Kiss Of Death 4.rész

 4. rész: Már megint Castiel !

 Az ügy egyre csak borzasztóbb lett, Hope pedig végérvényesen és nyomtalanul eltűnt. A rendőrség is csak össze-vissza beszél, és őszintén örülök neki, hogy lekerültem a gyanúsítottak listájáról, mert oké, hogy én is ott voltam, az incidens alatt, de azért nehogy már az én kezem legyen a legjobb barátnőm eltűnésében! Ma megyek először suliba az óta a Szerdai nap óta, pontosan 5 nappal ezelőtt történt az a bizonyos dolog. Még időben is érkeztem meg, ami nem kis meglepetést okozott Jeremy-nek. Igazából egy szemhunyásnyit sem aludtam a hétvégén, a látószerveimen ezt tökéletesen lehetett is látni. Gondoltam, ha már úgyse alszok, akkor bő két órával hamarabb is elkezdhetem a készülődést. Az iskolában próbáltam elvegyülni a tömegben, de mit ne mondjak a három grácia simán rám talált. Lehet rám szereltek valami nyomkövetőt, azért találnak meg mindig olyan könnyen. Szóval belebotlottam ebbe a három kedves kis dögbe, akik azonnal vérszívósdit kezdtek játszani, és hülye kérdésekkel kezdtek bombázni, a fenének sem akartak békén hagyni!

-Leszállnátok rólam?- kérdeztem erőtlenül.

- Huh? Mi van a zenelejátszód elszívta az erődet?- nézett rám értetlenül Tina.

- Aha- próbáltam kikerülni őket, de ezeknek a mániájuk az, hogy elzárják mások útját.

- Mi bajod, hogy még csak vissza se vágsz?- kezdett méregetni tengerkék szemével a szöszi, ami úgy tűnt csak „csini” ruhák és „cuki” cipők megtalálására volt alkalmas, ugyanis semmire sem jött rá az arcom vizsgálása után.

- Most nem vagy jó szórakozás!- vinnyogott újra a néger, és összenézve Amber-rel megbeszélték stratégiájukat. Nicol csak szótlanul meredt rám, jut eszembe hallottam én valaha is beszélni azt a csajt?

- Lányok szerintem hagyjuk...- mondta a barna hajú, zöld szemű leányzó, jé beszél!!!

- Na jó, ma mindenki megkattant?- nézett körbe az ég felé emelt fejjel Amber, majd Tina, mint valami betanított pincsi ugyanígy tett.

- Nem csak nem úgy tűnik, mint aki bármit is ki fog nyögni!

- Hm. Van benne valami, na jó húzzunk!- adta ki a parancsot a szőkeség, és úgy fordultak meg, mintha valami fodrászati reklámba szerepelnének. Hirtelen Nicol hátrafordult és egy kedves mosolyt küldött felém. Hogy mi a csuda folyik itt?! Értetlenül álltam ott egészen addig, amíg be nem fordultak a sarkon. Gyorsan megráztam a fejem, és villámsebességgel fordultam meg, de ennek meg is lett a következménye. Beleütköztem valaki vállába, és se perc alatt a földön találtam magam.

- Remek, már csak ez hiányzott!- mérgelődtem halkan.

- Jól vagy?- tornyosult felém egy árnyék, és őszintén szólva nem kis ijedséget okozott számomra. Akárcsak egy béna horror filmben.

- Hííík!- micsoda briliáns válasz! Nobelt nekem!

- Öhm, neked is hííík, de mi lenne, ha felállnál?- nagyon ismerős volt nekem ez a hang, hirtelen felnéztem és Castiel nyújtotta nekem a kezét.

- Castiel?- kérdeztem értetlenül.

- Igen ez a nevem...Daenerys?- hahaha, szörnyen vicces!

- Igen, engem is így hívnak...- miután befejeztük a ki ki csoda? nevű játékot, értelmes beszélgetésbe kezdtünk, vagy mégse.

- Szerinted ez jó szórakozás?- tettem fel neki halkan, mert a folyosón elhaladó emberek figyelmét eléggé felkeltette a „jelenetünk”.

- Eléggé – adta meg rövid, ám de számomra annál inkább irritáló válaszát.

- Mentem! – próbáltam kikerülni a fiút, de úgy tűnt átvette Amber és csatlósai idegesítő szokásait, és elállta az utamat, mindig arra lépett, amerre én is szándékoztam menni. Komolyan, mint a dedóba, ez ennyire jó szórakozás?!

- Mi a baj?- vigyorgott, én pedig nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy dühösnek lásson, úgyhogy sarkon fordultam és a női mosdó felé vettem az irányt. A tervem bevált, mivel kellőképpen meglepődött, és mire utolért volna, én már a WC-ben álltam.

- Szióka!- integettem neki vidáman, ő pedig csak idegesen...szaglászott a levegőben?!

- Jobb lenne, ha eltűnnél innen!- nézett a szemembe szürke szemeivel, és egy kis aggodalmat véltem felfedezni bennük. Mi a fene folyik itt?!

- Miért?- néztem rá értetlenül.

- Csak tűnj el!- nézett rám idegesen és eltűnt az ember tömegben. Mi a...most, meg akart védeni?! A szemei olyan aggódóak voltak, és szépek és...na, álljunk csak meg egy szóra! Mi ez a lányos ömlengés itten?! Mintha bele lennék zúgva! Pedig nem! Nagyon NEM! Egyáltalán még csak nem is az esetem, sőt...talán...tetszik, de csak egy kicsit, egy incuri-pincurit! Na jó, ez kezd bizar lenni! Inkább tényleg eltűnök innen!

 Ám amint kiléptem a mosdó ajtaján, egy magas, fehér(?) hajú srácba ütköztem. (Komolyan a mai napon ez a mániám?!Meg egyébként mindig, de ezt a kérdést muszáj volt feltennem!) Szerencsére nem estem el, de a srác így is jó két fejjel magasabb volt nálam, és én se vagyok olyan pici a 170 cm-mel! Az egyik szeme kék volt, a másikat pedig szem kendő fedte. (Kalóz?XD Jó ez hülye poén volt)

-Öhm, bocsika!- próbáltam kikerülni, de megragadta a jobb karom és visszarántott maga elé.

- Daenerys- nek hívnak?- nézett a szemembe, amitől kirázott a hideg.

- Igen, de ha elengednél, annak örülnék!- próbáltam kicsit indulatosabban a tudtára adni, hogy mit szeretnék. Pechemre a folyosó üres volt, így senkitől sem tudtam segítséget kérni. A fehér hajú pedig csak meredten bámult, majd elkezdett szagolgatni! Mi van, büdös vagyok, hogy mindenki szagolgat?!

- Jó az illatod...- közölte lazán, és félszemével egyenesen a szemembe bámult.

- T-Tessék?- néztem rá értetlenül, akkor mégse vagyok büdi.

- Jó az illatod...- ismételte meg, és közelebb hajolt hozzám. Hogy mi a csuda van?! Az illatom, miért érdekel mindenkit az illatom?!

- Bocsesz, de nekem órára kell mennem!- próbáltam mostmár két kézzel elolni magamtól, de rohadt erős volt, így a két kezemet simán a falhoz nyomta, és szorosan tartotta.- Hé! Engedj el, hallod?! Sikítani fogok!- hirtelen rámnézett kék szemével, ami szinte világított!

- Csak nyugodtan!- nézett farkasszemet velem, én pedig vettem a bátorságot és sikítottam volna, hogyha egy hang is jött volna ki a torkom.                       Egyszerűen megnémultam!  Varázslat! lyedten tekintettem a fiúra, aki csak nevetve szemlélt, és közeledni kezdett felém, én pedig oldalra fordítottam a fejem, és szorosan lehunytam a szemem.

- Te?!- a szempilláim akaratlanul is felvetődtek, amikor meghallottam a számomra nagyon is ismerős hangot. Castiel futott a folyosón felénk, és gyűlölettel a szemében nézett a másikra. Hm, úgy tűnt ismerik egymást.
- Castiel? Micsoda meglepetés!- engedett el a fehér hajú, aminek eléggé megörültem.

- Dehogy lepődtél meg! Pontosan tudtad, hogy jövök!- nézett rá dühösen.

- Igazad van, de így viccesebb volt, nem igaz Daeny?- mi, ez most hozzám szólt?

- Elég legyen Storm! Takarodj vissza a helyedre!- üvöltött vele Castiel.

- Ahogy óhajtod, 3. felség! Később még találkozunk, Daeny!- intett és sarkon fordult, én pár percig csak meredten bámultam a fekete hajú fiút, majd a másik után fordultam és egy kis fáziskéséssel, de megmondtam neki a magamét.

- Nem vagyok Daeny, és...!- és eltűnt!- Mi a...?

- Daenerys! Jól vagy?- kérdezte a bal oldalamon álló Castiel.

- E-Eltűnt...- ismételgettem ezt az egy szót újra és újra.

- Bántott? Ha csak egyetlen egy ujjal is hozzád mert érni...

- Nem, jól vagyok! Bár nem csak egy ujjal, hanem két kézzel, de mindegy! Amúgy nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ennyire aggódj értem!- kicsit fura volt, hogy máskor szívózik velem, akkor pedig eljátszotta a hős lovagot.

- Öm...igaz is, bocsi, csak tudod ő egy régi ellenségem, és azért akart bántani, mert látott velem együtt, tehát eléggé felelősnek érzem magam.

- Ó, akkor az a pali miattad szállt rám?- néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Igen, és nagyon saj...-megint indulatosan a szavába vágtam.

- Tudod mit? Akkor hagyj békén, és ő is ezt teszi majd velem!- mondtam neki mérgesen, majd kiviharzottam az iskolából, és nem egyáltalán nem zavart, hogy az óra kellős közepén tarthattak a bent lévők.

  Egy játszótérig futottam, majd a kimerültségtől lerogytam a hintára. Mit csináljak?-ez az egy kérdés kavargott a fejemben, nem értem egyáltalán nem! Majd a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy őt egészen más foglalkoztatja, jut is eszembe ma még semmit nem ettem!

- Éhes vagy?- tornyosult felém egy árnyék, ami megint nem kis szívrohamot okozott számomra. Majd felnéztem, és megállapítottam, hogy a dolgok tényleg ismétlik önmagukat.

- Nem, poénból korog a hasam!- néztem szemrehányóan Castiel-re.

- Akkor erre nincs is szükséged?- emelt fel egy Mc’Donalds-os zacskót.

- Azt egy szóval se mondtam...- válaszoltam, miközben kikaptam a kezéből a kaját.- Kérdezhetek valamit?- néztem rá, miközben helyet foglalt a másik hintán.

- Persze

- Te követsz engem?- néztem rá összehúzott szemöldökkel, mire csak széles mosolyra húzta a száját, és szerintem nagyon koncentrált, nehogy elröhögje magát.

- Nem, én a saját utamat járom, de úgy tűnik, te mindig keresztezed

- Aha, persze! Ja! Köszi, a reggelit!- mondtam tele szájjal, ami biztos hányingergerjesztő látvány lehetett, ja és persze roppant nőies voltam!

- Nincs mit!- felelte mosolyogva, a könyökére támasztotta az arcát, és úgy figyelt, aminek hála jól félre is nyeltem a kaját.- Jól vagy?

- Aha!- mondtam miután megittam a fél decis kólát.- Ezt soha többet ne csináld!- néztem rá mérgesen, ám szerintem az, hogy enyhén elvörösödtem totál elárult.

- Mit?- kérdezte megint olyan pózba helyezkedve, és vigyorogva figyelte a reakciómat, ami a fülig vörösödés volt. Most komolyan! Ki ne jönne zavarba attól, hogy egy eléggé helyes fiú bámulja a gyönyörű szemeivel! Te jó ég! Mi ez a nyálas duma?!

- Ezt!- válaszoltam még mindig paprika színben pompázva.

- Ja, hogy ezt!- nézett rám még jobban megbabonázva szürke szemeivel, tuti, most már holtbiztos, hogy direkt csinálta!

- Igen!- fordultam a másik irányba, hogy legalább az arcomat ne lássa.

- Jó. És ezt csinálhatom?- fogalmam sem volt róla, hogy mit akar, ezért megfordultam, hogy lássam és...és Castiel arca pár centire volt tőlem, a kezével pedig beletúrt vörös hajamba, én padig elkerekedett szemmel, és a hajamhoz hasonló színű arccal figyeltem a srácot. Az ajka alig pár mm-nyire volt tőlem, és tisztán éreztem a lélegzetét, szorosan behunytam a szemem, és vártam, majd hirtelen kinyitottam, ugyanis hangos röhögésre eszméltem.

- Ez jó! Ez nagyon jó!- nevetett a hintán, és csaknem le is esett.

- Nem ez nem vicces!- mondtam zavartan, és mivel, már nagyon idegesített, ezért hatalmasat taszítottam rajta, aminek következtében le is esett a földre, de csak tovább nevetett rajtam.

- De! Ismerd be, hogy az!- fetrengett a földön.

- Jó, talán egy kicsit az!- mondtam totál vörös fejjel.

- Na, ugye?- nézett rám most már csak mosolyogva, és felém nyújtotta a kezét, hogy húzzam fel. Én hülye, pedig megragadtam a kezét, mire Castiel szorosan megmarkolta a kezem, és lerántott a földre maga mellé.

- Vá...te...mit?!- makogtam össze-vissza rákvörös fejjel, és az sem kizárható, hogy füstöltem is.

- Ha meg akarnálak csókolni, azt normálisabban tenném!- nézett mélyen a szemembe, és ehhez még csak meg se kellett erőltetnie magát, ugyanis pár centire feküdt tőlem.

- Mi?- jesszus, olyan értelmesen bírok beszélni...

- Nyugi, eszemben sincs megcsókolni téged!- ennek a kijelentésének fogalmam sem volt, hogy örülnöm kéne-e vagy nem.-Mi van, most besértődtél?- nézett rám döbbenten, nem, egyáltalán nem zavart, hogy így gondolja, sőt még csak meg sem lepett a dolog.

- Nem, miért?- néztem rá faarccal.

- Úgy értettem, csak így simán minden bevezetés nélkül, de tudod mit?- nézett rám, mire én csak értetlenül bámultam rá.

- Mit?- kérdeztem meg, de hamarabb megkaptam a választ, mint szerettem volna, ugyanis bármi előrejelzés nélkül a számra tapasztotta az ajkát!!! Egyszerűen megcsókolt! Ott a földön, iskolaidőben, csak úgy bevezetés nélkül, pont, ahogy az előbb említette. Azt hiszem, valahol ez volt az a pont, ahol teljesen elvesztettem a fonalat.

Folytatás következik!