Kiss Of Death 6.rész

6. rész: Randi, avagy Team Castiel

 Döbbenten bámultam az osztályfőnökünkre, de leginkább a mellette álló leányzóra, aki halványan mosolyogva bámult körbe.

- Gyerekek, bemutatom az új osztálytársatokat! Fogadjátok kedvesen, és barátkozzatok össze vele!- nézett ránk Mr. Willner, majd a lányra pillantva folytatta- Kedvesem, megtennéd, hogy bemutatkozol?

- Természetesen!- válaszolta széles mosollyal, és csilingelő hanggal.

- Hogy hívnak, és mekkora a melltartód mérete?- ordította be pár, nem túl sok agysejttel rendelkező osztálytársam.

- Fiúk!- szólt rájuk az ofő, lesütött szemmel.

- Sziasztok! Bella Silverman vagyok, és örülök, hogy megismerhetlek titeket, remélem, jóban leszünk!- mosolygott továbbra is, nekem, pedig a felismeréstől hánynom kellett, jó tudom ez durva, de ez van!

- Miért költöztetek el?- tett fel végre egy értelmes kérdést, egyik nő nemű osztálytársam- a hím nemű egyedek 14-16 év környékén rohadtul éretlenek!(Tisztelet a kivételnek!)

- A szüleim új munkalehetőséget kaptak itt, úgyhogy ide költöztünk. - nem túl bőbeszédű, mit ne mondjak…mit is akartam? Ja, megvan! Tegnap este:

,,- Ő meg ki?- kérdezte anya, Castiel és köztem kapkodva a tekintetét.

- Ööö, nem így terveztem bemutatni, de már mindegy, szóval ő itt Castiel a…a barátom.- fejeztem be elvörösödve.

- Jó napot!- intett Cas. Cas? Mondjuk így rövidebb…

- Szia!- biccent neki anya, majd asszem feldolgozta az infót, utána pedig behívta a fekete hajú srácot, de valamit el kellett intézni a családjával kapcsolatban, így lelépett, mármint Castiel.”

Ennyi lett volna, a NAGY sztori. Tehát ott tartottam, hogy az új lány, nem túl beszédes, de el is árulom a feltörni készülő hányingerem okát: Az a csaj tökéletes úgy nézett ki, mármint leszámítva a sötét helyett mogyoróbarna haját, és a hajhosszúságát, ami neki csak a válla alattig ért valamicskével, akkor akár ő is lehetett volna! Igen, ez a lány Hope szakasztott mása volt!

- Jó ennyi elég lesz, köszönöm Bella, kérlek ülj le…- csak ne mellém, csak ne mellém!- imádkoztam magamban, de persze a szerencse nem az én asztalom- mondjuk Miss White mellé, ott úgy is van egy üres hely!

- Mi?!- akadtam ki hangosan, ezt nem teheti: az Hope helye volt!

- Valami problémája van?- nézett rám szúrós szemmel a vézna férfi.

- Nem, semmi…- törődtem bele, és a lány, már mellettem is termett.

- Szia, Bella va…- kezdte vigyorogva, de nagyon felment bennem a pumpa, ezért csak ingerülten válaszoltam neki.

- Igen, tudom! Az előbb mutatkoztál be!- ordítottam rá, majd ráfeküdtem a padomra, és elbújtam az előrezúduló vörös hajzuhatagom alatt. 

- Magát meg mi lelte Miss White?!- rivallt rám az ofő, de hogy őszinte legyek nem nagyon érdekelt…

- Nincs semmi baj, az én hibám volt, elnézést!- szólalt meg Bella, majd leült a bal oldalamra, ohó! Ennek a csajnak több esze van, mint hittem, egész ügyesen akar bevágódni, de nem sosem bocsátom meg neki, hogy elfoglalta az eltűnt barátnőm helyét!

- Rendben, akkor kezdjük is az órát!- köszörülte meg a torkát Mr. Willner, majd értetlen fejet vágva kezdett el beszélni a híres történelmi személyekről, ja most töri óra lesz? Huhú! Már alig várom, pfff!

- Bocsi, látom, hogy nem vagy jó passzban, de szimpatikusnak tűnsz, ezért gondoltam beszélgethetnénk!- suttogta Bella, aki a jelek szerint, nem nagyon fogta fel, hogy nincs túl sok kedvem „beszélgetni”.

- Szimpinek tűnik neked egy holdkóros depis?- bámultam rá bambán, mire elmosolyodott! Ez a csaj tényleg tökre zakkant! Vagyis…basszuskám! Végig az volt a terve, hogy előcsalogasson a hajam alól! Egészen eszes, csak kár, hogy beégetett, pech, hogy én húztam a vesztes kártyát ma, na mindegy, ez van, és kész!

- Igen- mosolygott a döbbent arcomat látva, haha roppant vicces!- Hogy hívnak?

- Rendszerint mobilon- morogtam oda, és élveztem, hogy kicsit szívathatom a válaszommal, ugyanis ennyi már kijárt neki.

- Oké…akkor máshogy kérdezem: Mi a neved?- forgatta meg a szemét.

- Daenerys volna szerény nevem- pillantottam rá, bármiféle érzelemmel az arcomon.

- Hű, de szép neved van!- ámult, ami pöpet zavarba hozott.

- Hát, köszi, de nem én választottam!- feleltem még mindig zavartan.

- A hajad is! Olyan különleges színe van!- vette a kezébe egyik vöröslő hajtincsem.

- A genetikáról sem én tehetek- motyogtam halkan, aztán eszembe jutott anyám barna haja és szeme, ami mosolyt csalt az arcomra.

-  Miss White, Miss Silverman, megtudhatom, hogy miért locsognak az órámon?- bámult ránk szódásüveg szemüvege mögül a tanár.

- Ööö…Tanár úr mondta, hogy ismerjük meg jobban Bellát, és legyünk jóban vele, nem?- pislogtam ártatlanul.

- Ne forgasd ki a szavaimat!- mutatott rám fenyegetően a krétával, majd folytatta az írást.

- Elnézést!- kezdtem el írni a füzetembe az anyagot, és szomorúan konstatáltam, hogy már szinte az egész tábla tele van évszámokkal, csaták helyének neveivel, és történelmi személyek neveivel. - A francba már!- suttogtam félhangosan, mellettem pedig egy mogyoróbarna hajú lány elkezdett kuncogni, erre én is elmosolyodtam, és úgy folytattam a körmölést.

 - Van valami programod mára?- nézett fel rám Bella, miközben a szekrényembe pakoltam-csak a magassága különbözött Hope-tól- és enyhe szívbajt okozott, a hirtelen felbukkanásával.

- Miért kérdezed?- természetesen tudtam, miért kérdezi, ki ne tudná, hogy az ember miért teszi fel ezt a kérdést? Csak éppenséggel húzni akartam az időt, hogy megbeszéljem magammal, el akarok-e menni az eltűnt legjobb barátnőm utánzatával bárhová is…

- Arra gondoltam körbevezethetnél a varosban, és csinálhatnánk valamit együtt!- mondta csillogó szemekkel, a maga kb. 155 centijével.

- Nem is tudom…- mi a csudát mondjak neki, hogyan koptathatnám le, ha ilyen aranyosan néz?!

- Léciiiiiii!- kérlelt elnyújtva.

- Jól van, na!- adtam be a derekamat, de amint kimondtam, már meg is bántam.

- Remek, akkor suli után indulhatunk vásárolni!- mondta lelkesen, és pedig legszívesebben kerítettem volna egy hatalmas kalapácsot, és jól fejbe vágtam volna magam vele! Most komolyan vásárolni?!

…

 Talán még sosem akartam ennyire, hogy a matek óra ne érjen véget, sőt, hogy őszinte legyek sosem akartam még azt hogy a mateknak NE legyen vége…DURVA! Mit kéne csinálnom- a matekpéldákat leszámítva- a maradék tíz percben, hogy ne kelljen mennem, vásárolni?

- Miss White!- szólított föl Mrs. Nichols, ajaj! Ez nagyon nem jól kezdődik!

- Igen?- kérdeztem vissza halkan.

- Megismételné, amit az előbb mondtam?- kezdett el a lábával dobolni a padlón- Egyébként a nő közel volt a nyugdíjhoz, hosszú hófehér haját felkontyolva hordta, a 70’ évekbeli ruhákban járt, és egy nagy undorító szemölcs éktelenkedett az orrán, a kedvenc gyilkoló eszköze pedig egy hosszú fém vonalzó, és egy fa pálca volt.

- Öhm…- Improvizál! Improvizálj már valamit! Ne most kukulj már meg!

- Hallgatom!- nézett rám szúrósan- egyébként nagyon szép- kék szemével.

- Mi volt a kérdés?- hát ez…ultra béna és gáz volt! Az egész osztály egy emberként nyerített fel, és kezdett el röhögni. Egyrészt ez nem vicces, másrészt nem valami jó a memóriám, de azért ennyi idő alatt nem felejtek el egy kérdést!

- Mulatságos kedvében van Miss White?- kérdezte gúnyos vigyorra húzva száját- Akkor, hogy elmenjen a kedve a további szórakozástól, órák után itt marad, és 100x felírja a táblára, hogy „Mától kezdve mindig figyelek matematika órán!”

- 100x?- kérdeztem talán a kelleténél hangosabban.

- Legyen akkor 1000x!- méregetett összehúzott szemöldökkel.

-Persze…- feleltem keletlenül, hiszen mit is tehetnék? Az idősebbeknek mindig igazuk van, még akkor is ha nincs! Abban a pillanatban eszembe jutott valami, ami rádöbbentett, hogy tényleg elég gyenge a memóriám: Nekem ma randim van Castiellel!!!!!! Ráadásul vásárolnom is el kell menni Bellával! Na ne! Ennyi sok egy napra!

- Biztos, hogy ne segítsek?- pislogott rám Bella, miközben a táblára írtam a büntetésnek kiszabott mondatot.

- Egészen biztos,- villantottam rá egy halovány mosolyt- a vén nyanya rájönne a kézírásból, hogy nem én voltam az, és akkor még nagyobb botrányt rendez, szóval 1 óra és találkozunk!

- Oké,- kezdte kissé elszontyolodva- akkor 1 óra múlva a suli előtt!

 Mondtam már, hogy mennyire utálom a matektanáromat? Igazából teljesen mindegy mit gondolok róla, attól még 1000x fel kellett írnom a táblára azt a bizonyos mondatot, de szerencsére végeztem, úgyhogy irány vásárolni, huhú! Ez cinizmus lett volna…Elmondtam Bellának, hogy ma délután randira megyek, tehát megbeszéltük, hogy kiválasztjuk a legmegfelelőbb ruhát az alkalomra, így már azért nem is volt annyira rémes gondolat a vásárlás…nehogy bárki is azt higgye, hogy Castiel miatt, dehogy…persze azt nem mondtam, hogy Castiellel, hülye is lettem volna pont neki elárulni!

- Huh!- fújtam ki magam, egy gyors mozdulattal a vállamra kaptam a táskám, és úgy léptem ki a kihalt folyosóra. Egy kis félelem érzet kerített hatalmába, miközben a léptem hangja visszhangzott -kopp-kopp-kopp-  

pedig tényleg próbáltam hangtalanul járni! Egyre közelebb kerültem a szabadulást rejtő kijárat felé, amikor is léptek zaját hallottam. Riadtan pördültem meg a tengelyem körül, de senki sem volt mögöttem, azért biztos ami biztos hátrálva indultam meg a folyosón, de(Esküszöm ha valaki szívat, akkor én azt kétkezűleg nyírom ki!)az egyik teremből furcsa és hangos zörej hallatszott. Egy okos ember továbbmenne, de az ,,okos” jelző kétségkívül nem rám illik, inkább a ,,kíváncsi”, na az biztos! Tehát engedve a kíváncsiságomnak beléptem a biosz terembe, minden asztalnál mikroszkópok, és boncoló eszközök sorakoztak,(Pfuj!Mondtam már, hogy utálom a biológiát?)hát ha valaki ki akarna nyírni, itt simán megtehetné! Az ajtó hirtelen becsapódott, én meg egy kisebb szívroham, és egy hangos sikoly után már jobban is lettem, aztán jött az a szokásos gondolat: ,,Keressünk, valami logikus magyarázatot!” A logikus magyarázat meg is lett kb. 2 másodperc múlva, amint megpillantottam a nyitott ablakot, és a huzat, eléggé logikusnak tűnt. Azonban amint megfordultam, egy barna hajú sráccal találtam szembe magam.

- Te meg mi a fenét keresel itt?

- Daenerys! El kell tűnnöd innen!- nézett rám komolyan.

- Öhm, oké, de éppenséggel én ide járok, tudtommal veled ellentétben!

- Jó, ezt majd később megbeszéljük, most csak menj!- parancsolt rám, ami valljuk be eléggé bökte a csőröm.

- Na álljunk csak meg! Mindent mindig később, később, egy csomómindent nem mondasz el nekem, és azt várod, hogy majd csaholjam a farkam, mint egy kölyökkutya?! Márpedig nem vagyok az!

- Jól van, tudom, de most tényleg sietned kell!

- Nem Nick!- néztem rá összehúzott szemöldökkel- Mondd, el mi van Harry-vel!

- Tessék? Te most parancsolsz nekem?- röhögte el magát hitetlenkedve.

- Igen!- bámultam bele sötétbarna szemeibe magabiztosan.

- Ha ez az ára annak, hogy elmenj innen, akkor oké!

- Tényleg?- kérdeztem csodálkozva, majd amikor felfogtam, hogy kicsit kiestem a szerepemből, de azonnal vissza is zökkentem- Na, akkor had halljam!

- Tudod, hogy vicces egy lány vagy?- igen, már nagyon sokan mondták!(Főleg ha komoly dolgokról akartam velük beszélni…)

- Nagyon bénán tereled a témát!

- Oké, oké hülye nem vagy tudom!- még jó hogy- Szóval a történetben lévő fontos szereplők, akiket te is ismersz, vagy hallottál róluk: Harry és a bandája, Mickey, Vivien, és ugye én.

- Igen?- siettettem, mivel vagy köhögött, vagy csak titokzatosan elhallgatott, és szerintem élvezte, hogy bosszanthat.

- Tudsz a drogos ügyről?

- Igen.

- Azt is tudod, hogy Mickey eltűnt, igaz?

- Igen.- ismételtem megint csak.

- Gondolom, a részleteket is ismered, ezért nem is zavarlak azokkal, tehát Mickey volt a szállítójuk a dílereknek, tehát Harry bandájának…

- Egy háromfős csoportot már bandának hívunk?

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak 3-an vannak?

- Ööö…de?

- Na jó, tévedtem! Mégiscsak buta vagy!- erre gyilkos tekintettel meredtem rá, utáltam, ha butának neveztek, mondjuk ki ne utálná, ha az egyik barátja „le butázza”?

- Mondd inkább a lényeget, mivel itt fogok megöregedni!

- Nyugi! A fontos infó most jön! Tehát Nick egyik nap belémbotlott, szó szerint összeütköztünk, miközben ő drogot szállított, és a „rakománya” kiborult, amiről még én is meg tudtam állapítani, hogy az bizony drog, erre könyörögni kezdett, hogy ne jelentsem föl, mivel ha ő nincs, akkor ki védi meg a húgát, és akkor elmesélte nekem azt a sztorit, amit neked Vivien, és…

- Várj! Te honnan tudod, hogy beszéltem vele?

- Mivel elmondta nekem, mármin Viv.

- Viv?- tartottam vissza a nevetést- Ténylegg így hívod?

- Nevess csak!

- Bocsi, csak ez…elég nevetséges, mármint fura! Igen fura, hoy még én Vivennek hívom addig te Vivnek!

- Hát, mikor megismertem, azért eléggé kicsi volt ahoz, hogy Vivnek nevezzem…

- Jó, de…várjunk csak! Te mennyi idős vagy?- kérlek ne legyél több 18-nál, kérlek, hé…miért is ne legyen több 18-nál?! Nem, nem jön be nekem Nick, és ki se megy, ráadásul pont ma lesz randim Cassal! Cas? Na tessék már megint kezdem! Fogalmam sincs, hogy miért is lepődtem meg a Viven…

- 17, miért?- kérdezte értetlen arcot vágva.

- Ööö, és Viviennel egy évfolyamra járunk, tehát ő 15 vagy 16 éves…

- Tizenöt, egyidősek vagytok, csak ő Februárban tölti be a 16-ot.

- Hé, honnan tudod, hogy hány éves vagyok?- kérdeztem picit elvörösödve, ne, ne, ne, ez kezd nagyon rossz irányba haladni! Ez egyáltalán nem jó!

- Öööö pl. facebook?

- Nincs is facebookom- néztem rá úgy, mint aki nem normális, minek nekem ilyen…ööö nem éppen szalonképes amit az „arckönyvről” akartam mondani, szóval inkább hagyjuk! A lényeg, hogy nekem nincs!

- Tudom valahonnan és kész!- válaszolta kerülve a tekintetemet. Oké, remélem, hogy Nick nem valami perverz szexista, mert akkor ezt nagyon megszívtam, miért is vagyok ennyire naiv?! Leállok csak úgy beszélgetni az első sráccal akit hozzám fújt a szél, na és akkor Castielről már ne is beszéljünk! Tényleg Castiel, a randi, nekem el kell mennem, de…annyira érdekel amit ez a barom akar mondani!

- De akkor is! Csak 2 évvel vagy nála idősebb,- és nálam is, te jó ég- mennyi idős voltál egyáltalán, amikor találkoztál Mickeyvel?

- Ő 16, én pedig 13

- Akkor egy 16 éves srác rítt neked, hogy ne köpd be a rendőrségen, mivel a pici húga, aki akkor volt…10 vagy 11 éves, te pedig a kedves, nagy, és erős Nick…mit is csináltál?

- Befogadtam őket.

- Hogy mi a lópikulát csináltál?!

- Befogadtam őket.- ismételte meg ugyanolyan nyugodt hangon, én pedig köpni nyelni nem tudtam.

- De…de csak 13 voltál és…és, mondd már el részletesebben!

- Akkor az életkorokkal kezdeném: Harry 18-ezt speciál tudtam, de ezt nem akartam vele közölni-a magasabb fekete hajú férfi, Raul 22, az öccse Paul az alacsonyabb srác 19, és a többi bandatag mind idősebb Harrynél habár ő a bandavezér, tehát inkább 20-30-ig vannak ott pasasok, és konkrétan ki akarták csinálni őket, és ha nem tudnád közlöm, hogy egy fiúnak, ha nem tudja megmenteni a szeretteit az a legborzasztóbb érzés- nézett mélyen a szemembe, én pedig lefagytam, és kurvára reméltem, hogy nem köpi be „Tehát ezért most húzz innen, hogy megmentselek!”- Ezért fogadtam be őket, és azóta jóban vagyok mindkettőjükkel, Viv ugye most 15, Mickey pedig 20, na dióhéjban ennyi!

- Hű!- ez volt minden amit ki bírtam nyögni, és csak bambultam Nickre és belevesztem a sötét szempárba, aztán egy hang billentett ki az álmodozásból, pontosabban Nick hangja.

- Tehát, akkor eltűnsz végre?!

- Persze! Csak kérted volna kedvesebben!- erre elnevette magát.

- Legyél olyan kedves, és fáradj ki innen!- villantotta rám még mindig gyönyörű mosolyát.

- J-jó!- hebegtem zavartan, és gyorsan az ajtó felé vettem az irányt, amikor is Nick újra megszólalt.

- Jobban járnál, ha a közeljövőben elkerülnéd Castielt!- erre lefagytam, hogy MI A PICSA?!

- Tessék?- kérdeztem a sajátomra nem emlékeztető, furcsa hanggal.

- Ma is találkoztok, nem igaz?- nézett rám szúrósan.

- Már ne haragudj, de semmi közöd hozzá, hogy kikkel vagyok, mikor és miért!- mondtam hitetlenkedve, most komolyan eltilt tőle?!

- Igenis van, de tudod mit, csinálj amit akarsz! Én figyelmeztettelek!

- Mire?!- kérdeztem dühösen.

- Szia Daenerys!- intett majd hátat fordított nekem, erre köszönés nélkül kiviharzottam a folyosóra, és ki az épületből. Méghogy figyelmeztet! Mégis mire? Meg kerüljem el! A saját pasimat?! Hülye ez?- magamban fortyogtam egészen addig amíg meg nem pillantottam Bellát, akkor minden haragom elszállt, csak a ruhavásárlás, és a randim járt a fejemben. Semmi más...

…

- Szerintem ez a szín illik hozzád!- emelt fel Bella egy levendula színű koktélruhát, pánt nélküli volt, és járt hozzá egy flitterekkel kirakott öv, ööö nem akartam megsérteni Bellát, azzal, hogy nem éppen az én stílusom ez a gönc, de úgy nézett ki, mint amit lehányt egy tündér.

- Talán kereshetnénk egy kevésbé…feltűnőt!

- Hát, oké, pedig szerintem nagyon szép!

- És nagyon drága!- mutattam az árcímkére, amin jó sok nulla sorakozott.

- Oké, ez tényleg drága!- tette vissza egy gyors mozdulattal.

- Színben pedig elmondom mi jövet szóba: fekete, piros, türkiz zöld, türkizkék, és a kék bármilyen árnyalatai.

- Ennyi?- kérdezte Bella csodálkozva.

- Igen, tehát nehogy ideállíts nekem valami szivárványszínű puccos valamivel, ok?

- Oké, nem is akartam…legalábbis szivárványszínűt nem…

- Most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna!- fordultam meg, és megpróbáltam keresni a sok „édi” ruha között egy normálist, vagy legalábbis egy kevésbé „édit”.

- Ehez mit szólsz?- kérdezte Bella, és kilépett egy próbababa takarásából, és akkor megpillantottam a tökéletes ruhát. Amint megpillantottam bele is szerettem, igaz kicsit több cucc volt rajta, mint amennyit akartam, de így is 100000x jobb volt mind előbbiek.

- Ez…ez…egyszerűen: tökéletes!- kaptam ki a kezéből, és tátott szájjal tartottam magam elé, és úgy bámultam bele a mellettünk álló tükörbe, és eldöntöttem, hogy nekem csak ez kell! Gyorsan be is szaladtam az egyik próbafülkébe, és magamra húztam, nem akarom dicsérni magam, de ebben a ruhában fantasztikusan néztem ki! A csónak nyakú fekete csipkés ruha pont az én stílusom volt, noha a nyak résznél négy réteg csipke sorakozott, a szoknya meg maga volt A csipke, és egy masni is volt rajta, nagyon imádtam, a színe koromfekete volt, de ha mozogtam és a csipkék is velem, akkor látni lehetett az egyes réteg között a piros varrást, egyszerűen elájultam tőle!

- Nekem ez kell!- húztam el a próbafülke függönyét, és a ruhámban forgolódva bámultam Bellára boldogan.

- Oké, akkor készítsd a pénztárcádat!- mosolygott ő is.

- Azonnal!- rohantam a táskámért, de a lány utánam szólt.

- Daenerys, azért a ruhát vedd le!

- Ó, ja persze!- nevettem erőltetetten, a fenébe, miből jött rá, hogy magamon akartam hagyni?

…

- Tényleg, már vagy hússzor mondtam, de elmondom még párszor: Fantasztikusan állt rajtad a ruha!

- Biztos?- kérdeztem vissza egyből, miközben az utcán baktattunk hazafelé, pontosabban Belláék felé, mivel ő csak pár utcányira lakott az áruháztól.

- Igen!- felelte kicsit unott hanggal.

- Egészen biztos?

- Igen!!!- mondta kicsit erőteljesebben, majd bocsánatot kérve folytatta- Azért igazán elmondhatnád, hogy kivel randizol, ha már megtaláltam álmaid ruháját!

- Ööö…- őszintén fogalmam sem volt, hogy elmondjam-e neki, vagy sem, hiszen vajon pletykás, vagy titokban tartaná?

- Na, kérlek! Nem adom tovább senkinek!

- Tényleg nagyon sajnálom Bella, de nem mondhatom meg!

- Olyan izé vagy!- fonta keresztbe a karját, és durcásan bámulta a földet.

- Bella, tényleg…jó holnap elmondom!- erre ragyogó arccal, és a nyertesek vigyorával fordult felém.

- Jó, de akkor holnap kénytelen leszel kitálalni MINDENT!- nézett fel rám vigyorogva.

- Persze!- mosolyogtam én is, bár már úgy éreztem, hogy még sem volt annyira briliáns ötlet beavatni a „barátnőmet”.

…

- Daenerys! Gyere ide egy percre!- kiabált anya a földszintről.

- Mindjárt!- igazából eszem ágában sem volt lemenni, főleg hogy éppen azt próbáltam eldönteni melyik magas sarkúm illik jobban a fekete rucihoz: a piros zárt orrú, egyszerű, de mégis nagyszerű 5 centis sarokkal megáldott cipellő, vagy a fekete nyitott orrú az előbbinél valamivel magasabb sarokkal rendelkező cipő. Létfontosságú dolgok, na!

- Nem, most!- parancsolt rám anyu, ne már!

- Pillanat!- hárítottam el újból.

- Azonnal gyere le Daenerys White!- nincs borzasztóbb annál, amikor a szüleid a teljes neveden hívnak.

- Jó…- mondtam csalódottan, és cipő nélkül billegtem le a meseszép ruhámban a lépcsőn, kócos hajjal és durcás képpel bámulva anyámra.

- Jaj, de csini valaki!- libbent be anya a nappaliba egy fényképezőgép társaságában, és mielőtt bármit tehettem volna már lőtt is vagy ezer képet.

- Anya!- rivalltam rá, majd a szavam is elakadt amikor megláttam, hogy egy királykék estélyiben, és egy hozzáillő(mármint a ruhához)magas sarkúban áll előttem + ki van sminkelve!

- Ó, ja nem szóltam neked?- hebegte zavartan, és a füle mögé rendezte pár rakoncátlan hajtincsét, amelyek minduntalan a szemébe lógtak, így megcsodálhattam az ezüst fülbevalóját, ami a kedvence volt! Na itt valami nagyon nincs rendben!

- Tudnom kéne valamiről?- néztem rá egyik szemöldökömet felhúzva.

- Igen, de a ruhádat elnézve nekem is!- méregetett fura mosollyal az arcán.

- Ezt én is mondhatnám!- nem, először neki kell kitálalnia, aztán én is beszélek a randimról!

- Az az igazság,hogy ezt a beszélgetést már sokkal hamarabb meg kellet volna ejtenünk,- ez nagyon nem jó- de féltem, szóval eddig halogattam, mivel előbb utóbb el kéne mondanom, ezért essünk is túl rajta: Ma randevúm lesz az egyik munkatársammal Steve-vel, akivel pár hete kezdtem el találkozgatni.

- Mi van?- néztem rá döbbenten, pár hete, tehát régóta, mivel a 4 kevésnek számít, de a 4 hét, a már egy hónap, szóval egy hónap simán lehet pár hét, és nem szólt nekem, mégis milyen hülye név a „Steve”?! Ha az „s” betűt lehagyjuk az elejéről máris egy állat lesz (teve), ez azért durva, nem?!

- Sajnálom, már hamarabb is mondanom kellett volna, csak nem tudtam hogyan kéne kezdenem, aztán teltek a napok, meg Hope is eltűnt, és…

- Őt, most hagyd ki ebből, jó?- kértem, de inkább parancsnak hatott.

- Nem akartalak ezzel zavarni, annyi bajod volt, aztán mikor tegnap elhatároztam, hogy beszélek veled, erre hazaállítasz egy fiúval, és közlöd, hogy ő a barátod, mégis hogyan mondhattam volna, hogy ,,Figyelj kicsim, az az igazság, hogy randizom az egyik munkatársammal, és holnap is találkozunk, na és ki ez a helyes fiatalember melletted?”- nem is foglakozva anya cinikus kérdésével, egyből hadarni kezdtem.

- Zavarni? Egyáltalán nem zavart volna, ha közlöd, hogy van egy udvarlód, és képzeld, ma én is randira megyek, és ebben semmi furcsa sincs, csak abban, hogy te is! Lehet, hogy 20 ével idősebb vagy nálam, de legbelül még mindig gyerek! Apa is…- de nem mondtam tovább, mivel láttam, hogy anyu arcáról patakokban folyik le a szemfesték, elvetettem a sulykot, nagyon is, és ezt már nem tudom visszacsinálni, anyával nem csak a külsőnk különbözik, hanem a belsőnk is, mert oké, hogy a cinizmusunkkal bárkit földbe döngölünk, de ő annyira érzékeny, nem olyan, mint én! Jó, én se vagyok valami kődarab, de engem nehezebb megbántani, mint őt, talán azóta lett ilyen – Ne haragudj, én, én csak…nem akartam! Tudom nem kéne szóbahoznom apát, de…

- Nincs de! Menj ahová akarsz, mit bánom én! Megnyugodhatsz, Steve soha nem lesz az apád, mivel nem is akartam, csak 16 év magány után, az ember vágyik a szerelemre, de ha arra nem is legalább a társaságra!- ordított velem, majd berohant a fürdőbe, én pedig álltam ott, mint egy kuka, és próbáltam felidézni magamban, mikor kiabált velem utoljára anya, nem ment, de annyi biztos, hogy régen, nagyon régen.

 Felrohantam a lépcsőn, belebújtam a piros magas sarkúmba, egy gyors sminkelés (szempillaspirál + piros szájfény), hajfésülés után készen is voltam, nem akartam összefutni anyával, bár még mindig bűntudatom volt, ezért gyorsan leszaladtam, mondjuk inkább sétáltam a cipő miatt, a lépcsőn, és az egyik fekete kistáskámat a kezembe kapva indultam el a bejárati ajtó felé, (Utálom a kistáskákat, alig fér beléjük valami!) majd nem törődve azzal, hogy a bőrdzseki elrontja a „szép vagyok” imidzsemet, a vállamra kaptam, és kisiettem az utcára. A telefonom kijelzőjének segítségével megállapítottam, hogy az idő egészpontosan 17:37 tehát sietnem kell, ha hatra azon a helyen akarok lenni, ahol találkozunk Castiellel.(Inkább megkértem, hogy mégse jöjjön elém...) Röpke fél óra gyaloglás után( magas sarkúban, aú)megérkeztem a „Kis Róka” nevezetű étterem elé, ahol senkit sem láttam, annak ellenére, hogy én késtem, viszont azt nagyon reméltem, hogy nem ide akart elhozni, és azt is, hogy nem ültetett fel, mivel az utcán sétálók közül sokan megbámultak, ami kis félelmet okozott. Elindultam az utcán sorakozó padok közül egyhez, hogy leüljek, természetesen, amikor az utcai lámpák fényében, a pad mellett megpillantottam valakit, és alig akartam hinni a szememnek, mondjuk a zakó és az ing miatt alig ismertem meg, de határozottan Ő volt az! Amikor megpillatott halvány mosoly ült ki a szájára, és úgy indult el felém.

- Mi ez a ruha?- kérdezte, mikor odaért hozzám, noha nem ez volt a legromantikusabb beszólás, amit az emberlánya egy ruhára vár, de én elolvadtam tőle, mondjuk az ing is és a nyakkendő is szerepet játszott benne…

- Na, és neked?- kérdeztem vissza.

- Vicceltem, gyönyörű vagy!- fonta át a kezével a derekamat, én pedig csak egyre vörösebb lettem.

- Te is egész…- az elég hülyén hangzik, ha a fiút „legyönyörűzik”- tűrhetően festesz.

- Kösz!- nevetett Castiel, majd megcsókolt, én pedig újra paprikaszínű arccal bambultam bele a szürke szempárba.

- Ez nem ér!- „akadtam” ki.

- Mi?- kérdezte „döbbenten”- Csak magadra vess!

- A nyakkendő miatt?

- Miről beszélsz?- kérdezte vigyorogva.

- A nyakkendődről, olyan…

- Szexi?- kérdezte visszatartott röhögéssel.

- Nem!- gondolatban azért, az előbbivel ellentétes választ adtam- Most az egyszer ne nevess már ki!

- Oké, bár hozzátenném nehéz lesz!- közölte még mindig vigyorogva.

- Hová is megyünk?- próbáltam terelni a szót az újabb égésemről.

- Ide!- mutatott a hátunk mögött lévő étteremre, igen a Kis Rókára, na ne!

 A borstartóval szórakoztam, amíg Castiel kiment a mosdóba, és közben próbáltam nem figyelni a 30+ éves vendégek nyáladzó tekintetét, jaj az ég szerelmére, siess már Cas!

- Bocs!- vágódott le Castiel velem szembe, és a savanyú arcomat látva elröhögte magát.

- Megígérted, hogy nem nevetsz ki!

- Nem gondoltam komolyan!- nevetett, majd abbahagyta és a fülembe súgott valamit- Ha megcsókolsz, akkor mondok valamit, amitől jobb kedvre derülsz!

- Tessék?- kérdeztem teljesen vörös arccal.

- Na?- nézett rám félmosollyal az arcán, utálom amikor ezt csinálja!

- Előbb, mondd azt a dolgot!- parancsoltam rá, mire közelebb hajolt, és újra a fülembe suttogott.

- Csak azért vagyunk ebben a borzalomban, mivel a buli ahová eredetileg vinni akartalak csak este fél 8-kor kezdődik!- erre fülig érő vigyorral bámultam rá- Kérem a csókomat!

- Khm…- közelebb hajolt- Jól van!- válaszoltam elvörösödve, és megcsókoltam, de semmi nyelves, csak egy szimpla puszi.

- Fél óra, és mehetünk!- válaszolta vigyorogva, én pedig még mindig vörös arccal bámultam rá, ugyanis a kezem, az ő kezében pihent, az asztalon.

- Castiel?

- Igen?

- Tulajdonképpen kinek a bulijára megyünk?

…

- Ez…ez egy VILLA?!- akadtam ki, amikor megálltunk a hatalmas, és drágának tűnő „ház” előtt.

- Igen.- válaszolta tömören, de a mosolya elárulta, hogy valójában nagyon is jól szórakozik rajtam.

- Melyik haverodé, is ez a szerény kis kunyhó?- kérdeztem cinikusan.

- Nem ismered, de majd bemutatom neked!

- Ő is olyan, mint te?

- Mint, én? Nem, Connor jó fej gyerek!- nevetett és kézen fogva indultunk el a kapuhoz, Castiel összepacsizott pár sráccal, végül beértünk.

- Ez hatalmas!- ámultam, amint körbenéztem, és medencéken, csoki szökőkutakon, és hasonló „egyszerű” dolgokon kívül nem láttam mást, csak menő és egész biztosan drága göncökben billegő embereket.

- Ne vond magadra a figyelmüket!- figyelmeztetett Castiel, és ha ez csak nekem tűnt úgy, mintha szégyelne, akkor én kiiszom az egész rohadt csoki szökőkutat!

- Miért?- kérdeztem, de abban a pillanatban a bal vállammal véletlenül meglöktem egy lányt, pontosabban egy nőt, aki gyilkos pillantással mért végig, majd Castielt meglátva döbbenten bámult, aztán egy szó nélkül kikerült.

- Ezért!- húzott közelebb magához, és halkabban folytatta- Itt a legtöbb személy túl puccos és öntelt ahhoz, hogy foglalkozzon az átlagemberekkel, Connor nem ilyen, és a haverjaim se, csak ugye itt vannak ezek!

- Öhm…és ő hol van?- kérdeztem zavartan, mivel úgy éreztem, hogy egyszerre vagy ezer szempár szegeződött rám.

- Castiel!- hallottam valaki hangját a hátam mögül, és mielőtt bármit is csinálhattam volna, két kéz karolt át minket két oldalról, amint felpillantottam, hogy megtudjam ki a tulajdonos, egy szöszi srácot láttam Casra vigyorogni- Régen láttalak!

- Én is!- vigyorgott Castiel is, majd a szőke tekintete rám tévedt.

- Ó, és hoztál magaddal valakit! Nagyon szép lány vagy, tudod-e?- kérdezte sűrűn pislogva, és a bókjától kicsit elpirultam.

- Hagyd már a barátnőmet Connor!- nevetett, mire leesett a tantusz.

- Ööö…te vagy Connor? Ó, nagyon szép házatok van, és…izé…remek a parti is, na és a kaják, meg a csoki szökőkút, az emberek is…

- Nem kell hazudnod, kedves!- nézett a szemembe.

- Tessék?- hebegtem zavartan.

- Tudom, hogy nem érzed magad valami jól, ezért bemutatlak pár, szerintem jobban elviselhető személynek! Gyertek utánam!- tört utat a tömegben, mi pedig követtük, bárhová is ment.

- Remélem jól kijössz majd velük!- lépett be egy szobába, a hosszú és (nagyon) luxus folyosó végén. Először Connor lépett be, aztán én, végül Castiel, a bent lévő négy ember örömmel fordult a két srác felé, felém, nos inkább értetlenül.

- Sziasztok! Na, akkor egy gyors bemutatkozás!

- H-heló, Daenerys a nevem!- intettem bizonytalanul, mire az ismeretlenek közelebb jöttek, gondoltam, hogy bemutatkozzanak, vagy legalábbis reméltem…

- Szia, Oliver!- nyújtotta a jobb kezét a méz szőke hajjal, és smaragdzöld színű szemmel megáldott fiú, aki pár centivel volt magasabb nálam, utána egy nálam valamivel alacsonyabb, szintén ugyanilyen külsővel rendelkező lány lépett elém.

- Szia, Olivia vagyok!- oké, most már holtbiztos, hogy ezek ketten ikrek, még a nevük is hasonlít! Miközben beszélt, megcsodáltam az álláig érő fényes haját.

- Szia, az én nevem Gia!- állt elém, egy ugyanolyan magas lány, mint amekkora én voltam, mellig érő egyenes haja, szőkés vörös volt, és égszínkék szemeivel barátságosan méregetett.

- Lewis vagyok, örültem!- intett hanyagul egy sötétbarna hajú, mélykék szemű srác. Hé, itt mindenkinek ilyen különleges színű szeme van?!(Connornak is a kék egyik gyönyörű árnyalatában tündöklött a szeme, te jó ég!)

- Kit tisztelhetünk benned Daenerys?- kérdezte vidám hangon Gia.

- A barátnőmet.- válaszolt helyettem Castiel, mire a négyfős társaság döbbenten bámult rám, majd Castielre.

- Ő is…?- kezdte Oliver.

- Nem.- válaszolt Castiel.

- Akkor…?- kérdezett most Gia.

- Nem.- mondta megint csak Cas.

- Jó, de akkor ő…?- puhatolózott Olivia is.

- Nem.- felelte megint csak helyettem, bár hogy őszinte legyek fogalmam sem volt, miről csacsogtak eddig.

- Ó, hát persze!- csapott a homlokára Lewis, majd odasétált hozzám, és úgy tette fel a kérdését- A családneved véletlenül nem White?

- De. Honnan tudtad?

- Nem mai kölyök vagyok!- vigyorgott rám, majd egész egyszerűen ott hagyott minket, magyarul kisétált az ajtón.

- Mi van?- kapkodtam a tekintetem a jelenlévők között.

- Akár hiszed, akár nem, Lewis már 24 éves.- felelte mosolyogva a vörös lány.

- Huszonnégy?!- akadtam ki szabályosan.

- Igen,- kuncogott Olivia- annyira „öreg”!

- Oké, annyira nem „öreg”, de ti is inkább 20 fölött vagytok?- kérdeztem, előre félve a válaszaiktól.

- Jóval…- morogta halkan Olivia, de Gia oldalba bökte, és gyorsan folytatta a szőke leányzó helyett.

- Olivia, csak viccelt, középiskolások vagyunk mind, leszámítva persze Lewist, én 16, Oliver és Olivia pedig 17 évesek.- fejezte be rövidnek azért nem mondható monológját.

- Na és te?- pásztázta kérdőn az arcom Oliver.

- Ó, ja hogy én? Novemberben töltöm be a 16-ot.- válaszoltam halkan, az egyik vörös tincsemet tekergetve.

- Szóval Castiel egy nála másfél évvel fiatalabb lánnyal jár?- bámult felváltva rám és a fekete hajú fiúra, a húga.

- Olivia!- szólt rá a bátyja.

- Szerintem,- köhintettem egyet, mire mindenki egy emberként fordult felém- nem számít a kor, és másfél év egyáltalán nem sok. Ezt olyan hangsúllyal mondtad, mintha vagy tíz év korkülönbség lenne köztünk!

- Baj van, Daenerys?- nézett gyilkos tekintettel Olivia.

- Nem. –préseltem ki magamból nehezen, és reméltem, hogy elég hihetően hatott.

- Oké srácok! Menjünk vissza bulizni!- próbálta fokozni a hangulatot, vagy csak menteni a menthetőt Connor.

- Okéééé!- kiáltotta elnyújtva Gia, és megragadva az ikrek kezét kirohant.

- Megyünk?- kérdezte Castiel mosolyra húzva száját.

- Persze!- karoltam bele, és Connor után indultunk.

- Ööö, azt hiszem, mégsem volt olyan jó ötlet ez a buli cucc!- néztem riadtan körbe, bár a mellettem álló(talán utolsó józan személyek egyikei)lányok jól érezték magukat.

- Party hard!- legalábbis erre következtettem Gia beszólásából.

- Haaaaaaard!- ordította teli torokból a szöszi lány, és alig akartam elhinni, hogy ez a csaj, ugyanaz az Olivia, akivel pár perce beszéltem.

 Gia és Olivia magával rángatott a bárpulthoz, így a fiúkat „hátrahagyva” indultunk el italért.

- Na, és mi volt eddig köztetek?- kérdezte kaján vigyorral az arcán Gia.

- Tessék?- képedtem el vörös fejjel.

- Castiel és közted mi törtétn?- kérdezte újra, mintha eddig nem esett volna le, hogy miről beszél…

- Semmi! Igazából csak pár napja járunk!- hadartam elvörösödve.

- Egyáltalán semmi?- kérdezte enyhe éllel és döbbenettel a hangjában a szőke.

- Csókolózni, azért csókolóztunk, de csak ennyi!

- Nyelves, francia, csak szimpla puszi…- kezdte sorolni a vörös hajú.

- Semmi nyelves, csak sima csók!- vágtam közbe, és már lángokban állt az egész arcom.

- Jaj, de szűzies vagy!- nevetett gonoszul Olivia- Castielhez egyáltalán nem egy magadfajta apácanövendék illik!

- Hé! 1: Nem vagyok apácanövendék! 2: Milyen alapon szólsz bele a kapcsolatunkba?- mindenkinek ez a mániája, a magánéletem firtatása?!

- Keverj három koktélt!- szólt oda Gia unottan a mixer srácnak, miközben minket figyelt.

- Nekem alkohol nélkül, ha lehet!- szóltam oda gyorsan, de amint kimondtam már meg is bántam.(Úgy tűnik ez az elhamarkodott döntések napja.)

- Ha szeretnéd!- vont vállat a mixer.

- Tényleg nem vagy apáca, sem szűzies!- nevetett gonoszul a szöszi. (Mondtam már, hogy utálom a szőkéket?)

- Na most álljatok le!- szólt ránk dühösen a vörös lány.

- Bocsi, lehetne mégis inkább alkoholosat?- szóltam megint a mixer srácnak, aki már nagyon unhatott, de azért egy halvány mosollyal válaszolt.

- Természetesen!- közben azért szerintem magában káromkodott…

- Ó, a hercegnő mégis szeszes italt fogyaszt? Nem vagy túl fiatal ehez?

- Olivia, neked bejön Castiel?- néztem smaragdzöld szemébe, ami most döbbenten bámult rám.

- Tessék? Ezt meg honnan veszed?- nézett rám elég jól játszva a szerepét, bár az, hogy elpirult elárulta. Minden jól kinéző, enyhén picsa, szőke csajnak Cas kell?!

- Nyugodtan elmondhatod, egyáltalán nem haragszom meg érte, sőt attól, hogy bevallod nekem, lehetünk jóban!- próbáltam mosolyogni, de hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi lett belőle.

- Te teljesen hülye vagy!- pattant le a bárszékről, és az embertömegbe vetette magát.

- Olivia!- kiabáltam utána, és Gia is, de a szőke lány eltűnt a tömegben.

- Várd meg az italokat!- nézett rám lemondóan Gia(biztos szomorú a koktélok miatt, mármint, hogy itt kell hagynia őket…)- Megyek és megkeresem!

- Oké! Addig én,– mire ezt kimondtam, már el is tűnt- itt várok…egyedül.

- Tessék a három koktél a három gyönyörű hölgynek, de miért csak egy van itt?- kérdezte értetlen képpel a mixer fiú.

- Ööö, fontos dolgot kellett elintézniük, mindjárt itt lesznek! Addig passzolt ide őket!- próbáltam játszani a „nagymenőt”.
- Nekem nyolc, na itt a pia!- tolt a képembe három színes löttyöt, kék, piros és lila színekben pompáztak, és nem bírtam kivárni, amíg a lányok visszaérnek, felhörpintettem a kéket, majd a lilát végül a pirosat is. Ez annyira nem bizonyult jó ötletnek, mivel alig pár perccel később, rettentően szédülni kezdtem, és hányinger tört rám, így magára hagyva az üres poharakat, elindultam megkeresni a mosdót. Nagyon rosszul voltam, a színes fények miatt, minden összefolyt előttem, így jobbra balra dülöngéltem, és amikor megbotlottam, és azt hittem becsapódok, mint az atombomba Hirosimába, de az egyik táncoló fiatal meglökött, aminek következtében nekimentem egy bizonyos személynek, akit a hátam közepére sem kívántam volna!

- Ó, szia, hát nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk!- vigyorodott el, és erősen tartott, bár így se, úgy se tudtam volna meglépni, mivel majdnem elájultam.

- Enge-dj el!  
- Csak nem becsiccsentettünk?- húzta még szélesebb vigyorra a száját, ami fizikai képtelenség volt! 
- Sem-mih kö-höz-höd hoz-zsá!- gagyogtam nagyon cikin, hiába próbálkoztam, nem sikerült normálisan beszélnem.

- Na gyere!- kapott az ölébe, és még egy rendes sikolyra sem futotta, annyira forgott velem a világ.

- Ne!- ezt az egy szót normálisan ki tudtam mondani, bár nem sokra mentem vele…

- Nyugi aranyom! Csak kicsit pihensz,- kezdte lágy hangon, de sajnos folytatta, bár a pihenés gondolat nem is volt olyan rossz- velem!-ez már inkább!

- Ne!- motyogtam kiabálás helyett, mivel annyira fáradt voltam, hogy elég volt arra koncentrálnom, ne aludjak be!

- Mi lenne, ha…?- kérdezte, miközben a kezével végigsimította a nyakamat, amitől kirázott a hideg.(Nem jó értelemben!)

- Ha letennéd!- szólalt meg valaki mögüle, tehát velem szemben állt, de a fények és a három pohárnyi alkohol miatt nem nagyon tudtam beazonosítani, hogy ki lehet a hősöm.

- Téged is látni?- kérdezte, még mindig háttal állva.

- Tedd le azonnal!- rivallt rá, és a közelünkben állók abbahagyták a táncot, és kíváncsian várták, hogy mi fog történni. Na arra én is kíváncsi voltam!

- Miért tenném le, mert te kérted?- nyomta meg a hangsúlyt a „te” szócskán.

- Például!- egy percre lehunytam a szemem, aztán éreztem, hogy egy gyengédebb kéz tart, erre felnyitottam a szemhéjamat, és zavartan pillantottam Castielre- Jól vagy?

- Volt- tham, már rossz-szhabbul is!- pofáztam valami marhaságot, és reméltem, hogy nem ad vissza….ööö, kinek is? Alaposan megnéztem a másik srácot, de a elég volt, csak egy pillantást vetnem a hajára, máris leesett! Azért nem sok fehér hajú srác szaladgál 25 év alatt!

- Oké, akkor, most leülsz a…földre, és pihensz, én pedig péppé verem Stormot!- nézett rám aggódva, majd óvatosan lehelyezett a padlóra, aztán fölegyenesedett, és amit még utoljára láttam, hogy meglendíti az öklét, az előbb említett fiú felé, és közöttük, azért pár méternyire, Gia és Olivia rohannak valamit üvöltve, ami nekem csak tátogásnak tűnt.

…

- Aúú!- kaptam a homlokomhoz, amikor felültem az ágyban, és értetlenül néztem körbe a szépen elrendezett szobában, bár néha a plafon tűnt a padlónak, vagy fordítva. Soha többet nem iszok!

- Felkeltél?- abban a percben vettem észre, az ágy mellett ülő srácot, aki történetesen a barátom volt.

- Te hülyeeee!- ugrott a nyakamba a semmiből (Figyelmeztetés:A pia miatt megvakulhatsz!) Gia, és majdnem megfojtott.

- Jobban vagy?- szólat meg még egy hang, és az ajtó mellett Connort láttam csapzott hajjal, és nyakkendő nélkül, Castiel is hasonlóan festett, csak neki megvolt a nyakkendője.

- M-mi tör-tént?- kérdeztem nagyon összpontosítva, hogy normális szavakat ejtsek ki a számon.

- Oké Gia, menjünk ki!- lépett mellé Connor, és a lánnyal együtt kiléptek az ajtón.

 Castiel haraggal kevert aggodalommal és megkönnyebbült tekintettel nézett rám, na, most mi volt ez az érzelmi kitörés?

- Mi lett vele?- kérdeztem utalva „rá”.

- Még él…még.- közölte lazán, aztán felkelt a székről, és mellém ült az ágyra.

- Öhm…- ennyit tudtam kinyögni, és az, hogy fülig vörösödtem, csak dobott egyet a „Most kinyúvadok” hangulatomon!

- Mi az?- kérdezte közelebb hajolva, én meg csak hatalmas szemekkel bámultam rá.

- Cas…- a francba, pedig elhatároztam, hogy SOHA nem fogom így hívni, legalábbis hangosan nem.

- Mi az?- kérdezte félmosolyra húzva a száját, amitől meghalok, ha csak látom! Azt a tényt leszámítva, hogy Castiel felettem volt, és a két kezével nyomta ki magát, én pedig majd berosáltam, közben másnapos voltam, és még teljesen vörös is! Kell egyéb, a totális égéshez?

- Mit csi…?- és eddig mondhattam, ugyanis az ajka az enyémre forrt, ennek eredményeképpen csak még vörösebb lett az arcom, ha ez egyáltalán lehetséges…

- Vigyázz már jobban magadra, te…te lüke!- jól hallottam, hogy lelükézett a pasim?!

- Miről be…- de Castiel megint csak megcsókolt, és én is visszacsókoltam őt, aztán hirtelen Castiel nyelve a számban volt. Erre csak döbbenten kinyitottam a szemem, és láttam, hogy ő is nyitva tartja a szemét, legalább félig. A srác egyre „otthonosabban” mozgott a számban, én pedig zavaromban csak bámultam rá, annyira más volt, de ez tetszett. (Mondjuk mielőtt beledugja a nyelvét a számba, azért megkérdezhette volna…)

- Mi ez az arc?- kérdezte mikor „befejezte”, megint csak félmosolyra húzva a száját, furcsa volt nekem megismerkedni a perverz Castiellel, aki a számtól haladt le a nyakamig, és végigcsókolt közben.

- Castiel…ne csin…!- próbáltam visszafogni egy kicsit, de magától megállt, amikor a nyakamhoz ért.

- Az a rohadék hozzád ért, ugye?- kérdezte dühtől izzó szemekkel- Megyek, és megölöm!

- NE! Mármint nem kell!- kaptam oldalra a tekintetem.

- Akkor is kicsinálom!- pattant fel Castiel, de a keze után nyúltam.

- Ne menj!- ragadtam meg az ingét- Úgy értem…

- Hm!- mosolyodott el, majd befeküdt mellém, és újra megcsókolt...igen nyelves csók.

 Azon kívül, hogy volt „pár” szenvedélyesebb csókunk, semmi sem történt köztünk, körülbelül fél óra múlva, amikor valamennyire rendbe szedtem magam, és úgy is éreztem, hogy szalonképes vagyok, akkor beözönlöttek a többiek is: Connor és Gia.

- Halálra aggódtam magam!- futott oda hozzám a vörös lány, és ha az ölelésével akart megölni, akkor remek munkát végzett- Ilyet soha többet ne csinálj!

- Jól van Gia, de így megfojtod!- mosolygott halványan Connor, és leült mellénk az ágyra. 

- Hol van Castiel?- kérdeztem tőlük.

- Elment, asszem átöltözni…de lehet kinyírni Stormot!- „nyugtatott” meg a lány.

- Mi?!

- Nyugodj meg, Castiel okosabb annál!- kezdte Connor, de amikor látta, hogy ez cseppet sem nyugtat meg, egyéb választ is adott- Különben Storm, már hazament, szóltam neki, hogy nem látom nagyon szívesen!

- Ó, akkor rendben van…- dőltem vissza az ágyba, és ahogy Castielre gondoltam fülig vörösödtem, ez a mellettem ülő lánynak is feltűnt, és kérdő tekintettel bámult rám.

- Nem akarsz valamit mondani?

- Nem igazán!- kaptam a tekintetem a fal felé, az ajtó csapódására, pedig riadtan rezzentem össze.

- Jobban vagy?- hajolt le hozzám CASTIEL, és már kezdtem unni ezt a mondatot, fogalmam sem volt hányszor hallottam már ma…

- Igen.- feleltem paprika színben pompázva.

- Akkor hazaviszlek!- ajánlotta fel, nos ha jobban belegondoltam...nem biztos, hogy annyira haza akartam menni, anyával összeveszve váltunk el, és az ablakon besurranó napsugarak alapján másnap reggel volt, tehát nem töltöttem otthon az éjszakát…teljesen jó nekem itt!

- Nem baj?- kérdeztem zavartan.

- Dehogy! Gyere lent megvárlak!- lépett hátra.

- Oké…- aztán eszembe jutott a szerintem legfontosabb probléma- MA ISKOLA VAN!

- Igen, úgyhogy siess! Még pont beérhetünk! Gia, majd ad neked valami hétköznapibb ruhát!

- Milyen  színű felsőt hozzak?- nézett rám az előbb említett lány  érdekes mosollyal az arcán.

- Mindegy csak kérek egy farmert meg valamilyen felsőt, ami nem rózsaszínű!

- Értve!- pattant fel, és kirohant az ajtón.

- Biztos jól vagy?- nézett rám Connor.

- Igen, teljesen!- villantottam rá egy széles mosolyt.

- Bocs, hogy ezt nekem kell megkérdeznem, de…Storm…hozzáért a nyakadhoz?- kérdezte komolyan, és fogalmam sem volt, hogy tud ilyen hangon feltenni egy ilyen kérdést, mikor én fülig pirultam!

- Ööö….Castiel kérte, hogy vallass ki?- próbáltam  nevetni- Amúgy igen…, de csak egy pillanat volt, aztán megjelent Castiel.

- Értem…akkor öltözz!- adott helyet az éppen akkor besiető Giának, ő pedig kiment.

- Tessék!- adott nekem egy fekete atlétát, egy sötétkék farmert, és egy piros tornacipőt.

- Köszi!- vettem át a rakományt, és pár perc alatt el is készültem.

- Ezt lent találtam, Connor azt mondta, hogy a tiéd.- nyújtotta oda bőrdzsekim.

- Igen, köszönöm!- kaptam magamra, már csak egyetlen dolog hiányzott: a táskám!Amikor ezt a problémámat megosztottam Giával, csak legyintett egyet.

- Majd valaki biztos, ad neked kölcsön lapot és tollat! Gyere inkább az a fontos, hogy el ne késs!- ragadta meg a karom, és maga után húzott.

- Végre itt vagytok!- mondta Castiel az ajtónak dőlve, fekete farmerban, szintén fekete tornacsukában, és vérvörös pólóban, amin egy „WARNING” felirat díszelgett + ő is menőnek találta a bőrdzsekit, mármint a sasjátját- Mehetünk?

- Aha! Szia Gia!- intettem neki.

- Szia!- köszönt el tőlem, és az volt az érzésem, hogy még sokszor fogom őket látni.

- Pattanj fel!- hallottam a pasim hangját, mire megfordultam, és Castielt láttam csücsülni egy fekete motoron!

- Ezzel megyünk?- akadtam ki.

- Igen! Tessék vedd fel!- adott hátra egy piros bukósisakot, ő pedig egy koromfeketét helyezett a fejére.

…

 A sulihoz érve, már tudtam ez rohadtul nem lesz feltűnés nélküli belépő! Motorral érkezni a sulihoz nagy dolog, pláne ha egy „híres” srác hoz be. Castiel lepattant a motorról, levette a bukósisakot, és megrázta a haját (Owww! *o*), aztán lesegített engem is, én pedig szintén levettem a bukót. Csak egy pöpet igazolódott be a gondolatom, amikor a suliba igyekezők szájtátva bámultak minket, főleg azután, hogy Cas megfogta a kezem, és úgy indultunk el az iskola kapujához. Amber és Jeremy, akik éppen egymással vitáztak, de amint megpillantottak elhallgattak, és döbbenten bámultak ránk. Mintha egy kibaszott kifutón lettünk volna az egész suli minket bámult. Aztán Castielre néztem, utána meg végignéztem magamon, na persze nem voltunk még összeöltözve is?! Ugye Castiel fekete farmert, és cipőt, piros felsőt és bőrdzsekit viselt, én pedig sötétkék farmert, piros tornacsukát, fekete atlétát és szintén bőrdzsekit. Mindenki susogott körülöttünk, Castiel, pedig csak mosolyogva állta a tekinteteket, és nagyon reméltem, hogy nem áll szándékában megcsókolni az egész iskola előtt! Amikor a bejárat előtt lefagyott testvérekhez értünk, na akkor kezdődött el ez a dolog csak igazán.

- Castiel?- kérdezte Amber döbbenten, noha tegnap már kitálaltunk neki, lehet, hogy elveszett az infó a szőke fejében.

- Ti…?- akadozott Jeremy hangja.

- Hogy van a kezed?- kérdezte visszatartott nevetéssel a fekete hajú fiú.

- Jól!- vágta rá Amber vörös arccal- Te ne mosolyogj vöröske, a begipszelt karomhoz, neked semmi közöd!

- Örülök…- motyogtam oda neki.

- Ti ketten…?- hűha Jeremy eljutott két szóig, wow!

- Igen,- kezdte Castiel, aki a jelek szerint megunta a várakozást- Daenerys és én járunk!

 Van egy olyan érzésem, hogy egy darabig nagyon népszerű leszek…

Folytatás következik!