nála.

- Akkora egy picsa vagy!- ragadta meg a felsőm.

- Engedj el!- néztem rá dühösen.

- Itt meg mi folyik?!- pislogott döbbenten Pierre, aki éppen akkor tette be  a lábát a terembe, na már csak ő hiányzott!

- Szerinted? Éppen piknikezünk!- forgattam a szemeimet.

- Ne szórakozzatok már!- lépett közénk, és levette Amber kezét a felsőmről.

- Köszi!- pirult a szőke dög.

- Ne köszönj semmit! Csak menj a saját osztálytermedbe!- engedte el a lány kezét.

- O-Oké!- billegett ki.

- Ez meg mi volt?- kérdezte döbbenten.

- Áh, ő Amber!- magyaráztam meg szerintem mindent.

- Azt tudom, de mi baja volt?- ohó, milyen híres ez a szuka!

- Igazából beléd van habarodva!- feleltem rezzenéstelen arccal.

- Igen?!- döbbent meg.

- Ja, a fenébe így el fogom veszíteni a fogadást!

- Mi bajod?!- rázta meg a fejét.

- Össze tudsz jönni vele kevesebb, mint egy hét alatt!- mérgelődtem.

- Nem érdekelnek a „mű” lányok!- fordult meg, haha ezt most megkapta a kis ribanca!

- De…nem kapsz az alkalmon, nem akarod, hogy elveszítsem a fogadást?- taglózott le.

- Dehogynem! De mivel nem fogadtunk semmiben, ezért nem sok értelme van a győzelmemnek!- elemezte, aha túl szép lett volna!

- Gondolhattam volna…- mondtam halkan magamnak.

…

A hét vészes gyorsasággal telt, észre sem vettem, hogyan lett hirtelen Péntek, mindenesetre, a mai napom borzasztó volt! Kezdem is!

- Ööö…Pierre? Ezek a csajok miért bámulnak minket?- bámultam a négy csajra, miközben mellette lépkedtem, szerencsére több hó nem esett, így gyalog is járhattunk suliba.

- Honnan tudjam?- vont vállat.

- Elnézést!- lépett elénk a világosbarna hajú lány.

- Elnézzük!- forgatta meg sötét szemeit a francia.

- A suli újságnál vagyunk, és csak annyit akartunk kérdezni, hogy együtt jártok-e?- hadarta gyorsan, de ez nem is fontos csak a vége.

- Tessék?!- akadtam ki, és most kivételesen nem vörösödtem el.

- Akkor nem?- kérdezte most a sötétbarna lány.

- Nem ezt mondtuk!- húzta az agyukat Pierre vigyorogva.

- Akkor igen?- kérdezte most a szőke.

- Nem!- majd a srácra néztem- Te meg ne szívasd már őket!

- Én téged idegesítelek!- indult el befelé.

- Még mindig utállak!- ordítottam utána, de erre már nem reagált.

- Szia!- hallottam Bella hangját a hátam mögül, nos vele már megbeszéltem, hogy anno mit miért tettem.

- Szia!- intettem neki vidáman, és a Pierre iránt érzett dühöm egy pillanat alatt szertefoszlott.

- Már megint kezdi?- nevetett.

- Ez egyáltalán nem vicces, ráadásul ő mindig ilyen!

- Örülök!- mosolygott továbbra is.

- Annak, hogy szórakozik rajtam?- kerekedett el a szemem.

- Nem, ha ilyen jól elvagytok, az azt jelenti, hogy túl vagy rajta!

- Hát…- sóhajtottam- igazából nem teljesen!

- Ezt meg, hogy érted?- döbbent le.

- Hogy érteném Bella?- válaszoltam kérdéssel.

- Szereted?- mit ne mondjak, nem beszélt feleslegesen…

- Nem tudom…

- Akkor mit érzel iránta?

- Igazából dühöt, mérhetetlen haragot!- vallottam be magamnak is.

- Szereted?- tette fel újra.

- Már válaszoltam…

- A kérdésre nem!- sürgetett türelmetlenül.

- Nem tudom, még mindig ez a válaszom!

- Jó, majd ha tudod akkor folytatjuk ezt a beszélgetést!- került ki, és indult be az épületbe. Komolyan, már egyáltalán nem értem az embereket!

- Most…haragszol?- kérdeztem félve.

- Nem, csak amíg te sem vagy tisztában az érzéseiddel, addig én semmire sem megyek a vallatással!- felelte a fejét visszafordítva a válla felett.

Hosszas pislogás után, úgy döntöttem ideje befelé indulni, és felébredni a sóbálvány üzemmódból, de persze, megint megakadályoztak ebben.

- Daenerys!- ragadta meg hirtelen a karom.

- Úristen!- kapkodtam levegő után- Légy szíves, még ne nyírj ki!

- Beszélnünk kell!- húzott magával.

- De Nick!- kerekedtek el a szemeim, miközben az alkaromra fonódó kézfejét bámultam, azt hiszem sóbálványból marionett bábuba váltottam…de béna poénjaim vannak! Miért mindig az iskolán belül kell megbeszélni a problémáinkat, eddig valahogy nem nagyon sikerült…

- Mi ez a pletyka, hogy együtt vagy a cserediákkal?!

- Pierre és én? Ez nevetséges!- húztam gúnyos vigyorra a szám.

- Igen, én is reméltem, hogy csak egy rossz vicc!- sóhajtott.

- Akkor miért rángattál magaddal?- tértem a lényegre.

- Fel akartam tenni, ezt a kérdést!- magyarázta meg.

- Csak ezért?!

- Igen, mivel mindenki arról beszél, hogy együtt vagytok!

- Ezért utálom a pletykákat! Attól még, hogy nálam lakik…- te jó ég! Már megint az a nagy szám!!!

- Mit mondtál?- kérdezte a barna hajú srác letaglózva.

- Ööö…ugye milyen szép időnk van?!- nagyon bénán terelek.

- Veled lakik?

- Igen, de csak mivel, ezt kérte tőlem az igazgató…

- De…de te lány vagy ő meg fiú!- akadt ki.

- Igen, ezt én is mondtam az igazgatónőnek…

- És?- micsoda nyelvtanilag helyes kérdés!

- Nagy ívben letojta a véleményem!- vontam vállat.

- Most veled lakik?- azt hiszem egy piti sokk érte Nicket.

- Igazából a vendégszobában, ami a földszinten van, meg ugye anyával élek, tehát nem csak ketten vagyunk a házban, meg két fürdőnk van, szóval semmi olyan nem történt, amire gondolsz!

- Eddig semmi olyanra sem gondoltam!

- Upsz!- hát ezt most jó ecsesztem- Bocsi, én csak!

- De nem értem, hogy kezdhettek ilyen pletykák terjesztésébe, amikor Castiellel jársz?

- Na igen…- miért nekem kell megosztanom vele ezt az infót?

- Hallgatlak!- fonta keresztbe a karját.

- Igazából mi…- nagy levegővétel-…már nem vagyunk együtt Castiellel!

- Szóval…?

- Igen…szakítottunk!- kimondtam!

- Ezt ő is tudja?- kérdezte.

- Miért kell mindenkinek feltennie ezt a kérdést?- emeltem a kezemet az ég felé.

- Nekem speciel azért, mivel felénk tart, és nem tűnik valami boldognak!

- Nick! Ne szívass!- fagytam le, és nem mertem megfordulni.

- Egyáltalán nem szívatlak!- húzta össze a szemöldökét, és már tudtam, hogy ez nem nekem szólt. Amikor eldöntöttem szembenézek a problémával, jelen esetben Castiel, egy kar ragadta meg a vállam, és mielőtt bármit tehettem volna letámadtak. Castiel ajka, úgy forrt az enyémre, mint egy bűnös bélyeg, na basszus, megint hülyeségekre gondolok!

- Elég!- löktem el magamtól könnyes szemekkel, majd nem törődve a folyosón bámészkodó embertömeggel, sem Nickkel, elfutottam a lányok kedvenc bőgős helyére a mosdóba!

…

Nem tudom mennyi ideje ültem az egyik fülkében, amikor is kopogtak az ajtón.

- Foglalt!- hüppögtem.

- Tudom, hogy te vagy az! Gyere ki Daenerys!- ez...ez, jaj ha tudná ez a lány, hogy most mekkora szükségem van pont rá!

- Vivien!- csaptam ki a fülke ajtaját, és szorosan megöleltem, majd úgy döntöttem nem bőgtem össze még elég ember ruháját, tornázzuk magasabbra ezt a számot Viviennel!

- Megnyugodtál?- kérdezte a szemüveg mögül halvány mosollyal az arcán.

- Igen!- dobtam ki a kb. az ezredik összetaknyolt zsebkendőt.

- Jobban járnál, ha olyan emberekbe zúgnál bele akik megbízhatóak.

- Tudom…- húztam keserű mosolyra a szám, és úgy éreztem most már tudnék válaszolni Bella kérdésére.

- De…ez már megtörtént, lépj túl rajta!

- Én próbáltam…, de ha ezt csinálja, akkor sose fog sikerülni! Szerinted évezi?

- Nem tudok róla, hogy szadista lenne-e!

- Neked is béna humorod van!- nevettem el magam.

- Legalább ebben is hasonlítunk!- nevetett ő is.

- Annyira bénák ezek a jelenetek!- jelentettem ki pár perc múlva.

- Tessék?

- Ha a filmekben nevetnek, akkor kész, minden meg van oldva! Hát a valóságban rohadtul nem így van!- fejtettem ki bővebben.

- Ja, szar ügy!- sóhajtott.

- Viv, te csúnyán beszéltél?- döbbentem le.

- Te Vivnek hívtál?- döbbent meg ő is, majd megint nevettünk. Azért a filmek nem hazudnak teljesen, valamivel csak jobb lett!

- Inkább jöttem volna össze Nickkel!- sóhajtottam.

- MI?! Neked bejön?- kerekedett el a szeme piros keretes szemüvege mögött.

- Nem! Csak vicc volt, bár az igazat megvallva egy hozzá hasonló sráccal jobban jártam volna!

- Ebben egyet értünk…

- Nyugi, Nick a legjobb barátom…legalábbis a fiúk közül! Egyáltalán nem gondolok rá úgy, mint egy lehetőségre!

- Ó, értem!

- Nyugi meghagyom neked!- böktem meg a könyökömmel.

- Miről beszélsz, Nick nekem olyan, mintha a bátyám lenne!- hebegte zavartan, és vörös arccal.

- Hiszen minden nap együtt jöttök, nem?

- De…az…az nem…

- Komolyan ne vegyél!- nevettem, bár legbelül még mindig sírtam.

- Igazából…azért kísér el, mivel ő a testőröm…- nyögte ki.

- A mid?- most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek.

- Harry újra feltűnt…

- Az a szemét!- szorítottam ökölbe a kezem.

- Hát ja…és Nick…- nem értettem miért pirult fülig.

- Mi van vele?

- Nálam lakik!- suttogta.

- Ó, akkor több közös pont van bennünk, mint hittem!

- Miért?

- Én is egy fiúval lakom…

- Ugye most csak szórakozol?!- akadt ki, azt hiszem jogosan.

- Nem, egy cserediák lakik nálam!

- Az amelyikről azt mondják hogy jártok?

- Milyen gyorsan terjednek a hírek!- döbbentem meg.

- Nem úgy értettem, hogy el is hiszem!

- Jó, tényleg! Hiszek neked, de most azonnal meg kell keresnem!- pattantam fel a földről.

- Mégis kiről beszélsz?- kiabált utánam a fekete hajú lány, de már nem volt kedvem visszaordibálni neki.

…

- Figyelj…- kezdtem, miközben egymás mellett ültünk az üres lelátó téren, a suli tornatermében.

- Daenerys! Nem kell mondanod semmit, ott voltam láttam, amit láttam, megértettem, hogy mit érzel, azt a gyereket, még mindig gyűlölöm tiszta szívemből, főleg miután fájdalmat okozott neked!

- Te tényleg Vivien testőre vagy?- gáz vagy nem gáz, de ez a téma jobban érdekelt, mint a füstbe ment szerelmi életem!

- Mi van?- nem csodáltam, hogy elvesztette a fonalat.

- Igaz?

- Igen, mivel Harryék el akarják rabolni!- szegény Nick, itt pátyolgat engem, miközben annyi egyéb baja van!

- Úristen!- kaptam a szám elé a kezem.

- Az biztos! Egyébként honnan tudod te ezt?

- Ő mondta nekem…

- Á, pedig még kértem is, hogy ne kotyogja ki senkinek főleg neked ne…

- Hé! Miért nem tudhatok róla?!

- Mivel aggódnál, pont ahogy most is teszed!- fejtette ki.

- Én…

- Bocs, lehet el kellett volna mondanom!- majd mindketten elhallgattunk, és csendben meredtünk magunk elé, így ültünk egymás mellett. Aztán hirtelen oldalra fordult… kínos csönd, ez így nem lesz jó! Nick szólalj már meg, mondj valamit, bármit!

- Azt hiszem, hogy kedvellek…- de ne ezt! Várju…MI?!

- T-Tessék?- döbbentem le.

- De nem számít, hiszen te…Castielt szereted, nem igaz?- fájt bevallanom még magamnak is, de igaza volt.

- Um…de!- nyögtem ki nagy nehezen.

- Semmi szándékom sem volt ezzel, csak el akartam mondani, mivel féltem, hogy…mindegy!

- Sajnálom!- szólaltam meg hirtelen.

- Nem kell, csak rossz emberbe szerettem bele!- fordult felém mosolyogva, de átláttam az álcáján, aztán lehajtotta a fejét- Csak ennyi!

…

Ha tudtam volna, hogy ez lesz a Nickkel folytatott beszélgetésem vége…talán sohasem keresem fel! Végleg összetört bennem a báty imidzs vagy mi, na meg már egyáltalán nem hiszek a fiú lány barátságban! Miért kellett szerelmet vallania, most már azt sem tudom, hogyan kéne viselkednem, már nem tudok úgy beszélgetni vele, mint ezelőtt!

- Hallottuk mi történt…- szólított meg Lou és Ly.

- Csajok…- suttogtam.

- Csak bocsánatot akartunk kérni, nem zavarunk tovább!- kerültek ki.

- Én…- de rám se hederítettek, csak egyenesen tartottak előre, most miért sértődtek meg?!

- Daenerys, kérdezhetek tőled valamit?- lépett elém Mandy.

- Te nem haragszol?- kérdeztem, majd leesett, hogy vele nem is vesztem össze, mivel a párhuzamos osztályba jár.

- Nem, kéne?

- Hagyjuk!- legyintettem- Mit szerettél volna kérdezni?

- Khm…igazából, ezt szeretném négyszemközt megbeszélni…

- Ó, persze!- szóval személyes dolog, de miért akar mindenki egy üres helyen dumálni?!

- Az az igazság, hogy azt hiszem beleestem…

- Kibe?- kérdeztem.

- De már van barátnője…- bámulta folyamatosan a földet.

- Oh, értem…- ugye nem Castielről beszél? Persze már szakítottunk, de…

- Igazából az egyik legjobb barátnőmmel jár…

- Azt hiszem, tudom, kire gondolsz!- bámultam én is a padlót.

- Igen? Kérlek segíts, hogyan ne bántsam meg Lout!

- Kit?- ráztam meg a fejem.

- Lout, aki Mattel jár, akibe beleszerettem!

- Mattbe vagy belezúgva?- pislogtam.

- Igen, és nem akarom megbántani Lout, de nem bírok együtt lenni velük, és…kérlek segíts!- nem nagyon van tapasztalatom a szerelemben, bár már azt tudom, hogy rohadtul fáj! Szerintem ezt már felesleges közölnöm Mandyvel, valószínűleg tudja!

- Akkor ezért nem láttalak ma velük!- esett le.

- Nem tudom mit tegyek! Daenerys!- nézett rám könnybe lábadt szemekkel.

- Figyelj…tudom, hogy nem ezt várod tőlem, de próbáld meg elfelejteni!

- Próbálom, de nekem régebb óta tetszik, ez nem ér, Lou csalt!

- Ezt most nem értem…

- Én…még általánosban elmondtam Lounak, hogy menőnek találom Mattot, erre, most amikor be akartam neki is vallani, Lou és Matt elkezdett nekem arról áradozni, hogy mennyire szeretik egymást! Tudod mennyire szarul esett egy másik lánnyal látnom, főleg, hogy LOU volt az!

- Át tudom érezni…- oké, kiderült, hogy mással is kegyetlen a világ, nem csak én kapok pofonokat!

- Ja, bocsi! Hallottam, a sztorit Lytől!

- Ó, szóval még ő is szokott pletykálni!

- Komolyan, attól még lány, még mennyire hogy az, szerinted Andy miért szeretett be…a francba!- kapott a szája elé, hát legalább Mandynek is nagy szája van!

- Szóval az ikeröcsédnek tetszik a fiús Ly…- húztam gonosz vigyorra a szám.

- Ne, kérlek ne csinálj semmit! Nem akartam elmondani, csak úgy…

-…Kicsúszott a szádon! Velem is elő szokott fordulni!- vontam vállat, na kezdem átvenni Pierretől ezt a hülye szokást!

- Ne mondd el Lynek, ők nagyon jóban vannak, és ezt „a fiú haverom bevallotta, hogy szeret” dolgot, nem hinném, hogy jól kezelné, vagy tudná egyáltalán kezelni…

- Értem…- komolyan, direkt mondja azokat a dolgokat, amik velem is megtörténtek, ez most valami próba lenne?

- Bár lehet, finom rá kéne vezetnünk azt a lányt, elvégre magától sosem jönne rá!- kezdett gondolkodni.

- Komolyan, ebben a pár fős közösségben mindenki szeret valakit? Nagyobb körökben nem gondolkoztok?

- Bocs, de azt, hogy kibe esek bele nem nagyon múlik rajtam!

- Oké, sajnálom! Mi lesz szegény Rúfusszal?- pillantottam a sötét hajú lányra.

- Ő át fog iratkozni…elköltöznek…amúgy van barátnője…

- Ez csak poén volt, másrészről: MI VAN?!

- Le vagy maradva, mint a borravaló!- nevetett- Bocsi, nekem sietnem kell!

- Oké, szia!- integettem, aztán leesett, hogy vége van a napnak, nincs több órám!

- Helóka!- nyomott hirtelen valaki a falhoz, amitől az arcom egy másodperc alatt váltott stoptábla pirosra, majd nevetést hallottam- Téged aztán könnyű zavarba hozni!-emlegetett szamár...

- Te tahó!- fordultam vele szembe, és taszítottam rajta egyet.

- Látnod kéne az arcod!- nevetett továbbra is.

- Utállak! Hülye francia, a franciát is utálom, mármint a nyelvet, mi az, hogy a tárgyak nő, vagy férfi neműek?!- hadartam, és annak köszönhetően, hogy zavarban voltam baromságokat hordtam össze.

- Ööö…az angolban is vannak fura dolgok…, de most azért szidsz, hogy kiakadhass nekem a francia nyelv miatt?

- Egyáltalán semmi közöd a franciához!- jó azért ez így nem teljesen igaz…

- Azért van valamennyi…- jól van na!

- Oké, bocs, de ezt soha többé ne csináld, ha életben akarsz maradni!

- Most fenyegetsz?- nevette el magát.

- Igen!

- Jó, mondhatom, most megijedtem!

- Említettem már, hogy utállak?

- Ja, párszor!- nézett közömbösen- Egyébként, ki volt az a pali?

- Ki?- értetlenkedtem.

- Aki lazán lesmárolt…

- Ja…ő!- nevettem idegesen.

- Mi bajod?- ráncolta a szemöldökét.

- Ő volt Castiel…- sütöttem le a szemem.

- Nem igaz, hogy nem bírtál beszélni vele!

- Akartam…- bámultam még mindig a földet.

- Kitalálom: Nem sikerült?- annyira gúnyos hangsúllyal mondta, hogy már fájt! Vágj vissza! Mondj már valamit! Jó, akkor nem dumálok vissza neki, csak szólalj már meg te nagy lepcses szám! Mondd ki az első szót ami eszedbe jut!

- Naptej!

- Mi?- kérdezte Pierre

- Mi?- és én is…

- Naptej?- nézett fura arccal.

- Igen, nem hoztam magammal!- briliáns válasz!

- Igazad van, így Novemberben tényleg szükséged lesz egyre…

- Nagyon érzékeny a bőröm!

- Oké, most komolyan mi bajod van?

- Igazából…- már megint neki tálalom ki a lelki tragédiámat, ha nem figyelek, még a végén könyvet ír rólam! Hosszas beszélgetés után, hosszas csend következett, (na basszus ismétlődnek a dolgok!) éppen akkor, mikor nyitottam a számat, hogy megszólaljak, Pierre is beszélni kezdett.

- Tudtad, hogy azt híresztelik, hogy együtt vagyunk?

- Aha…, de mivel köztudott, hogy nem bírjuk egymást, ezért majdcsak elfelejtődik ez a pletyka!

- Miért kéne elfelejtődnie?- lépett egyet közelebb.

- Nem értem, mire akarsz kilyukadni!- hátráltam fura arcot vágva.

- Mondtam már, hogy érdekes lány vagy?- jött még közelebb.

- Ja, már párszor!- léptem hátra, egészen addig, amíg a falba nem ütköztem.

- A pletyka megelőzött engem,- hajolt közelebb- tudod, nem csak azt bírom benned, hogy simán fel tudlak idegesíteni, meg azt, hogy szórakoztatsz, hanem csak úgy egyszerűen ahogy vagy kedvellek, és…- hajolt még közelebb.

- Pierre!- hallottuk a folyosó végéről, mire a srác egy pillanat alatt kiegyenesedett, és teljes nyugodtsággal fordult az éppen akkor érkező Mr. Willner felé, én pedig csak döbbenten és paprika színű arccal bámultam magam elé. A fejemben, pedig csak egyetlen egy kérdés zakatolt: MI A HALÁL VAN?

- Üdvözlöm Mr. Willner!- köszönt a tanárnak teljesen normális hangon.

- Örülök, hogy megtaláltam önöket! Remek hírrel szolgálhatok, van olyan diák, aki el tudná szállásolni Pierret!- nahát ebben a helyzetben, ez tényleg rohadt jó hír volt, csak nem tudtam kinyögni egyetlen egy szót sem…

- Oh, kár már eléggé összemelegedtünk!- karolt át, amitől a fejem csak még vörösebb lett.

- Erre nem voltam kíváncsi!Mellesleg ez nem kérdés volt, jövő héttől kérem hagyja el Miss White lakását!- közölte, majd elhúzta a csíkot…

- Olyan az arcod színe, mint egy érett paradicsomé!- nevetett, majd maga után húzott, én pedig, mint (újra) egy marionett bábu szótlanul sétáltam utána, amikor is a kijárathoz értünk hangokra lettünk figyelmesek, így Pierre behúzott a lépcsőfordulóba.

- Cssst!- tette a számra a kezét – Valakik jönek!

- Úgy hallottam szakítottál azzal a kis libával!- ez Amber hangja?

- Ezt meg hol hallottad?

- Valahol, ez most nem lényeg csak ez…- hirtelen elhallgatott, úgyhogy rosszat sejtve kukucskáltunk ki a rejtekhelyünkről, a döbbenettől pedig tátva maradt a szám:

- Menjünk a hátsó kijáraton!- fordultam meg, és úgy éreztem az összes érzés elpárolgott belőlem.

- Jó…- követett Pierre. Amikor kiértünk az iskolából, úgy döntöttem, feladom a szerelmet! Szarok az egészre! Csak fáj, és az összes pasi bunkó fasz! Mellesleg pár nap múlva lesz a szülinapom, kicsit megpróbálom élvezni az életet, ha ez egyáltalán lehetséges még a számomra. Pierre és én egyetlen szó nélkül sétáltunk haza ezen a rémes Péntek délutánon.

Folytatás következik!