Kiss Of Death 10. rész

10. rész: Boldog születésnapot!

 Mielőtt felpattant a szemem, mielőtt felültem az ágyba, mielőtt bármit is csináltam volna, tudtam, hogy vagy ez lesz életem legjobb vagy legborzasztóbb születésnapja, de…rohadtul nem érdekelt. Még csak reggel van, és én máris káromkodtam…oké, akkor eldöntöttem ez a Csütörtök egy király nap lesz! Kiugrottam az ágyamból, és a szekrényemben kotorásztam egy kihívó, de mégse túl szexi, de azért különleges ruha után, aztán eszembe jutott a lehető legjobb hír, (leszámítva persze, hogy 16 lettem!)ezen a héten hosszú hétvége lesz, magyarul holnap nincs suli, tehááááááát én ma csapni fogok egy kurva nagy bulit! Anya pedig nem lesz itthon! Ami még ennél is jobb, megtaláltam a megfelelő rucit! Na, akkor keltsük fel Pierret és…tényleg, már nem is lakik nálam…annak ellenére, hogy konkrétan szerelmet vallott én bírtam, persze úgy, ahogy egy barátot szokás, de mivel akadt valaki, aki elszállásolja, és az a valaki hím nemű, ezért Hétfőn elbúcsúztunk egymástól. Igazából nem zavart, hogy bevallotta az érzéseit, mivel félévkor vagy évvégén úgyis visszamegy Franciaországba, ráadásul biztos vagyok benne, hogy csak egy kisseb kalandod akart tőlem, mivel tegnap már egy másik lányt fűzött, és mit ne mondjak, egyáltalán nem érdekelt! A vallomása pedig nem zavart, csak egy másik valakitől, de tőle nagyon! Nickkel azóta nem is beszéltünk, csak Vivientől tudok meg róla dolgokat, és ez nagyon szar, mármint minek kellett elmondania, ha tudta, hogy ezzel tönkreteszi a barátságunkat?! Ráadásul amióta elmondta, úgy gondolok rá, mint egy fiúra…jó eddig is az volt, de nem egy olyan akivel…á hülye gondolatok, inkább megyek az iskolába, boldog 16. szülinapot Daenerys! Pfff!

- Ki az én nagylányom?- támadott le anya a lépcső aljában.(Valahogy számítottam rá, szóval nem kaptam szívbajt, a kereplőtől…de mégis!)

- Ha így folytatod, nem lesz, mivel kinyiffan!

- Jaj! Olyan öregnek hiszem magam!- szipogott.

- Anya, valamivel több, mint húsz évvel vagy idősebb nálam, egyáltalán nem vagy vén!- „nyugtattam” meg.

-  Annyira büszke vagyok rád!- ölelt meg, mire csak döbbenten bámultam mögé, akárcsak még régebben Nickkel a könyvtárban…miért jutott ez eszembe? Nick…Nick…miért gondolok csak rá? Az nem lehet, hogy én is…NEM egyáltalán nem! Csak össze vagyok zavarodva! Muszáj lesz beszélnem vele is!

- Mi..miért vagy rám büszke?

- Olyan nagy vagy!- ölelt meg még szorosabban.

- Ez nem rajtam múlik!- nevettem, aztán felfelé pislogva próbáltam elkerülni, hogy elbőgjem magam.

- Ez igaz!- tolt el magától, majd könnyes mosolyra húzta a száját.

- Ne csináld, mert elbőgöm magam!- szóltam rá.

- Jaj! Sajnálom!- törölte le az arcát- A legfontosabbat persze nem is említettem: Boldog Születésnapot!

- Köszönöm!- mosolyodtam el.

- Tessék!- nyomott a kezembe egy kis dobozt.

- Ez meg…?

- Nyisd ki!- óvatosan elkezdtem lefejteni róla a csomagolópapírt, felnyitottam a sötétkék dobozkát, aztán elém tárult egy ezüstláncon csüngő „izzó vörös” égkő.

- Anya, ezt…miért…hogy?- akadozott a hangom.

- Igazából…- hatalmasat sóhajtott- …ezt a nyakláncot apád nekem szánta, de mikor kiderült, hogy lányunk lesz, úgy döntött rád hagyja…és úgy gondoltam a 16. születésnapodra ez megfelelő ajándék lesz!

- Jól gondoltad!- vettem ki óvatosan, és kötöttem fel a nyakamba az ékszert.

- Olyan szép vagy benne!- ámult anyu- A színe, pont olyan, akár a hajad!

- Ebben igazad van…- húztam az egyik tincsem, a nyaklánchoz.

- Még a ruhádhoz is illik!- mért végig tetőtől talpig, és a kötött piros hosszú felsőm, ami szabadon hagyta a vállam, ezt kiegészítettem a kedvenc fekete farmerommal, a hótaposómmal, ami szintén fekete volt, és ugye a most kapott nyakék.

- Ez is igaz…- fejeztem be a saját magam bámulását- Ha nem haragszol sietek!

- Jó, vigyázz magadra!- kiabálta utánam, miután egy gyors puszit nyomtam az arcára.

 Hiába olvadt már el nyomtalanul a hó, még mindig rohadt hideg volt, miközben a suli felé siettem, megfigyeltem a tisztán látszódó leheletem. A kopasz fákat, a meleg ruhát viselő embereket, a vacogó madarakat, és kóbor kutyákat illetve macskákat…miken nem gondolkodom?! Ezt a fura elmélkedést félretéve ebben az évben korán érkezett a tél, pont mint amikor születtem, legalábbis anya ezt mondta…

- Szia! Boldogat!- köszöntött fel a második ember a mai napon, és amint beazonosítottam hangját, azt hittem meghalok!

- Boldog Szülinapot, Daenerys!- ugrott a nyakamba Vivien, hála a jó égnek, hogy ő is ott volt!

- Köszönöm!- toltam el magamtól finoman, aztán a barna hajú srácra emeltem a tekintetem, ő pedig csak szótlanul bámult a szemembe.

- Azt hiszem…- kezdtük egyszerre aztán Nick és én is lefagytunk egy perc erejéig, majd elkaptuk a tekintetüket, mire Vivien értetlenül nézett felváltva ránk.

- Előre megyek!- intett, miközben levette a szemüvegét, hogy megtisztítsa, el kellett ismernem, hogy nagyon helyes volt nélküle, aztán a fekete hajú lány elsietett.

- Khm…- köszörültem meg a torkomat hosszas csend után.

- Sajnálom!- szólalt meg hirtelen- Nem kellett volna csak úgy letámadnom téged, hiszen a szíved darabokra törték, én meg vallomást tettem, kérlek ne haragudj rám!

- Nick?- pislogtam döbbenten.

- Csak…bárcsak soha sem mondtam volna el neked! Ugye így semmi esélye, hogy barátok legyünk?- nézett egyenesen a szemembe.

- Lehet jobb lett volna…de én is hibás vagyok, válaszolhattam volna neked ahelyett, hogy elfutok!- hadartam.

- Megértem, és, ha nem akarsz így szóba állni velem azt is!

- Annyira hülye vagy!- öleltem meg, és már nem bírtam visszatartani a könnyeimet, patakokban folytak.

- Daenerys, jól vagy?- hebegte zavartan.

- Igen, nagyon jól!- engedtem el, aztán egy halvány mosoly után karon ragadtam, mire kicsit vörös arccal fordult felém- Kezdjük előröl az egészet!

- Az egészet?

- Igen! Üdvözlöm uram, a nevem Daenerys White!- hajoltam meg.

- Örülök, hogy megismerhetem, az én nevem Nick Alvord!- tisztelgett, az utcán sétáló emberek pedig nevetve néztek minket- Rendben vagyunk?

- Még mennyire!- kezdtem el szaladni, és őt is magammal húztam.

- Még mindig egy idióta vagy!- nevetett a barna hajú srác.

- Te is!- vágtam vissza, és tényleg reméltem, hogy ez egy új kezdet lesz, és nem csak számomra.

…

- Szia Daenerys és…Nick…és Vivien!- köszönt értetlen arcot vágva Pierre.

- Szia!- nevettem rá.

- Fura vagy, de…boldog szülinapot!- mosolyodott el, majd bemenet a suliba.

- Ők nem a barátaid?- kérdezte a szemüveges lány, az iskola felé igyekvő csapatra bökve: Matt, Lou, Ly, Andy és Mandy ballagott befelé.

- Dehogynem!- indultam meg feléjük, mire lefagytak, és csak bámultak rám, mint valami plakátra- Sziasztok, beszélhetünk?

- Szia, és boldog születésnapot!- köszöntött (fel) Matt.

- Boldog szülinapot!- mondták egyszerre az ikrek, majd Mattel együtt kikerültek, és eltűntek az embertömegben.

- Lányok?- kérdeztem Lout és Lyt.

- Boldogat…- motyogták maguk elé, köszönöm szépen!

- Kösz, de mi lenne, ha beszélnénk?- néztem felváltva rájuk.

- Rendben!- emelte rám a tekintetét a fekete hajú.

- Remek!- tapsoltam egyet- Haragszotok még rám?

- Nem…- válaszolták egyszerre.

- Akkor jó, már csak azt nem értem, hogy akkor miért nem beszéltek velem?

- Mi…csak…- kezdte Lou akadozva.

- …nem tudtuk, hogyan…kérjünk bocsánatot!- fejezte be Ly.

- Igen? Ezért néztetek levegőnek?- döbbentem meg.

- Kérlek, bocsáss meg nekünk!- tört meg először Lou, és ölelt meg sírva, majd a szőke is követte.

- Jól van, na! Nincs harag!- nevettem el magam.

- Biztos?- kérdezte szipogva az emós lány.

- Totálisan!- vigyorogtam, mint a vadalma- Lehetne egy kérdésem hozzátok?

- Igen?- kérdeztek vissza megint csak egyszerre.

- Eljöttök a bulimra?

- Lesz bulid?- kérdezett vissza Ly.

- Igen, eljöttök?- vigyorogtam továbbra is.

- Még szép!- mosolygott halványan Lou.

- Remek, akkor nyolckor nálam!- futottam be a suliba nevetve.

…

- Bocs, de te vagy Daenerys?- lépett mellém két srác a folyosón, miközben éppen Mandyt hívtam meg.

- Megbocsátok, és igen én volnék!- bámultam rájuk, két punkos külsővel megáldott magas, piercinges, kakastaréjos csákó!

- Te rendezel ma bulit?- kérdezte a jobb oldali.

- Aha…csak nem meg akarjátok hívatni magatok?- fojtottam vissza a gúnyos mosolyomat.

- Baj?- kérdezte most a másik.

- Nem!- nevettem erőltetetten- Gyertek erre a címre- adtam át a címemet tartalmazó papírt- este nyolcra!

- Oké, ott leszünk!- intettek.

- Sziasztok!- rohantam tovább, de persze, hogy össze kellett ütköznöm valakivel, na ne, csak ezt ne!

- Te kis…!- kereste a megfelelő szót.

- Neked is szia Amber!- villantottam rá egy „ha most azonnal nem tűnsz el innen megöllek” mosolyt.

- Ó, a kis démonka csak nem szülinapi partit rendez?- nevetett gonoszul, na arról vitatkozhatnánk, hogy ki a démon!

- Figyelj, te szőke barbie, bármennyire is látom azon az idióta képeden, hogy ott akarsz lenni, akkor sem hívnálak meg, ha rózsaszín vattacukor lenne az agyam helyén, veled ellentétben, ez velem még nem történt meg!

- Még hogy én a te pizsi partidon?- horkantott.

- Nem is leszel ott!- hagytam ott.

- Daenerys?- szólított meg valaki.

- Igen?- kaptam oda a fejem, és amint megláttam a barna hajú lányt szélesen elmosolyodtam.

- Ja, tényleg!- csapott a homlokára- Boldog születésnapot!

- Köszönöm! Bella ráérsz ma este?

- Persze, hányra menjek?- kérdezte mosolyogva.

- Tessék?- döbbentem meg- Ennyire híres a bulim?

- Igen, az iskolában mindenki erről beszél!- mosolygott egyre szélesebben.

- Igen?- kerekedett el a szemem.

- Szerintem a fél suli ott lesz!

- Az durva, mivel én max. az egyharmadát hívtam meg azoknak!

- Így jár, aki túl jó partit tart!- nevetett Bella.

- Már mindegy!- nevettem, aztán eszembe jutott azoknak a listája, akiket nem hívtam meg, na igen Ő!

- Figyelj, tudom, hogy még fáj, de jobban jártál, hogy szakítottatok!

- Álljon csak meg a menet!- ráztam meg a fejem- Ezt meg, hogy érted?

- Úgy, ahogy mondtam! Castiel veszélyes egy fiú!- okított.

- Bella, elhiszem, hogy nem egy angyal, de nem értem miért „maradjak távol tőle”, ha már nem is járunk, ez így tökre értelmetlen!- könyörgöm, valaki fejtse már ki ezt bővebben!

- Remélem, nem jössz rá, a saját magad kárán!- nézett a szemembe, majd egyetlen szó nélkül elviharzott.

- Oké, ezek a beszélgetések egyre furábbak!- motyogtam magam elé.

- Beszélnünk kéne!- nem kellett a hátam mögé néznem, így is rájöttem ki az, hiszen a hangjától azonnal összerezzentem.

- Nem hinném!- mondtam remegő hanggal, és továbbra is hátat fordítva neki.

- Miért nem hagyod, hogy megmagyarázzam?

- Nincs mit megmagyaráznod, van két szemem, amik tökéletesen funkcionálnak! Ennyire hülyének meg ne nézz!- próbáltam visszatartani a könnyeimet, de ha csak Castielre gondolok, elfog a sírhatnék, hát még akkor, ha itt van mögöttem!

- Szerintem, meg igen is van mit mondanom!- ért hozzá a vállamhoz, amitől összerezzentem.

- Többet ne érj hozzám!- parancsoltam rá remegve, majd előre léptem egyet.

- Daenerys, én…- nem bírtam tovább, éreztem, ha ott maradok fél másodperc alatt elbőgöm magam, így nem is gondolkozva, csak a lábaimra hallgatva elfutottam, majd amint megláttam a biosz termet,(szép emlékek, tényleg Béka azóta nálam lakik békében és boldogságban!)úgy döntöttem tökéletes lesz bezárkóznom, így amikor már a teremben voltam, ráfordítottam a kulcsot a zárra, és az ajtónak dőlve vártam, hogy pontosan mire, az jó kérdés, bár lehet úgy kéne megfogalmaznom, hogy kire…Nem is kellett sokat várnom, kopogtak az ajtón.

- Kérlek engedj be!- hallottam Castiel hangját.

- Nem!- válaszoltam, és máris éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

- Daenerys!- kopogott egyre halkabban.

- Ne mondd ki a nevem!- szipogtam, ami szerintem nagyon halható volt.

- Kérlek, beszélnünk kell!- a kopogást legalább befejezte.

- Nem akarok beszélni veled!- miközben ezt kimondtam, újabb könnycseppeket ejtettem.

- Én…sajnálom!- tartott egy kis szünetet, én pedig visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi fog történni- Bocsánat!- aztán nem hallottam semmit, de nem mertem kinézni, hogy elment-e már.

- Itt vagy?- hallottam Vivien hangját, fogalmam sincs mennyi idő múlva.

- Igen!- nyitottam ki az ajtót, a szememet törölgetve.

- Minden rendben?- kérdezte aggódva.

- Persze…- húztam halvány mosolyra a szám, azért mégse volt minden teljesen rendben, de hát nem elhatároztam, hogy ez egy remek nap lesz?

- Akkor javaslom, hogy siess, mivel…- ekkor a csengő szakította félbe-…elkésel az első órádról!

- Oké, este találkozunk!- siettem el, Vivien pedig csak mosolyogva integetett nekem.

…

- Hogy érted azt, hogy nem tudsz eljönni?!- akadtam ki.

- Sajnálom, annyira szeretnék menni, de apa nagyon beteg, és segítenem kell neki!- magyarázkodott szomorú arccal.

- Megértem, persze! Csak…nélküled nem lesz ugyanaz!- mi a halált mondtam?!

- Jaj, ne csináld ezt! Komolyan, sajnálom, hogy cserben kell téged hagynom a szülinapodon, de szükség van rám!

- Oké, és bocs az előbbiért!- tanulmányoztam a hótaposóm.

- Semmi gond!- nevetett- Majd bepótoljuk, oké?

- Mindenképpen!

- Akkor, szia!- fordult meg, és sétált el.

- Szia!- köszöntem el tőle, bár már nem hallotta.

Tudod mit Nick? Szarlak le, felhívom inkább Giát, Connort meg a többieket!

„- Szia Gia! Képzeld ma este tartom a szülinapi bulim, ráérsz nyolckor?

…

- Nem? Mit csinálsz?

…

- Ó, értem, akkor mindegy is! Bocsi, nem tudod, hogy Connor meg a többiek ráérnek-e?

…

- Ők se?! Persze megértem, csak…

…

- Jó, akkor add át nekik, hogy üdvözlöm őket! Szia!”

- Kapja be az egész világ!- ordítottam el magam, még szerencse, hogy senki sem hallotta! Micsoda dolog az, hogy Nick, Gia, Connor, Lewis, Oliver és Olivia sem ér rá, csak nem szerveznek valami ellen bulit? Oké, ez nagyon beteg gondolat volt! Hm? Zizeg a mobilom, csak nem gondolták meg magukat? Hát, ez meg…? Egy SMS!

- „Ne aggódj jól vagyok! H.”- Ismeretlen szám, H? Csak nem….?! HOPE! Ezt most nagyon nem értem, mi történik?!

…

- Sziasztok! Érezzétek jól magatokat!- invitáltam be a következő embercsoportot, őket legalább látásból ismertem, nem úgy mint a pár perce beállított srácokat…anyám megöl!

- Köszi, meglesz!- szólt vissza az egyik lány mosolyogva.

- Remek!- mosolyodtam el én is, közben a DJ-nek felcsapott srác pedig számot váltott, na meg kell keresnem Louékat!

- Csajszi!- karolt át a fekete hajú lány.

- Lou!- örültem meg neki.

- Eszméleten ez a parti!- ordította, mivel már nem nagyon hallottuk egymást.

- Köszi!- kiabáltam vissza- Hol van Ly?

- Kicsoda?- kérdezett vissza.

- Ly! Tudod, a barátnőnk, szőke, zöld szeme van, beugrott?- soroltam.

- Jaj, persze, csak nem hallottam!- nevetett.

- Láttad?

- Igen, együtt voltunk, de Andy beszélni akart vele, szóval elvonultak valahova, én meg eljöttem megkeresni téged!

- Elmentek…te jó ég!- kaptam a szám elé a kezem, Mandy mesélte, hogy az öccse szereti Lyt, de most csak nem bevallja neki?!

- Mi az?- értetlenkedett.

- Jó, de meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek!

- A szavamat adom!- tette a szívére a kezét.

- Szóval, Andy szerelmes Lybe, és valószínűleg most vallja be neki!

- Ja, hogy ez a nagy hír!- legyintett unott arccal.

- Te tudtad?- kerekedett el a szemem.

- Igen, eléggé egyértelmű volt…

- Ne mondd, hogy másnak is…!- tátottam el a szemem.

- Szerintem mindenki tudja, leszámítva persze Lyt, na ő is annyira vak, mint te!- tárta szét a karját.

- Hé!- háborodtam fel.

- Bocsi, de ez az igazság!

Icona Pop- I love it

https://www.youtube.com/watch?v=L-XXLH9JBPw

- Na, de Lou!- kezdtem volna, amikor is új zeneszám kezdődött- Erre táncolnunk kell!- ragadtam meg a lány karját, és vonszoltam magam után.

- Jól vagy?- kérdezte, de aztán elkezdődött a szám, és mindent megértett, az volt az érzésem, hogy valaki nekem küldte ezt a dalt, köszönöm szépen, tökéletesen szimbolizálják az érzéseimet!

 Úgy ráztuk magunkat, úgy ugráltunk, és annyira égettük magunkat amennyire csak tudtuk, de teljesen megérte. Együtt énekeltük Louval, aztán odajött hozzánk Matt, úgyhogy magukra hagytam őket. Bebillegtem a konyhába, hogy igyak egy kis üdítőt, (Az alkoholt, egy jó darabig mellőzöm, bármennyire is szar hangulatban vagyok!) magamban énekeltem a dalszöveget, amikor is egy magas szőke hajú fiúba ütköztem.

- Nem látsz a szemedtől?- ripakodtam rá, és nem, egyáltalán nem volt kedvem kedvesen kikerülni.

- Tessék?- nevette el magát hitetlenül.

- Ide figyelj! 1: Nem ismerlek, tehát nem hívtak meg! 2: Itt én vagyok a házigazda, szóval húzz innen!- hadartam neki, aztán odébb toltam.

- Te aztán tudsz érvelni!- bólogatott elismerően.

- Hagyj már!- léptem a hűtő elé, majd egy üdítős flakonnal a kezemben bámultam rá kérdő türkiz szemekkel.

- Ez most komoly?- bökött a kezemben tartott italra.

- Bajod?- kérdeztem vissza.

- Semmi!- lépett közelebb, majd mögém nyúlt, és szerzett magának egy doboz sört!

- Persze nyugodtan vedelj csak!- forgattam a szemem.

- Tudtommal, azért van itt, hogy szolgáljuk ki magunkat, aztán a házigazda majd takarít!- vigyorgott rám, fú azt a…!

- Válassz, hogy inkább kibelezzelek vagy feldaraboljalak!- néztem rá szúrósan.

- Egyik se!- bámult rám, pontosabban lentebb…akkora pofont kevertem le neki, hogy még kint is meghallhatták páran.

- Mi faszért bámulod a mellem?!- kértem számon, kicsit elvörösödve.

- Csak a nyakláncod néztem!- felelte a bal pofazacskóját fogdosva.

- Én is ezt mondanám!

- Most komolyan, nem sokat lehet nézni a melleiden, mondjuk nem kicsik, de nagyok sem, szóval olyan átlagosak, tehát nincs okom megbámulni a dekoltázsod!- elemezte.

- Kibelezlek, aztán visszavarrom a beleidet, utána feldarabollak, majd megint kivágom a beleidet, és felkötlek vele!- ecseteltem neki dühösen, most komolyan mi a francért dumál a melleimről?!

- Felőlem!- húzta meg az italt, és minimum megitta a sör felét.

- Csak tuskók jöttek el?- kérdezte tulajdonképpen magamtól, bár a szőke srác válaszolt.

- Lehet, de legalább már tudsz min fát vágni!- vigyorgott megint.

- A szőkék amúgy sem az eseteim!- húztam össze a szemöldököm- Tiszteletben tarthatnátok legalább azt, hogy szülinapom van!

- Ja, bocs boldog szülinapot!- jött közelebb, majd megölelt.

- Oké, tévedtem, nem kell tiszteletben tartanod!- toltam el magamtól- Csak a rend kedvéért: mennyit ittál?

- Nem sokat!- legyintett, majd le akarta rakni az italt a pultra, de mellé tette, és az alkohol kiborult, és egyre nagyobb területet követelt magáénak.

- Remek, ezt jól megcsináltad, most moshatom fel!

- Nem olyan fontos!- próbálta megtartani az egyensúlyát, basszus, ez meg mennyit vedelhetett?! Amint erre gondoltam a zsebemben megrezzent a telóm.

- Bocsánat!- kértem elnézést, és felkaptam a telefonom, ami azt jelezte üzenetem jött…ÚRISTEN!!!

Egy újabb SMS, csak ebben az állt, hogy ,,Gyere a házatok mögé! -Hope”!!! Azt a rohadt! Egyértelműen le van írva „Hope”, most már biztos volt az egész, jól van, és írt nekem, bár még nem értettem mindent, de a lényeget felfogtam: az óvoda óta legjobb barátnőm, Hope Parker életben van, és a házunk mögött vár! Gondolkodás nélkül kirohantam, csak előtte még magamra kaptam egy sálat, elvégre elég hideg volt odakint, bezzeg a kabátom nem találtam, remek, biztos belehányt valami részeg idióta! Azonban amint kiléptem a bejárati ajtón, valaki megragadta a ruhámat, nem is figyeltem a lépcsőre, ahol egy sötét hajú fiú üldögélt.

- Pierre!- döbbentem meg.

- Szia!- bámult maga elé.

- Neked is, de mit keresel kint, nem fázol?- tettem fel kérdéseim tömkelegét.

- Levegőzöm, és nem.

- Értem, de elengednél?- kérdeztem egy béna mosoly kíséretével.

- Nem, mivel beszélni akarok veled!- nézett a szemembe.

- Ó, oké…- miért érzem úgy, hogy ma az összes, számomra fontos emberrel beszéltem, mint egy kibaszott elbúcsúzás! Megint hülyeségeken gondolkozok!

- Szóval mondtam egy két dolgot, és…- sietős dolgom volt, szóval nem volt kedvem megvárni míg kinyögi, így belevágtam.

- Nézd Pierre, én értem, azt akarod, hogy felejtsük el az egészet, mivel találtál valaki mást, és részemről rendben!

- Mi? Nem, illetve igen, de…- nagyot sóhajtott- Azt nem akarom, hogy elfelejtsük, mivel még mindig többet érek irántad szimpla barátságnál, de ott van Breena, tudod az a lány, akivel láttál!

- Igen, tudom…- mennem kell te barom!

- Na, és ő megkérdezte, hogy járok-e vele, de nemet mondtam, mivel kettőtök között gondolkodom!- fejezte be, én meg kissé megdöbbenve fordultam felé.

- Nem akarok szerepet szátszani egy szerelmi háromszögben, azután, hogy kitálaltam neked a tragikus szerelmi életem, ezt neked kéne a legjobban tudnod, de mindegy is! Szóval nyugodtan válaszd Breenat, a részemről nem lesz harag, mivel kedvellek, de nem szeretlek…úgy, érted?

- Azt hiszem!- pislogott párat, majd széles mosollyal az arcán fordult felém- Na és hogy van Béka?

- Remekül!- húztam én is halvány mosolyra a szám.

- Ennél kreatívabb nevet, még mindig nem kapott?- nevetett.

- Ez is eredeti, és remekül illik rá!- érveltem- Ha most megbocsátasz, meg kell néznem valamit!

- Persze, menj csak!- engedett el.

- Szia!- intettem.

- Szia!- intett ő is, fura arcot vágva.

…

Sietős léptekkel haladtam a megadott hely felé. A ház háta mögött, pedig azt hittem sírva fakadok, ott volt az elveszetnek hitt barátnőm, de mintha jelezne valamit, vajon mit? Gyorsan odafutottam hozzá, és könnyes szemmel bámultam rá, aztán feltűnt valami.

- Hope te miért vagy megkötözve? Ki…- de ekkor egy kéz tapadt a számra.

- Maradj csendben kislány, és akkor egyikkőtöknek sem esik baja!- hallottam egy férfi mély hangját.

- Khmb fmff!- próbálkoztam, de nehéz úgy beszélni, ha egy bazi nagy tenyér van az arcodban, igazából ezt mondtam volna: „Kapd be!”- bár lehet nem sokra mentem volna, ha káromkodom. Hopra emeltem a tekintetem, az arcára színtiszta félelem ült ki, és nagyon úgy tűnt, hogy akkor sem tudna elmenekülni, ha lehetősége lenne rá, a francba!

- Bocsáss meg hercegnő, de nem értem!- nevetett, nekem pedig elegem lett belőle, és amilyen erősen csak tudtam, undorodva ugyan, de beleharaptam a pali kezébe, aki erre üvöltve engedett el. Annak köszönhetően, hogy elszabadultam oda tudtam menni a barátnőmhöz, és sötétkék szemeibe nézve próbáltam bíztatni.

- Én vagyok az!- ráztam meg, mire felém fordult, és bambán kérdezte tőlem.

- Daenerys?- nézett át a vállam felett, és pedig visszafojtva a könnyeimet, meglebegtettem előtte a kezem, de a szemei nem reagáltak, itt elbőgtem magam, Hope nem látott, vagy nagyon sokkos állapotba volt, vagy…vagy megvakult.

- Mi a szart csináltatok vele?!- üvöltöttem oda, de a következő pillanatban hatalmas ütést éreztem a gyomorszájam környékén, és félméternyi repülés után, a hasamat fogdosva kuporodtam össze.

- A magzat póz nem fog megmenteni téged!- hallottam egy ismerősen gúnyos hangot, gyorsan felkaptam a fejem, és a fehér hajú srácra néztem- Szerbusz aranyom!- nevetett, majd az általam megharapott pasi felé fordult- Frederic, te meg ne legyél ennyire puhány!

- Tudod, milyen hegyes fogai vannak annak ellenére, hogy egy ember?!

- Mi az hercegnő, felébredtek az ösztöneid?- nevetett.

- Mi a francért hívtok hercegnőnek, és miért ne lennék ember, Storm te meg mi a faszt keresel itt?- nyögtem.

- Mindent megtudsz idővel, bár csodálom, hogy a pasid nem avatott be!

- Már semmi közöm hozzá!- dühödtem fel, mi a picsáért kell még most is róla szólnia mindennek?!

- Igazán?- nevetett, majd leguggolt elém.

- Tudjátok, hogy ma van a szülinapom? Hogy őszinte legyek, nem ez a legszebb ajándék, amit kaptam!- grimaszoltam.

- Nagyon vicces kislány vagy!- forgatta meg a szemét- Azt viszont, hogy ma van a születésnapod tökéletesen tudjuk!

- Igen, ezért hasba vágtok?

- Figyelj, rám hercegnő,- lassan lehúzta, a bal szemén feszítő szemkendőt, és a döbbenettől eltátott a szájjal meredtem rá, jobb szeme fénylő kékben tündöklött a bal pedig izzó vörösben- visszaadjuk a megfelelő méltóságod, erre pedig a 16. születésnapod a legtökéletesebb!

- Ne gyertek közelebb!- rebegtem, és éreztem, hogy egész testemben reszketek, egyrészt a félelem miatt, másrészt, hogy lehetett vagy mínusz 6 fok!

- Mókás kislány vagy!- lépett közelebb a fekete hajú Frederic, és az ő szemei is vörösben úsztak, a kezén lévő harapásnyom pedig eltűnt! Ez lehetetlen, hiszen én is éreztem a vére fémes ízét, akkor hogy gyógyulhatott be minden nyom nélkül?

- Ahogy látom nagyon zavart vagy, de ne aggódj!- lépett közelebb Storm, egy széles mosoly kíséretében, ekkor rám villantak szemfogai.

- Mi a…?!- kúsztam hátrébb, de nem sok értelme volt menekülnöm, hiszen egy perc alatt mellettem termett, majd még szélesebb vigyorra húzta a száját.

- Még mindig remek illata van a vérednek!- nevetett, és akkor megértettem mindent, bár még mindig hihetetlennek tűnt, meg lettek a puzzle hiányzó darabkái, összeállt a kép!

- Ti…!- de eddig tudtam mondani, ugyanis két szemfog vájódott a nyakamba.

Folytatás következik!