Kiss Of Death 5.rész

5. rész: Trónfosztott méhkirányő

 Reggel az ágyamban ébredtem. Ezzel semmi probléma sem lenne, leszámítva azt, hogy a tegnapi nap addig tiszta, hogy Castiel megcsókolt (!), de utána vakhomály az egész! Az első feltevésemet gyorsan elhessegettem, miután egy gyors fejfordítással ellenőriztem, hogy csak én tartózkodom az ágyamban. Viszont akkor sem értettem, miért esett ki a tegnapi délután?! Az ajtóm, hirtelen, nyikorogva kinyílt, és hála az égnek, hogy anya jött be rajta!

- Daenerys! Jobban vagy?- nézett rám aggódva.

- Igen, de mi történt?- meredtem rá értetlenül.

- Elájultál!

- Uh, és hogyan kerültem haza?- előre féltem anya válaszától.

- Haza hoztalak - mondta furán vizsgálgatva az arcom.

- Te?- meredtem rá.

- Nem a szomszéd! Kicsim, elmentem érted autóval, mert a tanárod telefonált, hogy késtél az óráról, ezért kimentek megnézni, hogy hol vagy, és a folyosón feküdtél eszméletlenül!- á, már tudom kitől örököltem a cinizmusomat!

- A folyosón?- kérdeztem vissza, mert ez fizikai képtelenség! Már hogy feküdtem volna ott, ha egyszer a játszótéren voltam Castiel- lel és...biztos, hogy én jártam ott, és főleg Castiel- lel?!

- Igen, a női mosdótól pár méterre

- Tényleg, most már emlékszem!- gyorsan rögtönöznöm kellett valamit- Rosszul voltam, ezért elmentem a wc-be, de közben becsöngettek, és mire kiértem a folyosó már üres volt, ezért elkezdtem szaladni, de megbotlottam, és innentől semmi - fejeztem be, az abban a pillanatban kitalált történetet.

- Pedig nincs is semmi púp a fejeden...- szemlélte anyu az arcom. Lebuktam!

- Mert magam elé tettem a kezem!- emeltem fel az alkarom, amin az Amber-rel folytatott,,beszélgetés” emlékei látszódtak, kék foltok képében.

- Szszssz! Ez tényleg csúnya! Hozok rá kötszert!- mondta, és már ki is ment.

- Huh!- ezt egyelőre megúsztam, már csak az volt a kérdés, hogy mi a fene történt a játszótéren, vagy inkább az, hogy megtörtént-e?

 Csak szerintem lenne gáz, hogyha én ilyeneket képzelegnék, miközben elájultam? Nem. A fél, ha nem az egész világ gondolná ezt cikinek! Most álmodtam az egészet, de az nem lehet, mert tisztán emlékszem! Mi van?! Már annyira sem értem, mint amennyire tegnap értettem!

- Alig találtam meg!- tépte fel a kilincset anya loholva, egy elsősegély dobozt szorongatva a kezében.

- Mennyi az idő?- néztem rá türelmetlenül.

- Reggel fél 6, miért?- pislogott nagyokat, és csak most vettem észre a sötét karikákat a szeme alatt. Biztosan egész éjjel fent volt!

- Mehetnék suliba?

- Te menni akarsz, az iskolába?! Nagyon megüthetted a fejed, ez súlyosabb, mint gondoltam!- ült le az ágyra és elkezdte tapogatni a fejem.

- Nincs semmi bajom!- toltam el magamtól- Csak már múlt héten is hiányoztam 2 napot, nem akarok ilyen sűrűn itthon maradni!

- Szegénykém, nem volt még így is elég bajod!- simogatta meg a homlokom.

- Akkor mehetek?- néztem rá kérdő tekintettel.

- Igen, ha ennyire szeretnél!

- Jó, akkor kezdetnek lezuhanyozok- rúgtam le magamról a takarót, és örömmel konstatáltam, hogy a tegnapi ruhámban vagyok, így se anya, se Castiel nem vetkőztetett le. Huh, hülye gondolatok!

 A suliba belépve, már nem gondoltam ezt annyira jó ötletnek, ugyanis mindenki egy emberként fordult felém, és a tekintetükkel követtek. Majd a három kedvenc évfolyamtársammal találkoztam össze. Komolyan ezek bedrótoztak engem, hogy folyton tudják, hol tartózkodom, bár ha jobban belegondolok, ma csak az embertömeget kellett követniük.

- Oh, nézzétek csak, ki van itt!- méregetett lenézően Amber.

- Milyen édes! Beájulok tőle!- vihogott egérhangján a néger, és ezt a másik kettő olyan viccesnek gondolta, hogy nyerítésszerű röhögésbe kezdtek. (Komolyan lehetne ebben az iskolában állatkertet nyitni!)

- Mi van Csipkerózsika, megszúrtad magad az orsóval, és örök álomba merültél?- nevetett rám Nicol sátánian, és egyszerűen nem értettem őt.

- Nektek mi bajotok van velem?- néztem végig mind a hármukon.

- Az kicsi szívem, hogy irritáló vagy, de nagyon!- nézett velem farkasszemet a szöszi.

- Nektek ki nem az?- szóltam vissza zsigerből, mire a nézőközönség reakciója kábé ennyi volt: Húúúúú!

- Szerintem rajtad kívül senki, de ez most nem téma! Viszont te tényleg az vagy, talán Hope is azért lépett le, irritálta a legjobb barátnője!- amint ezt meghallottam elborult az agyam, csak egyetlen dolog zakatolt benne: Kinyírni!

- Tessék?- kérdeztem vissza, összeszorított foggal.

- Ajánlom, hogy látogass meg egy fül-orr gégészt! Azt mondtam, hogy nem bírt elviselni téged ezért elhúzta a csíkot! Vagy talán te tűntetted el!- mondta egészen közel hajolva hozzám, és ennyi volt, betelt nálam a pohár!

A bal kezemmel megragadtam a felsőjét, és a jobbal, pedig akkorát behúztam neki, hogy még nekem is sajgott tőle a karom. A szőke hátratántorodott pár lépést, és vért köhögött ki.

-Te nem vagy normális! Egy vadállat, igen az vagy!- meredt rám, de a szemeiben felfedeztem egy kis félelmet, ami nagyon is tetszett.

- Neked pedig nem tanították meg, hogy a vadállatokat nem szabad felhergelni, mert megmarhatnak?!- mondtam halkan, de a síri csendben így is kiabálásnak hatott. Amber csak ijedten nézett rám, de már késő volt, ugyanis felbosszantotta a vadat. A következő percben gyomorszájon vágtam, amitől összeesett, és nem volt valami szerencsésnek mondható az esés, ugyanis mini szoknyában és tűsarkúban virított, ami ideális egy bunyóhoz. Ott ütöttem ahol értem, többen is megpróbáltak lefogni, kevés sikerrel, mert már egyáltalán nem érdekelt mit kapok, vagy mi lesz vele, sőt az érdekelt legkevésbé, hogy velem mi lesz...

 Egy negyedórával később, már az igazgatónő irodájából baktattam a Bünti Szoba felé, ahol a „súlyos” ítéletet kapottak vannak. Egyetlen egy sebem volt a jobb alkaromon (ami alapból is lila volt), egy jól kivehető harapásnyom, igen az a kis k*rva megharapott! Jó, mondjuk az is közrejátszott, hogy éppen a haját téptem, miután az ingyenes arcplasztikával végeztem, és szerintem a lábára sem fog tudni rá állni pár napig. Hamar meg is érkeztem a rettegett szobához, ahol a belépéshez külön kártya kell, amin szerepel, hogy mennyi időt kell itt töltened, a gáz ott kezdődik, amikor ki akarsz jönni, ugyanis csak a büntetési időd letöltése után enged ki. Olyan, mint egy börtön, kaja automatával és normális wc-vel. Legalábbis én így hallottam, ugyanis még sosem voltam itt ezelőtt. Miután vettem egy mély levegőt, lenyomtam a kilincset, és a kártyám lehúzása után beléptem. Abban a pillanatban, amikor körbenéztem, már vissza is fordultam, de ez a hely olyan, mint a görög alvilág istenének a 3 fejű kutyája: befelé mindenkit beenged, kifelé viszont senkit. Nagyot nyelve indultam el, hogy kiválasszam a négy üres hely közül, hová üljek le, hogy őszinte legyek, legszívesebben a földet választottam volna.

-Hé, te!- mordult rám a nagydarab kopasz srác, aki ülve volt akkora, mint én állva. Értelmetlennek gondoltam visszakérdezni azt, hogy Én?, tehát csak szimplán ránéztem.

- Igen?

- Festeted a hajadat?- nézett a horrorisztikus szemével.

- Nem, ez a természetes színe- gondoltam, ha már 4 órát itt kell töltenem, akkor nem leszek f*sz, mert simán kibeleznek.

- Jó színe van, olyan, mint a vér... mint a vér, mely ajkamhoz ér, ha elpattan egy ér!- dúdolgatta halkan, majd felírta egy papírra. Te jó ég! Én itt megőrülök egy hatod napon át!

- Ne is foglalkozz Rúfusszal!- nézett rám egy emósnak kinéző csajszi(semmi bajom az emókkal, de tényleg!), legalábbis én erre következtettem a jobb szemét eltakaró rövid fekete haj, füstös smink, lila rúzs, ugyanolyan színű körmök, és fekete halálfejes atléta alapján, a nyakában pedig egy csipkés nyaklánc lógott.

- Oh, helló!- intettem neki zavartan.

- Milyen udvariatlan vagyok! Örvendek, Lou vagyok, ugye ő itt Rúfusz, mutatott az előtte ülő fiúra, kissé elvont, művészlélek. Ő Matt-intett a fejével a bal oldalára, mire egy hippi kinézetű, hosszú, barna hajú borostás pasas,  rágózva intett-Ő pedig Emily, de így senki sem hívja, úgyhogy szólítsd Ly-nek- mutatott a nagydarab srác mellett ülő lányra, akinek vállig érő szőkésbarna haja volt, és zöld szeme, egy fekete pulcsiban, kék farmerban, és barna bakancsban volt. Kinézetre egyáltalán nem illett ide, pont, úgy ahogy én se, de a külső csalóka.

- Nemzőképtelenné tettem egy fiút, azért mert hozzám szólt relaxálás közben- kisöpörte a szeméből lógó a fufruját, majd hűvösen nézett rám, mintha kitalálta volna a gondolataimat.

- Az jó...- mondtam a lehető legnormálisabb hangon.

- Szia Mandy vagyok!- nyújtotta a kezét egy hosszú sötét hajú lány, majd maga mellé húzta fiú kiadását (úgy tippeltem ikrek lehettek)- Ő pedig az öcsém, Andy!(Ami ugye az Andrew becézése és Endynek kell ejteni) - mutatott rá mosolyogva, mire a másik búval b*szott fejjel meredt rám. Neked is szép jó napot!-de persze ezt nem mondhattam.

- Sziasztok, az én nevem Daenerys- néztem körbe egyesével biccentve a jelenlévőknek.

- Mit csináltál, hogy eme szörnyű sorsra jutottál?- nézett kérdőn Lou.

- Nos... öhm, azt hiszem, pár napig csak két gráciája lesz a sulinak...

- Mit műveltél velük?- nézett rám Ly, és úgy láttam, mintha megcsillant volna a szeme.

- Nem velük, inkább csak Amber-rel, nos, fogalmazzunk úgy, hogy pár napig a korházat fogja boldogítani!- fejeztem be szerintem, szerintük, viszont csak most kezdtem el beszélni.

- Na, meséljél csak csajszi!- ültetett le Lou mögé Mandy, és ő pedig a jobb oldalamon foglalt helyet.

- Az egész úgy kezdődött...- és elmeséltem nekik a sztorit.

- Hát ez durva!- nézett rám elkerekedett szemmel a hosszú hajú.

- Király vagy! Ki se nézném belőled!- veregetett hátba az emós.

- Jaja!- szólalt meg Matt, majd szerintem vissza is aludt.

- Ez olyan megható! Írok is neked egy dalt!- közölte az óriási fiú.

- Hm. Nem vagy semmi! A nap, ha nem a hét Fight díja a tiéd!- nézett rám Ly.

- A micsoda?- kérdeztem vissza.

- Minden nap, vagy héten kisorsoljuk ezt a képzeletbeli díjat, és az kapja, aki a legjobban szétverte valaki s*ggét!- hadarta el Mandy.

- Ó, így már értem!- mosolyogtam vissza, és egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen társaságban vagyok, mert tökre jól éreztem magam, még egészen öt másodpercig.

- Ezt általában Castiel nyeri, de ő még nem járt itt ma! De tudjátok, ami késik, nem múlik!- vigyorgott rám Lou, és bennem megállt az ütő. Hogy ki a fene?!

- Ő is itt szokott lenni?- jó tudom, ekkora hülye kérdést! Nem, a suli rosszfiúja, még sohasem járt itt!

- Ismered?- nézett rám a lila körmű lány elképedve.

- Mondhatjuk- próbáltam úgy beszélni, hogy senki szemébe se kelljen néznem, nos, ez nem nagyon sikerült, de szerencsére pont Endy szemébe néztem, aki miután felfedezte a gondolataimat, lehajtotta a fejét a padra, és bealudt. Unalmas vagyok! Kikérem magamnak!

- Bocsi! Persze eléggé népszerű, szinte mindenki ismeri!- nevetett rám Lou.

 Abban a pillanatban kinyílt a terem ajtaja, és megállapítottam, hogy valaki nagyon jó szórakozásnak gondolja, hogyha szívathat, vagy csak szimplán balszerencsés vagyok, de ilyen véletlenek egyszerűen nincsenek! Castiel lépett be rajta, és egyből összetalálkozott a tekintetünk, mire elmosolyodott! A francba, ha ezt csinálja, nem tudom megkérdezni a tegnapi napot! Majd amint ezt végiggondoltam, az arcom a hajammal megegyező színben pompázott. Elindult felém, én pedig lélegzet visszafojtva vártam, és...és elhaladt mellettem! Hogy mi a csuda van?! Megfordultam és láttam, hogy köszöntötte a többieket.

-Ó, Castiel találkoztál már az új lánnyal, azt mondja, hogy ismer!- nézett a fekete hajú fiúra Rúfusz, mire a srác felém fordult, és bumm! Fülig vörösödtem!

- Hm. – lépett közelebb hozzám, majd kétlépésnyire megállt előttem- Hogy is hívnak?- tette, fel azt a kérdést, amitől újra normális színű lett az arcom, és csak ennyit tudtam kinyögni.

- Te vagy nagyon jól játszod a hülyét, vagy tényleg ennyire hülye vagy!

- Most már tudom! Te vagy Diana!- nézett rám, amolyan „megvan” fejjel.

- Nem Diana, hanem Daenerys!- mondtam neki dühösen, és most már biztos voltam benne, hogy a tegnapi játszóteres jelenetet csak álmodtam.

- Jól van, nyugszik! Egyébként miért vagy itt?

- Agyonvertem a szőke kis k*rvát!- néztem egyenesen a szemébe.

- Melyiket?- nézett rám értetlenül, jaj ez tényleg ennyire sügér, vagy mi?!

- Amber-t!- ordítottam a pofájában.

- Ó, őt! Őt?! Azt az Amber-t?!- pislogott döbbenten.

- Nem egy másikat, szerinted?!

- Nyugi van! Hékás! Ügyesebb vagy, mint hittem!- mondta nevetve és újra megborzolta a hajamat, vagyis...várjunk csak! Ilyet csinált már, nem? Igen! Azon a napon amikor Hope eltűnt!

- K-köszi!- huppantam vissza a helyemre, Castiel pedig a bal oldalamra ült.

- Na, mindjárt lejár a büntim! Már csak fél óra, és mehetek haza!- mosolygott rám Mandy álmosan.

- Mióta vagy itt?- néztem rá értetlenül.

- Reggel 5 óta, miért? Ja, Endy is az óta!

- Miért, mit csináltatok?- tettem fel nekik döbbenten.

- Ó, csak megritkítottuk az igazgatónő virágoskertjét!- nevetett a lány.

- A franc gondolta, hogy pont akkor sétáltatja a hülye pudliját!- szólalt meg a srác először azóta, hogy én ott voltam.

- Nekem pedig 10 perc! Addig pont befejezem ezt a dalt!- nézett hátra boldogan a nagydarab fiú.

- Még 1 óra...- motyogta megsemmisülve Ly- Komolyan 2 óra egy kis ivartalanításért!- fújt egyet szöszi fufruján.

- Neked Matt?- fordult felé Lou.

- Már nem egészen, de kb. 2 óra!- mondta padra hajtott fejjel, így csak nagyjából értettük, azt, amit mondott.

- Nekem, még sok idő. - néztem szomorúan a kártyámra, ami azt mutatta, hogy kb. 3 és fél óra múlva szabadulok. -Neked Lou?

- Nekem kicsivel több, mint 2 óra. Ajj már!- nyafogott halkan. - Neked szívtiprókám?- fordult a fekete hajú fiú felé.

- Annyi, mint Daniellának...- dőlt hátra a székén.

- Már mondtam, hogy a nevem Daenerys, és...és mit mondtál?

- Daniellát, bocsika! Nehéz a neved!- tárta szét a karját.

- Nem nem, a letöltendő idődről!- estem neki.

- Ja! Nekem 3 és fél óra a letöltendő büntetésem, tehát ugyanakkor jutunk ki innen- közölte, én pedig csak meredten fordultam magam elé. Több mint 1 órán keresztül CSAK ketten leszünk egy zárt teremben, ahonnan nem lehet kimenni?! OMG!

 Bár szerettem volna, ha az idő lassabban telt volna, de ez nem így történt. Persze ez evidens, mikor az ember azt akarja, hogy gyorsan teljen az idő, akkor rohadt lassan telik, ha viszont fordítva, akkor szinte elrepülnek a percek. Már csak én, Castiel, Lou és Matt voltunk a teremben, a többiek, már letöltötték a büntetésüket.

-Nem igaz! Én ezt nem bírom ki!- verte a padot Lou, mint aki klausztrofóbiás. Lehet, van benne valami, de ne most kapjon már sokkot!

- Nyugi már csak fél órát kell kibírnotok! Nekünk...izé...

- Daenerys...- segítettem neki, már fel se idegesítettem magam azon, hogy nem tudja a nevem.

- Az!- csettintett egyet, hűha egy észlény –Szóval, nekünk még 2 óra!

- Tényleg...- te jó ég!!! Mindjárt csak ketten leszünk! Miért?! Istenem miééért?!

- Addig mondjuk, játszhatnánk...- nézett végig rajtunk Matt.

- Mit, barchobát? – kérdezett vissza a sötét hajú lány, összehúzott szemöldökkel.

- Azt is játszhatnánk, de én most nem arra gondoltam!

- Te jó ég!- meredt a plafonra Castiel, és most az egyszer én is egyet értettem vele. Barchoba?! No comment! 

- Nem barchobázunk! Üvegezzünk!- mondta a srác, kissé megemelt hangszínnel.

- Oké, úgy is unatkozok!- állt fel Lou.

- Remek! Ti jöttök?- meredt ránk a barna hajú fiú.

- Ja. - mondta röviden és tömören a fekete hajú.

- Miért ne?- válaszoltam én is.

- Király!- felelte, és kivett egy üres fantás üveget a táskájából, mi hárman, pedig arrébb toltunk pár padot, hogy elférjünk a földön ülve.

- Akkor ki kezdi?- lóbálta meg a flakont Matt.

- Lehetnek perverz kérdések is?- tette fel a kezét Castiel.

- Castiel!- lökte oldalba a lila körmű.

- Na! Lehetnek?- nézett körbe.

- Felőlem!- válaszolta a srác.

- Jól van!- egyezett bele Lou is.

- Hát, oké...- mondtam nem túl bátor hanggal. Castiel pedig megpörgette az üveget, ami... Matt-nál állt meg.

- Szívás!- verte hátba a rövid hajú lány.

- B*zdmeg Matt!- vágta hozzá az üveget.

- Na, nem akarsz valami perverzet kérdezni?- tette a mutató ujját a szájához, és közben a szempilláit rebegtette.

- Elmész te a jó büdös francba!- mondta röhögve - Na jó...mi az ízlésed?

- Hm. Asszem egész jól érzem az ízeket, az uborkának, például savanykás az íze, a pudingé édes, a...- mi Lou-val már a földön fetrengtünk a röhögéstől, hogy ez mekkora egy barom!

- Hülye! Mi jön be neked, vagy ki?- kérdezte már ő is rázkódó vállal.

- Sajnálom, de te biztos nem!- meredt rá elkerekedett szemmel.

- Tudod, hogy már kurvára elegem van belőled?!- mondta már sírva a nevetéstől.

- Persze! Mertem remélni!- felelte vigyorogva. - Rendben, most én jövök!

- Én?- meredt a műanyag flakonra Lou, amikor megállt előtte.

- Rád mutat, nem?- kérdezett vissza a hippi.

- Na, kérdezz! – fonta keresztbe a kezét.

- Szóval...van valaki, akivel járnál?

- Ja. - válaszolt gondolkodás nélkül Lou. Uh, mi folyik itt?

- Ki az?- nézett rá döbbenten a fiú.

- A kérdés erre nem tért ki!- adott logikus választ a fekete hajú.

- Jó de, itt volt ma a bünti teremben? -próbálkozott Matt.

- Igen...- pásztázta a földet Lou, és ez nekem már nagyon nem tetszett.

- Itt van most?- folytatta.

- Matt!- nézett a szemébe vigyorogva.

- Én vagyok az?- tette fel azt a kérdést, amitől a lány, csak nevetve beleütött a vállába.

- Hülye! Álmodozz csak!

- Poén volt, na! Amúgy is olyan vagy nekem, mint egy kishúg! Egy rossz kis hugica!- nevetet rá a fiú, mire Lou csak mosolyogva bólintott.

- Én is így gondoltam!- nézett a szemébe a lány, majd meglendítette az üveget ami...Castiel-nél ált meg.

- Na, ez jó lesz!- vigyorgott rá a srác, mire Lou csak fújt egyet.

- Muszáj perverz dolgot kérdezni?- ráncolta a homlokát.

- Igen!- nevetett Castiel.

- Akkor...izé- túrt idegesen rövid hajába- Milyen lányok jönnek be neked?

- Hm. - kezdte a srác meglepetten, nem számított Lou kérdésére.

- Na?- nézett rá a lány kicsit elpirulva. Mi van?! Lemaradtam!

- Az olyanok, akik nem beszélnek sokat, és...hogy is mondjam?

- Csinosak, szépek, sportosak, vagy mi?- sorolta a sötét hajú lány.

- ...Rávehetőek perverz dolgokra. - fejezte be, mire Matt megveregette a hátát, mi pedig Lou-val csak meredten bámultunk rá.

- Hogy te...- kezdtem volna a letolást, de Lou megelőzött.

- Te utolsó hülye, bunkó, arrogáns, idióta barom!  Elmész te a jó büdös picsába! Legközelebb állíts le, ha ilyesmit akarok tőled kérdezni! Ja, és dögölj meg! Tuskó!- ordította, majd kiviharzott a mosdóba.

- Ööö, most utána kéne mennem?- kapkodta a tekintetét köztem és Matt között a fekete hajú.

- Ha egy béna romantikus filmben szerepelnénk, akkor igen, de jelen esetben nem javaslom!- néztem vele farkasszemet, majd leültem a tőlük legtávolabb lévő padba.

- Sziasztok!- intett a barna srác, mire hirtelen odakaptam a fejem, és láttam, hogy szedelőzködik.

- Mi? Lejárt a büntetésed?!- kezdtem pánikolni.

- Igen, és ha nem baj, nem dekkolok itt tovább! Ha Lou keresne, akkor mondjátok meg neki, hogy otthon vagyok! Csősztök!- intett, és a kártyája lehúzása után, már ki is jutott innen, ellentétben velem, akinek, még egy órát itt kell lennie egy perverz állattal! Valaki mentsen meg!

- Ez jól itt hagyott minket...- meredt az ajtóra a srác.

- Ja. - mondtam a padra hajtott fejjel, mivel semmi kedvem sem volt szórakoztatni őt.

- Szia Daenerys! Más úgy sincs itt!- jött ki Lou a mosdóból, a vállára kapta lila alapon fekete kockás táskáját, és elindult, hogy kilépjen az ajtón.

- Ne csináld már!- szólt utána Castiel.

- Nem hallok semmit!- fogta be a fülét a lány.

- Nem lehetsz ennyire gyerekes!- fordult felé a sötét hajú, de Lou, már ki is lépett a teremből, így ott maradtunk ketten. Köszönöm sors, balszerencse, vagy bánom is én micsoda!

- Szia. - suttogtam magam elé, és csak bambultam a semmibe.

- Valami baj van?- hajolt be elém Castiel, amitől annyira megijedtem, hogy kis híján le is estem. Mivel azonban a bénasághoz nagy tehetségem van, ezért amikor vissza akartam húzni magam, megcsúszott a kezem, és a földön landoltam.

- Aú!- tapogattam a hátsóm.

- Jól vagy?- hajolt le hozzám a srác, és ez az eset kísértetiesen hasonlított a tegnapi naphoz. Amit csak álmodtam...meg kéne kérdeznem tőle! Legfeljebb hülyének néz...hm, túlélem!

- Figyelj Castiel...- kezdtem, mire leguggolt hozzám.

- Igen?- meredt rám szürke szemeivel.

- Tegnap...izé...szóval te...meg a játszótér...csak annyit szerettem volna, hogy...

- Befejezed a makogást, és elmondod értelmesen, vagy amíg kitalálod, hogy mit akarsz mondani, addig én beiratkozok egy süket-néma tanfolyamra!- hm, nem is tudom, miért töröm magam! Castiel imádnivaló srác, maga a megtestesült kedvesség!

- Jól van, szó’ tegnap te és én összeütköztünk, aztán jött valami fehér hajú kalóz és-

- Kalóz?- nézett rám furán, amin egy kicsit sem lepődtem meg.

- Igen, tudom, furcsán hangzik, de ne szakíts félbe! Utána elfutottam egy játszótérre, te utánam jöttél, és hoztál nekem kaját! Ja, és még egyszer, köszi! Finom volt! Tehát kigúnyoltál, meg szórakoztál rajtam, utána pedig...utána meg-meg-megcsókoltál! Miért?!- néztem rá kivörösödve, és nagy levegőt kellett, hogy vegyek, különben ott helyben összeestem volna. Szóval a reakció ennyi volt: Ha-ha-ha-ha-ha! Ki gondolta volna?

- Ez jó! Ezen jót nevettem! Na, akkor nyisd ki a táskád legelső zsebét!

- Miért?- kérdeztem, egyébként tökre feleslegesen, mivel, már rég kinyitottam, majd kérdőn kihúztam belőle, egy kettéhajtogatott A5-ös lapot   - Ez meg mi?- néztem rá értetlenül.

- Hajtsd ki!- nézett rám komolyan.

- Jó és mi...- tovább nem is mondtam, mivelhogy megláttam a papír belsejét. Ennyi volt beleírva: ,, Elájultál, ezért visszavittelek a suliba, és úgy találtak meg, aztán amikor anyukád jött érted, én is mentem hozzátok, és ott ültem az ágyad mellett. Lenne egy kérdésem: a mesékben nem úgy szokott lenni, hogy a hősnők a csóktól élednek fel, erre te elájulsz tőle?! Ilyen rossz volt? Javíthatok rajta, ha gondolod! xxx Castiel”

Nos, miután elolvastam ezt, az arcom paprika vörös színűvé vált, és csak elkerekedett szemmel meredtem a papírra, és nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sírjak!

- Itt vagy lélekben? Daenerys!- állt mellettem a sötét hajú fiú.

- Öhm...akkor, nem csak álom volt?- néztem fel rá, és pont elkaptam azt a pillanatot, amikor kitört belőle a röhögés.

- Velem akarsz találkozni az álmaidban is? Vagy a játszótéren töltött óra ilyen álomszerű volt?!- nevetett jóízűen, én pedig csak csendben égtem, illetve lehet, hogy sisteregtem is, mert már nagyon melegem volt.

- Ne nevess már!- néztem rá totál vörös fejjel.

- Jó, jó! Befejeztem!- törölte meg a szemét.

- Azt akartam még, hogy ti...Lou-val, nos, izé együtt vagytok?

- Hogy én és Lou?- nézett rám kérdőn.

- Igen.

- Komolyan! Én besírok rajtad!- röhögött újra- Még hogy én és ő! Gondold már végig Daenerys!- mosolygott rám.

- Jé, jól mondtad a nevem!- csodálkoztam rá.

- Persze, hogy jól mondtam!

- De eddig nem... Diana-nak, meg Daniellának hívtál?!

- De tudod, hogy mit mondtam. – nézett rám vigyorogva- Amúgy tudom a nevedet, csak jó szívatni téged!

- Te csak ne mosolyogj! Hányadszorra csinálsz hülyét belőlem?!- estem neki totálisan elpirulva.

- Sokadszorra, de csak mert hagyod!- simította végig a hajam, amitől kirázott a hideg, persze csak jó értelemben. Oké, egyáltalán kirázhat valakit a hideg jó értelemben?! Te jó ég!

- Elismerem, hogy igazad van...

- Mindig igazam van! De most komolyan! Szerinted megcsókoltalak volna úgy, hogy közben barátnőm van?- meredt rám, mire elkaptam a tekintetem, és úgy válaszoltam neki.

- Nem is tudod... belőled akár azt is kinézem!- majd oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy Castiel ledöbbenve néz.

- Hát, ok. Akkor ezt most felfogom. - vakarta meg a hátát.

- Ízé Castiel, én ezt nem úgy...csak te vagy a suli ,,rosszfiúja”, és ha ezt vesszük alapul, akkor akár...!

- Szerinted megtenném?!- csapott a padra, mire ijedten hőköltem hátra- Mondtam már, hogy azokra a lányokra bukom, akik be tudják fogni a pofájukat!- ordította az arcomba, én pedig csak meredten bámultam rá.

- Sajnálom. - mondtam ki ezt az egy szót, de ez is nagy erőfeszítést igényelt.

- Nem, én sajnálom. – mondta, már nyugodtabb hangon.

-  Mégis mit?- meredtem rá.

- Hogy miattam ide kellett kerülnöd.

- Mi van? Miért kellett volna miattad ide kerülnöm?- értetlenkedtem.

- Miattam verted szét Amber-t, nem?

- Micsoda?! Nem! Egyáltalán nem!- tiltakoztam egyből 1000-rel.

- Akkor?- mosolygott rám, és élvezte azt, hogy fülig pirulok.

- Jó, miattad is, de leginkább Hope miatt...- meredtem szomorúan a földre.

- Semmi hír?- kérdezte.

- Semmi. Legalább azt tudnám, hogy jól van-e! Csak ennyit!- néztem rá lefelé görbülő szájjal, és éreztem, hogy már nem sokáig bírom visszatartani a könnyeimet.

- Cssssss! Nincs baj!- simította meg újra a hajam, és már tényleg nem bírtam.

- Castiel? Sírhatok a válladon?- tudom, hogy ez inkább egy hülye romantikus szenvedős filmbe illene bele, de nem tudtam nagyon ellene tenni, és máris homályosan láttam.

- Persze. - válaszolt röviden, és magához húzott, én pedig a mellkasát, és a pólóját összekönnyezve bőgtem, ő pedig csak csitítgatott.

Az az egy óra gyorsan eltelt, és történt valami döbbenetes dolog.

 - Daenerys?- nézet rám álmosan Castiel, ugyanis a nagy bőgésem közepette bealudtunk, mondjuk én hamarabb keltem fel, és rákvörös arccal vártam, hogy ő is felébredjen, ami csak jó pár perccel később következett be.

- Öhm...elengednél?-néztem rá a hajammal megegyező színben pompázó arccal, mire csak nevetve széttárta a karját, így ki tudtam ,,szabadulni”.

- Mi az paprika királylány?- húzta félmosolyra a száját, én pedig, csak döbbenten figyeltem, és azt hiszem még jobban belezúgtam.(Tessék bevallom! Hah! Ennyit a menő imidzsemről, ami, ha jobban belegondolok, nem is volt nekem soha!)

- Semmi, és ne hívj így!- mondtam mérgesen, komolyan ennél még az is jobb volt, amikor „nem bírta” megjegyezni a nevem! Még a végén tsundere leszek!

- Nyugi már!- nevetett, én pedig csak elfordítottam a fejem- Most mi van, valami rosszat mondtam?

- Nem, csak...áh mindegy!- legyintettem egyet, és nem csodálkoztam azon, hogy Castiel úgy nézett rám, mint egy komplett idiótára.

- Na, de most tényleg! Mi van?

- Hagyjuk!- fordultam még jobban a fal irányába.

- Ne csináld már Daenerys!- hajolt be elém, én pedig kezdtem unni, hogy folyton elpirulok, na, jó ez enyhe kifejezés, totál elvörösödöm, amikor csak ránézek. Ez így már pontosabb volt!

- Nincs semmi bajom csak szeret...- hogy én mekkora egy idióta vagyok, szimplán szerelmet vallok!-szeret-szeretnék elmenni...

- Randizni?- nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Igen! Vagyis MI?! Nem, én nem éppen azt…!- egyik hibából a másikba, remek!

- Hm. Akkor eljössz velem egy randira?- húzta megint félmosolyra a száját.

- M-Mikor?- pillantottam rá.

- Mondjuk, holnap megfelelne?-kérdezte mosolyogva.

- Igen. - néztem magam elé megsemmisülve.

- Jé, letelt a büntetésünk!- pillantott a falon lévő órára, és valóban letelt az a négy óra, amit itt kellett töltenem.

- Akkor menjünk!- kaptam a táskámat a vállamra, és villámsebességgel indultam meg. Azonban ma semmi sem úgy alakul, ahogy azt én szeretném, de mindegy is, szóval éppen mentem volna ki, de az a rohadt ajtó nem nyílt ki, így konkrétan felkenődtem rá.

- Jól vagy?- kérdezte Castiel, de szigorúan csak az után, hogy kiröhögött.

- Asszem - motyogtam, miközben az arcomat tapogattam, Castiel pedig nevetve karolt át, és úgy léptünk ki az ajtón az üres folyosóra.

- Akkor holnap hányra menjek érted?- nézett rám, nekem pedig pár percig nem esett le, aztán basszus! Elfelejtettem a randinkat!- Mi a baj?

- Semmi! Mondjuk 18.00?- bámultam rá, egyre jobban elpirulva.

- Nekem bármikor jó, ha te vagy a dologban!- mosolygott rám, én pedig ott helyben szénné égtem, majd rákvörös fejjel válaszoltam.

- Nem volt ez egy kicsit nyálas duma?- húztam fel az egyik szemöldököm.

- De, nagyon is kedves hercegnő!

- Akkor mi…izé, tudod akkor…mi most…?- pillantottam rá segítségkérően, de csak nem esett le neki a tantusz, jaj, a fiúk annyira értetlenek!(Mondom ezt úgy, mintha annyi barátom lett volna már, ugyanis nekem Castiel a…had gondolkozzam…csak nem, az első? De! Holnap, pedig életemben először randira megyek! Bár az első csókom az első randin, vagy utána képzeltem el, de minden nem jöhet össze, nem igaz?)

- Mi mi?- pislogott értetlenül.

- Mi most…akkor…járunk?- bámultam rá hatalmas szemekkel, és fülig vörösödve.

- Azon szenvedtél ennyit, hogy ezt kimond?- nézett rám elképedve, majd hangos röhögésben tört ki, jó persze ez roppant mulatságos, vagy csak én vagyok ennyire szórakoztató, de miért kell mindig kinevetnie?!

- Igen!

- Jól van, na! Hogy kérdésedre is feleljek: Igen, mi járunk

- Tényleg?- fordultam hátra hirtelen, majd amikor Castiellel találtam szembe magam –szó szerint- kicsit nagyon elpirulva bambultam bele a gyönyörű szürke szempárba.

- Daenerys? Itt vagy lélekben?- kérdezte.

- Nem…- feleltem őszintén és bódultan, mire csak nevetve, a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt! Újra! A második csókom!(Az 1. valahogy jobban hangzott, de mindegy!)

- Ti ketten meg mit…ti meg…- hallottuk valaki elhaló hangját a folyosón, mire megfordultam és próbáltam elfojtani a feltörni készülő röhögőgörcsöm: Amber felkötött karral, és begipszelt lábbal(ugye azt nem én csináltam?!) állt totálisan megsemmisülve, nekem pedig virult a képem, hogy így látom: Megalázva, de legfőképpen gipszben.

- Ó, szia!- intettem neki furán vigyorogva- Mi történt a kezeddel?

- Te kis picsa!- (minek ide *?!)

- Nem, tudod a nevem D-a-e-n-e-r-y-s!- betűztem le neki, és őszintén szólva élveztem, hogy gonoszkodhatok! Whahahaha!(Sátáni kacaj)

- Hogy merészelsz rámászni Castielre!- ó, azok a kedves kis emberkék, akik nem tudják elviselni, ha veszítenek lásd: Amber

- Figyelj nem mászott rám, oké?- nézett rá a srác furán.

- De…de nem úgy volt, hogy mi?- nézett rá kétségbeesett szemmel, amikből műkönnyek kezdtek potyogni, és megsajnáltam! Basszus, nagyon jól csinálja, ha megsajnálom az ádáz ellenségemet!

- Nem volt soha semmi velünk, nincs is, és nem is lesz!- hadarta gyorsan.

- Castiel!- mondtam én és Amber egyszerre, aztán a szőkeség agya elborult és odabicegett hozzánk, amivel ugye semmi baj se lenne, csak a szándékkal.

 Amber megállt előttem és olyan erővel taposott rá a lábfejemre a begipszelt lábával, hogy azt hittem ott halok meg, de minimum nekem is eltörik a lábam! Nem vagyok normális, hogy én még sajnáltam ezt a libát!

- Daenerys!- vakarta le rólam a kis kurvát Castiel, majd elég volt szúrós szemmel néznie, hogy Amber szemeiből igazi könnycseppek hulljanak, és végre felfogja, hogy (talán életében először)nem kap meg valamit, amit akar!

…

- Utálom Ambert!- mondtam, miközben rátámaszkodtam (a szöszi dög miatt fájt a lábam), és együtt sétáltunk hazafelé-ja nem említettem, hogy Castiel pár utcányira lakik tőlünk?

- Na, ne mondd!- nevetett, miközben óvatosan átkarolta a derekamat- Ha ez megnyugtat én is!

- Reméltem!- mosolyogtam rá, és akkor tényleg boldog voltam, akkor.

- Merre is laktok?- kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna, folytatta is- Persze nem szükséges megmutatnod, úgyis tudom!

- Akkor minek kérdezted?- kérdeztem paprika színű arccal.

- Költői kérdésnek szántam! Bár te még erre is válaszoltál volna, nem igaz?

- Ilyen vagyok! Ezt kell szeretni!- mutattam magamra.

- Tudom, és hidd el, hogy szeretlek is!- nyomott egy puszit a homlokomra, majd amikor a vallomásától hőgutát kaptam (gondolom erre ő is rájött), akkor hozzányomta a tenyerét is- Nem vagy te véletlenül lázas?

- Nem, jól…na jó, jól azért nem vagyok, de megmaradok!

- Örülök!- mosolygott, majd megálltunk a házunk előtt, és váltottunk egy búcsúcsókot ( a 3.!-ez a számolgatás már kezd uncsi lenni…), aztán még beszélgettünk egy ,,kicsit”. Amikor újra el akartunk búcsúzni egymástól, és Castiel felém hajolt, egy újabb csók reményében, akkor kinyílt a bejárati ajtó, erre pedig nemhogy nem számítottunk, de szabályosan le is fagytunk.

- Ő meg kicsoda?- kérdezte anya döbbenten, és rájöttem, hogy talán néha beszélnem kéne anyunak az iskolában történtekről, vagy az „új” barátaimról, mivel ezek a kellemetlen meglepetések eléggé kellemetlenek!

Folytatás következik!